Harminc év telt el a rendszerváltás óta. Nem kérdés már, a magyar társadalomban felemás az elmúlt időszak megítélése.

Hogy látjuk ma a rendszerváltást?

 

Névjegy

Bíró Zoltán 1941. április 21-én született Budapesten. A nyolcvanas évek elején a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízott igazgatói tisztségét töltötte be, 1988-ban a Hitel alapító szerkesztője. Az MDF egyik alapító tagja, 1987. szeptember 27-től 1989. október 21-ig első ügyvezető elnöke. Az utóbbi években eszme- és politikatörténeti előadásokat tartott itthon és külföldön. 2013 óta a Retörki főigazgatója.

– Mikor alakultak és ki hozta létre a kutatóintézetüket?

– Miniszterelnöki döntéssel hat és fél évvel ezelőtt, 2013-ban jöttünk létre. A Miniszterelnökség irányításával működő önálló költségvetési szervezetként a rendszer-váltás előzményeit, folyamatát, következményeit kutatjuk. Elsősorban történészek, kisebb arányban politológusok a munkatársak.

– A magyar társadalomban rendszerváltás, rendszerváltozás, rendszerváltoztatás kifejezésekkel illetik 1989 időszakát. Más-más a jelentésük. Melyikkel ért egyet?

– Én csak a rendszerváltást használom. A rendszerváltoztatás egy másféle ütemre, lassú folyamatra utal, a rendszerváltozás pedig azt sugallja, mintha minden magától történt volna, mint az időjárás, tőlünk függetlenül. Nos, nem tőlünk, magyaroktól függetlenül zajlott, még akkor sem, ha arról beszélek, hogy óriási szerepet játszott ebben a nemzetközi politika.

– Generálója leginkább a Szovjetunióban történt változás, a glasznoszty és még inkább a peresztrojka volt?

– Ha Mihail Gorbacsov 1986-ban nem vállalja azt, hogy a birodalmat elkezdi lebontani, akkor ez a folyamat egészen máshogy történik. A változásokkal pedig az Amerikai Egyesült Államoknak számolnia kellett. Gorbacsov és Ronald Reagan már 1986-ban találkozott Reykjavíkban, s Reagan utódja, George Bush is többször egyeztetett ebben a kérdésben.

A két elnök 1989 decemberében a máltai találkozón Európa keleti felének demokratikus átalakulásáról, a német egység lehetőségének világpolitikai összefüggéséről tárgyalt.

– Miért nem 1988-at vagy 1990-et kötjük a rendszerváltáshoz?

– A rendszerváltást alapvetően az 1989-es évhez kötik a magyar társadalomban, mivel abban az évben történtek a legjelentősebb, legemblematikusabb események ezzel kapcsolatosan, mint Nagy Imre újratemetése, Kádár János halála és a Magyar Köztársaság kikiáltása.

De mind előtte, mind az azt követő években számos lényeges mozzanat kulcsszerepet játszott.

– Egy német szociológus, Ralf Dahrendorf mondása szerint „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell”. Mi, magyarok pont most vagyunk a félidőnél. Amúgy egyetért a kijelentéssel?

– Jól hangzik, de nem biztos, hogy feltétlenül így van. Először is nagyon sokszor hivatkoznak arra a rendszerváltás buktatói között, hogy az emberek tudata nem változott. Hát, az emberek tudata nem változik, és ráadásul sokat csalódtak.

A rendszerváltás megítélése vitatott. A polgári szabadságjogok megteremtése és a kapitalizmus bevezetése során a nagy többség életszínvonala nem emelkedett a lakosság által elvárt mértékben, a társadalmi egyenlőtlenségek viszont megnőttek.

Sok alacsony iskolázottságú ember állástalan lett, és megjelent a hajléktalanság. A nemzeti vagyon kiárusítása, a privatizáció és a külföldi adósságállomány kérdése is megosztotta az embereket. Sokan minden negatívumot a rendszerváltásra terheltek, márpedig azok jelentős hányada attól függetlenül vagy annak elhúzódásával keletkezett.

– A bécsi Institut für die Wissenschaften von Menschen 1995-ös és a Medián 1997-es, rendszerváltásról szóló közvélemény-kutatása alapján Magyarország lakossága csalódott a legjobban a rendszerváltásban. A felmérésben a volt szocialista országoktól egy 1-től 5-ig terjedő skálán kértek értékelést arról, hogy az új rendszer rosszabb-e vagy jobb, mint az előző volt.

A 3-as középértéket csak a német és cseh vélemények haladták meg, az alatt maradtak a lengyelek 2,9-es és a szlovákok 2,6-es osztályzattal, míg a magyarok átlagértéke a legalacsonyabb, 2,4-es lett. Hihető?

