Igyártó Gabriella, a Mesterségek Ünnepe fesztiváligazgatója már gyerekkorában közel került a népi kultúrához, munkája során mindig a kézműves mesterek támogatásáért, a tradicionális mesterségek fennmaradásáért és az évszázados tudás továbbörökítéséért fáradozott. Idén megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, valamint átvehette a Magyar Örökség Díjat is.

Használható hagyomány

– Erdélyből indult, majd az anyaországban lett közművelődési szakember.
– Sepsiszentgyörgyön születtem, felmenőim is székelyföldiek, az Igyártó név – amely az íjgyártó régi mesterségből ered – Erdélyben is ritka. A Zágonban élt Igyártó felmenőim iparosként, vállalkozóként értek el sikereket, anyai ágon példás gazdálkodók voltak. Népes, szerető családban nőttem fel. Szüleimnek és egész családomnak nagyon sokat köszönhetek, azért, hogy abban a nehéz kommunista korszakban olyan értékeket adtak át nekem, amelyek ma is meghatározzák értékrendemet. Szoktam mondani, hogy velem ne packázzon senki, mert én részt vettem Ceauşescu túlélési tréningjén.

–A Székely Mikó Kollégium közelmúltban elhunyt egykori igazgatója, Albert Ernő és több tanára is nagy hatással voltak önre. Mit köszönhet nekik?
– Valóban nagyszerű tanáraim voltak. Albert Ernő tanár úr zseniális ötlete volt, hogy minden diáknak tíz balladát kellett összegyűjteni egy-egy nyári szünetben. Ez hosszú évekig tartott, több kötet is megjelent Háromszéki népballadák címmel. Amikor falusi rokonhoz mentünk, mindig megkérdeztük, hogy kitől lehetne gyűjteni a településen. Nagy élményt jelentettek ezek a találkozások. Már akkoriban másként kezdtem látni a hagyományokat, felértékelődtek szememben a míves népművészeti tárgyak és a paraszti életforma értékei.

– Majd a nyolcvanas években Magyarországra települt.
– Úgy gondoltam, hogy az anyaországban jobban tudom tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Magyarországra áttelepülésem után nehéz időszak következett számomra, de nagyon sokat köszönhettem néptáncos, népzenész barátaimnak, valamint Melocco Miklósnak és családjának. Felsőfokú tanulmányaimat már Magyarországon végeztem, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE-n tanultam.

– Már az első Mesterségek Ünnepén is ott volt, a néptáncosok mellett ügyelőként dolgozott 1987-ben. Hogyan jött ez a lehetőség?
– A Magyar Művelődési Intézetben kezdtem pályafutásomat, ott adódott a lehetőség, hogy a Mesterségek Ünnepén dolgozzak. Ekkor köteleződtem el örökre a fesztivál iránt, és az évek alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Megismertem Kárpát-medence-szerte a kézműves közösségeket, a népművészet iránt elkötelezett embereket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ma már a fesztivál igazgatójaként dolgozhatok.

– A kilencvenes évekre már fontos tagja lett a kézműves mesterségeket tömörítő szervezetnek. Idén pedig március 15-én állami kitüntetést, június végén Magyar Örökség Díjat kapott.
– A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) idén negyvenéves, harminc éve vagyok a szervezet ügyvezető igazgatója. Az említett díjak ennek a közösségnek szólnak, amely egy közös célért dolgozó nagy család. A NESZ 64 tagszervezetből álló, 5000 fős Kárpát-medencei szervezet, amelyet 1982-ben alapított Péterfy László szobrászművész. Az ’70-es években, a táncházmozgalom létrejöttével egy időben a fiatal értelmiségiek a népművészet felé fordultak.

Ők voltak a híres Nomád nemzedék tagjai, akik jelentős szellemi műhelyt és igazi közösséget hoztak létre. Ők lettek a NESZ elődjének, az Országos Népművészeti Egyesületnek a tagjai. Abban az időszakban számos alkotóház épült kalákában, amelyek ma is alkotási lehetőséget jelentenek a mesterek számára.

– A szövetségükkel évente számos rendezvényt szerveznek.
– Tagszervezeteinkkel évente mintegy 2000 eseményt valósítunk meg, tevékenységünk fontos eleme a Mesterségek Ünnepe, amelyet idén már 36. alkalommal rendezünk meg ­augusztus 19. és 21. között. Nemzetközileg elismert esemény: rajta van az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti listán, és kétszer elnyertük az európai fesztiválszövetség díját. A szövetség célja a hagyományos népi kismesterségek megőrzése, a magyar kézműves kultúra fenntartása és továbbadása, a mesterek piacra segítése – ezért webshopot is indítunk. Segítünk a mesterségek külföldi népszerűsítésében – ez az országimázs és a turizmus szempontjából is fontos. A kézművesség aktív pihenési lehetőséget is kínál. Az egyik legfontosabb feladatunknak tekintjük a fiatalok megszólítását annak érdekében, hogy ez a több száz éves szellemi tudás tovább élhessen, fennmaradjon.

– Sikerül?
– Nehéz feladat, de számos olyan lehetőséget találtunk ki, amelyekkel megpróbáljuk őket bevonni. Nádudvaron tábort tartottunk a közelmúltban. Meghirdettük a Mester és Inas Programot, amelyben a Népművészet Meste­reit, népi iparművészeket támogatunk, akik fia­talokat fogadnak be egy időre, hogy megismertethessék a munkájukat és életvitelüket. Fontos, hogy már gyerekkorban kóstoljanak bele a közösségi létbe, a mesterségek ismeretébe. Többek között ezt a célt szolgálja a Mesterségek Ünnepe is. Több olyan kézművesünk van, aki gyerekkorában itt találkozott először valamelyik mesterséggel, és most felnőttként hivatásának vagy hobbijának választotta azt.

