Viszonylag ritka, ha egy mesekönyvíró a szövegen túl az illusztrációról is gondoskodik. Mint Dániel András, többek közt a nagy sikerű Kufli-könyvek, hangoskönyvek és a belőlük készült egész estés mozifilm szerzője, rajzolója. Az idei könyvhéten Gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriában A nyúl formájú kutya című alkotása kapta a Szép Magyar Könyv díjat.

Gyermekvilág: Kicsibácsiéktól a Kuflikig

– Hogy került Jakab az ágy alá?

– Úgy, hogy a szerzőjének elgurult a gyógyszere, neki meg begurultak az üveggolyói az ágy alá. Ezt olyan fontos epizódnak éreztem, hogy rögtön papírra kellett vetni.

– És boszorkányok még mindig léteznek?

– Ismerek jó néhányat. És nem csak nőket.

gyermekirodalom, kuflik, Kicsibácsi,

Dániel András író. Fotó: Németh András Péter

– Viszonylag későn, már elismert képzőművész-illusztrátorként jelent meg az első, saját maga által írt és rajzolt könyve. Miért várt ezzel?

– Igazából sokkal korábban kezdtem el írni, fiatalkoromban az irodalom és a képzőművészet kettős vonzásában éltem. Egy idő után az utóbbi felé kanyarodtam, ami nem jelenti azt, hogy az írás teljesen eltűnt az életemből, de valóban el kellett telnie két évtizednek, hogy újból komolyan kezdjek foglalkozni vele.

– Van egy meseírónak főműve?

– Ismerünk meseírókat, akiknek egyértelműen van. Milnének a Micimackó vagy Lewis Carrollnak az Alice Csodaországban. Nekem szerintem nincsen hasonló, bár az ilyesmit általában nem a szerző dönti el. Én örökösen összevissza ugrálok, játszom, kísérletezem, a következő könyvem mindig igyekszik teljesen más lenni, mint az előzőek. Mondjuk, Andersennél is nehéz lenne rámutatni egyetlenegy főműre, miközben rengeteg mesét írt.

– Mesefigurái a megszokottnál abszurdabbak, hangvételük bizarrabb. Nem a jól bevált tündérmesék. A Kuflik (képünkön) vagy épp Kicsibácsiék történetét gyerek és felnőtt egyként imádja, pedig a történetek mindegyike mögött egy-egy szorongató helyzet áll. Mitől félnek a mai gyerekek?

Dániel András, gyermekirodalom, kuflik,

Kuflik a nagy esőben

– A gyerekeknek – legalábbis részben – hasonló problémáik, félelmeik vannak, mint nekünk, felnőtteknek. Meglehet, a problémáik jelentős részéért épp a felnőttek felelősek; tulajdonképpen jobban ellennének, ha időnként békén hagynánk őket. A félelem egyébként nem korszakfüggő, valószínűleg száz évvel ezelőtt is hasonló gondok foglalkoztatták a gyerekeket. Közben a világ persze nagyot változott, másféle eszközök, tárgykultúra veszi körül a mai kiskorúakat. Az ő életüket is erősen meghatározza már a digitális felhő, amiben a szüleik is élnek. Az alapvető dolgok azonban nem változnak – az öröm, a bánat, az ismeretlentől való félelem, a szorongás, a szeretet megléte vagy hiánya: ezek örök érzések, mindegy, melyik évszázadban vagyunk.

– Tervezi, hogy egyszer ír egy klasszikus, felnőtteknek szóló könyvet is?

– Hogy melyik könyvem kinek szól, azt már magam sem tudom. A Kulfikról például kiderült, fiatal felnőttek vagy épp a nagymamanagypapa korú emberek közül is sokan saját maguknak vásárolják őket. De már készül egy különös, felnőtteknek szóló könyv, amit hárman írunk, Kollár Árpád és Csepregi János kollégáimmal. Vagyis ez egy hatkezes könyv lesz.

– Régóta kongatják a vészharangot: a Gutenberg-galaxisnak vége. Ön is így látja?

– Ahogy elnéztem a tömeget a könyvheti sátrak előtt, nem úgy néz ki, mintha össze akarna omlani.

– A kütyük vetélytársai a mesekönyveknek?

– Biztos konkurencia azoknál a kisgyerekeknél, akiknek kevesebb mesét olvasnak a szüleik. De az, hogy pörög a gyerekkönyvpiac, jelzi, hogy még mindig nagyon sok szülő tartja fontosnak az otthoni mesélést. Valamit talán mégis tud a gyerekirodalom, amit a kütyük nem. Viszont az olvasás, a befogadás módját biztosan befolyásolják a filmek, a számítógépes játékok. Az olvasói elvárást, hogy mennyire kell gyorsnak, fordulatosnak lennie egy történetnek.

– Milyen a viszonya illusztrátorként a manapság rendkívül népszerű Marvel-képregényhősökkel, japán stílusú animefigurákkal?

– Ezek már az én gyerekkoromban is menő dolognak számítottak, nagyon szerettem a képregényeket, melyek akkor még nem jelentek meg magyar fordításban. Az egyik barátom nagymamája nyomdában dolgozott, ahol bérmunkában svéd piacra nyomták a Tarzan képregényeket meg a Pókembert és a Batmant. Ezeknek a szövegéből egy szót sem értettünk, úgyhogy kénytelenek voltunk a képek alapján kitalálni, miről szólnak a történetek. Ez kreatív szempontból talán nem is volt olyan rossz. Lehet, hogy elég egy ismeretlen nyelvű képregényt a gyerek kezébe nyomni ahhoz, hogy fejlesszük a fantáziáját?!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.