– Ez reálisnak tűnik. A németek újraegyesítése megtörtént, a csehek nálunk sokkal ügyesebben, kevesebb veszteséggel valósították meg az átmenetet, a szlovákok pedig látványosan nyertek, hiszen létrejött az önálló államuk, és a gazdaságuk is korábban javult, mint a mienk. A magyarok gazdasága tíz év óta javul, de addig eltelt húsz év, „ráment” egy nemzedék élete.

rendszerváltás, politika, múlt, Retörki,

Bíró Zoltán irodalomtörténész, politikus, főiskolai oktató, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója. Fotó: Németh András Péter

– A mi rendszerváltásunk folyamatát mikortól érdemes vizsgálni?

– Azt gondolom, hogy a nyolcvanas évek elejétől, de a rendszerváltás előzménye volt az 1945 utáni drasztikus átrendeződés és 1956 is. A forradalom akarata ott lobogott a szívekben.

Ha egészen előre megyünk a történelemben, a kiegyezés következménye volt, hogy belefutottunk a világháborúba, annak következménye Trianon, és sorolhatnám tovább. Végül is egy nagy összefüggő történelmi folyamatról beszélhetünk.

A magyar önállóságra és a demokráciára való törekvés eszmerendszerén jött létre az MDF, a kisgazda, kereszténydemokrata tömörülés, a fiatal demokraták, a szabad demokraták szövetsége, és ez az akarat 1987-ben Lakiteleken határozott hangot kapott.

– Néhány évvel később első szabadon választott miniszterelnökként Antall József mondta is a reformok kapcsán türelmetlenkedő párttársainak, hogy „Tetszettek volna forradalmat csinálni”…

– Ez véleményem szerint egy komolytalan és kártékony megjegyzés volt. Tudható, hogy 1989-ben nem lehetett volna forradalmat csinálni, mert senki nem ment volna ki az utcára. Miért? A társadalom egy része nem akart rendszerváltást, vagy éppen sodródott, és az MSZMP-reformerek sorsára figyelt.

Senki sem volt véres eseményekre kész. Ha meghirdették volna a forradalmat, kevesen jelentkeztek volna.

– Miből áll az archívumuk?

– Leginkább felajánlásokból, de vásárolunk is iratokat. Elsők között alapozta meg az archívumot Püski Sándor gyűjteménye.

Az utódok felajánlották intézetünknek Vígh Károly történész hagyatékát, itt van a kisgazdapárt dokumentációjának jelentős része, Pozsgai Imre hagyatéka Buda-pestről és az arácsi nyaralójából, valamint Lezsák Sándornak az MDF megalakulásáról, működéséről szóló hatalmas gyűjteménye is. A kutathatóságuk feltételeit teremtjük meg, a digitalizálását végezzük.

– Az is előfordul, hogy egy történészük a még élő szereplőkkel interjúkat készít?

– Szakmai nyelven oral historynak nevezik azt a módszert, amely során interjúkat készítünk az események fontosabb szereplőivel vagy akár a rendszerváltásban érintett hétköznapi emberekkel. Egy része jól használható a későbbi munkák során.

Megkérdeztünk például vidéken élőket a kárpótlás kérdéséről, de ilyen volt az MDF vidéki szervezeteivel készült beszélgetéssorozat Sopronban, Kaposvárott, Gyulán és Debrecenben.

– Kiadványaik iránt mekkora az érdeklődés?

– Az emberek általában véve is keveset olvasnak, és nem mondhatom, hogy falják a könyveinket. Van negyven kötetünk, többek között például a miskolci Lenin Kohászati Művek történetéről, az igazságtétel elmaradásáról.

Most fog például megjelenni a Cselekvés fél éve című válogatásunk, amely 1988 őszétől 1989 tavaszáig a rendszerváltást megelőző vidéki rendezvényeink időszakáról szól. Abban Kávássy János például adalékokat közöl Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet magyarországi tevékenységéről, aki például a Gellért Szállodában találkozott az akkori magyar ellenzék vezetőivel, és a szakszervezetek, a független sajtó létrehozását szorgalmazta.

Palmer nagykövethez mérten szokatlanul durván beavatkozott az eseményekbe az akkori szabad demokraták oldalán.

– Azokat még érdekelheti a rendszerváltás története, akik 1956-ban vagy a Kádár-rendszerben éltek, de egy 2000-ben született fiatalnak mindez akár érdektelen mese is lehet.

– A mai öregek éltek ötvenhatban, a vér szaga ott van az orrukban. A mai ötvenesek fiatal felnőttként éltek az előző rendszerben, tudják, mi az.

Ma már az, akinek a bölcsőjében ott volt a mobiltelefon, hogyan értheti meg, hogy nem is olyan régen voltak, akik 10-15 évet vártak a telefonjukra, s még bizony a párt is beleszólt abba, kaphatnak-e készüléket vagy sem?! Én húsz évig tanítottam.

Azt láttam, hogy nagyon gyatra a fiatalok történelmi tudása, még a XX. századról is. Mókuskerék ez! Még ahhoz is évtizedek kellenek, hogy a rendszerváltás időszakából minden irat előkerüljön, elérhető és kutatható legyen.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.