– A kézműves termékek nem dísznek, hanem használati tárgynak készülnek?
– Az alapszabályunkban is rögzítettük, hogy olyan tárgyak készítése a cél, amelyek anyagukban, technikájukban vagy formavilágukban a hagyományokon alapulnak, továbbá a mai lakás- és öltözködéskultúrában használhatók. Erre utal a „használható hagyomány” szlogenünk is. Nem repülőtéri szuvenír-népművészetet akarunk, hanem használható, míves tárgyakat szeretnénk. Ne a piac határozza meg a minőséget, hanem a hagyomány és a minőség legyen a legfontosabb. Szem előtt tartjuk emellett a fenntarthatósági szempontokat is. Úgy gondolom, a mai, „eldobható” világban példát mutatunk mestereink egész életre szóló portékáival.

– A Magyar Örökség Díj átadásán Vincze László papírmerítő-mester úgy fogalmazott, hogy Igyártó Gabriella vérbeli diplomata és kultúraközvetítő. Mire gondolhatott?
– Arra célozhatott, hogy sok egyesületi vezető és bizottság munkáját kell koordinálnom. Az a feladatom, hogy tagjainkat minél szerteágazóbb módon segítsem, és minél több alkalmat megragadjak, arra, hogy a mesterek a világ minden táján meg tudjanak jelenni. Ezért is fontos, hogy nemzetközi kapcsolatokat építsek. Meg kell mutatni a világnak, hogy milyen remek élő hagyományaink vannak, és lehetővé kell tenni, hogy minél több mesterünk be tudjon mutatkozni külföldön.

– Legutóbb hová jutottak el?
– Az utóbbi hónapokban három hímzőnk volt Üzbegisztánban, két gyöngyfűzőnk Törökországban. Voltunk Jordániában, ahol magyar divatshow-t tartottunk a hagyományok ihlette alkotók ruháiból. Jó kapcsolatban vagyok a türk nyelvű országok kulturális szervezetével, valamint tavaly az oslói székhelyű Európai Kézműves Szervezet (European Craft Organi­zation) elnökségi tagja lettem.

– A Mesterségek Ünnepe az éves legnagyobb seregszemléjük. Hogyan választják ki a résztvevő kézműveseket?
– A tagszervezeteink kézművesei létszám­arányosan vehetnek részt a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban, és közösségként mutatkozhatnak be. A kézműveseknek szállást, szállítási és útiköltséget, térítésmentes helyszínt biztosítunk. Cserébe az az elvárás, hogy az egyesületek úgy építsék be a kapott területüket, hogy csak természetes anyagokat használhatnak fel, a terület felén látványműhelyt vagy gyerekek számára interaktív játszóházat kell működtetniük, a másik felén árusíthatnak.

Megható látvány, amikor egy nappal a rendezvény kezdete előtt a mesterek újra találkoznak egymással. Látható, mennyire örülnek a másiknak, ez az emelkedett érzés akár a közönségre is átragadhat, és ettől lesz egyedi a hangulat. A Mesterségek Ünnepe tehát nemcsak egy vásár és fesztivál, hanem a Kárpát-medencei kézművesközösségek találkozó- és bemutatkozó helye, a mesterségek valódi ünnepe.

– Milyen várakozásai vannak az idei alkalommal kapcsolatban?
– Minden évben egy mesterség van a fókuszban, idén ez a faművesség. Megismerhetjük többek között a hangszerkészítő, a bútorfestő, a kopjafafaragó vagy éppen a teknővájó munkáját. Dél-Korea annak alkalmából lesz a vendégünk, hogy idén tízéves a Koreai Kulturális Központ. A koreaiak nagyon komolyan veszik a hagyományaikat, tisztelik a népművészetet és a mesterségeket. Kilenc koreai mester érkezik a rendezvényre, akik többek között a papírfonást és foltvarrást, a hagyományos koreai díszítőfestészetet és kalligráfiát mutatják be, mellettük jönnek ütőhangszeres zenészek és táncosok is.

Látványos színpadi programokkal készülnek, és bemutatják hagyományaikat, messze földön híres viseletüket is, a hanbokokat. Természetesen idén is lesz augusztus 20-án kenyéráldás, valamint olyan színpadi programok, amelyek a magyar népzenét, néptáncot mutatják be. A Mesterségek Ünnepe ingyenesen lesz látogatható az augusztus 20-i központi állami rendezvény részeként.

– Úgy tűnik, mostanában mintha újra felfedeznénk a kézművességet.
– Valóban azt tapasztaljuk, hogy a kézművesség felértékelődött, trendi lett az utóbbi időben. Harminchat évvel ezelőtt még kuriózumnak számítottak a mesterségbemutatók, látványműhelyek, játszóházak, ma már természetes, hogy minden fesztiválon találkozhatunk ilyen programokkal. Ez összefügg a környezettudatos vásárlással és életmóddal is. Nagyon sokan, köztük középkorú értelmiségiek is elkezdtek kézműves tanfolyamokra járni. Az emberek szeretnek a kezükkel létrehozni valami szépet, örömüket lelik az alkotásban, főleg, ha időtálló, míves tárgyakat készíthetnek.

Hozzászólások

Friss cikkek

Ázott karton
Nincs megállás
Súlyosan beteg gyerekek üzennek barátaiknak Mikulásra
A gól a labdától is függ?
Mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásolhat az idei népszámlálás
Ha jót adunk, jót kapunk
Cserépedények hazája
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Két és fél évezred csodája: a szőnyeg
2022.12.02.
A hallgatag zseni titkai
Tücskök és hangyák
Aranyhomok Oázissal
Évforduló északon
Beszédes királyi gének
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.