Isten nyomában, megtörhetetlenül

Az Ausztriához csatolt terület 26 ezer magyarjából 4 ezer volt református vallású, Csehszlovákia esetében az 1,072 millió magyarból 217 ezer, Romániában a több mint 1,6 millió magyarból 719 ezer, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban a 461 ezer magyarból 50 ezer.

Az utódállamok számos jogi akadályt gördítettek a magyar református egyház működése elé, híveik ellenségek lettek a szülőföldjükön – ez derül ki a Reformátusok és Trianon című, harmincperces ismeretterjesztő filmből, amelyet Magyarország és egyben Közép-Európa legnagyobb protestáns felsőoktatási intézménye, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetén belül működő Reformáció Öröksége Műhely készített.

A téma legjobb magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és királyhágómelléki, illetve délvidéki szakértői szólalnak meg. Az interjúk mellett infografikák, korabeli filmhíradók, levelek, feljegyzések és fényképek, a nagyközönség által még ismeretlen dokumentumok is segítik a téma jobb megértését.

Az utódállamok többek között megkövetelték a hűségesküt a tisztségviselőktől és a lelkészektől. Amikor többek között Szendrei István, a kárpátaljai Mezőkaszony lelkipásztora ezt megtagadta, lecsukták.

A felvidéki reformátusoknak is muszáj volt a saját lábukra állni, merthogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya ragaszkodott ahhoz, hogy „a református egyház hívei megszervezkedjenek egy teljesen független Szlovenskói Református Egyházban, amely nem áll semmiféle organikus szervezetben semmiféle külföldi református egyházzal”.

A túlélés érdekében ilyen-olyan mértékben, de együtt kellett működni az „új ország” vezetésével, kooperáció nélkül vagy kiutasították a lelkészeket, egyházi vezetőket, vagy ők maguk menekültek el. Pálóczi-Czinke István, a Szlovenszkói Tiszán­inneni Egyházkerület püspöke (1921–29) így fogalmazott a lévai zsinatot nyitó prédikációjában: „Igen, ez babiloni fogság, de ehhez most igazodni kell, és túl kell élni, Isten igéjét hirdetni, a ránk bízott magyarok sorsát orvosolni.”

A trianoni döntés következtében a magyar református egyház 2086 anyaegyházközsége 1010-re, lelkészeinek száma 2063-ról 1035-re csökkent. Az 1753 elemi népiskolájából 1118, a 3215 tanítójából 2252 maradt az ország területén.

Emberfeletti erővel építették újjá a közösségeket ebben az ellenséges politikai környezetben, de ragaszkodtak a küldetésükhöz. Az utódállamok semmivel sem segítették a folyamatot, nem ritkán a gyülekezet tagjai (elsősorban természetbeli) adományokkal járultak hozzá a lelkészek járandóságához.

Sedivy László nyitrai lelkipásztor – akinek neve később zsidómentőként is ismertté vált – azt írta a püspöki hivatalba: már nincs olyan család, akinek ne tartozna, jó lenne, ha egy kis segélyt kaphatna. Akkoriban Csehszlovákiában havi 1500 korona volt a minimálbér – neki 100 koronát tudott adni a gyülekezet tiszteletdíjul.

Ez idő tájt 16 polgári településen 80 hittanost tanított heti rendszerességgel – a Magyar Államvasutaktól kapott szabadjegyét az utódállam bevonta, úgyhogy fizetnie kellett az utazásért: 267 koronát... A lelkipásztor közben hattagú családot tartott el. Felesége már nem bírta ezt a nyomort, elvált tőle.

Az Erdélyi Református Egyházkerület helyzete különbözött a többi, szétszakított egyházkerületétől, hiszen teljes egészében átkerült Romániába. A békediktátum idején 19 egyházmegyében összesen 623 anya­­egyházközséget tartottak számon, a lelkészeket a kolozsvári teológiai fakultáson képezték.

Az utódállamok semmiféle olyan közösséget, testületet nem ismertek el, amely valamilyen kapcsolatban volt a magyar református közösséggel, különállónak tekintették magukat. Bukarest a reformátust egész egyszerűen magyar vallásnak nevezte, és ezért nem szívesen támogatta új egyházkerület létrejöttét (a Királyhágó­mellékit 1939-ig nem ismerte el hivatalosan a román kormány).

Támogatás híján a reformátusok maguk igyekeztek haladni, például a lelkészutánpótlás megszervezésével. 1925-ben Losoncon teológiai szeminárium nyílt: skóciai segítséggel, illetve a helyi tehetős gyülekezet támogatásával, emellett az igazgató Sörös Béla is saját zsebből járult hozzá az iskolához. Amikor egyszer megkérdezték tőle, hogy miből is él a teológia, Sörös azt válaszolta: imádságból...

Maradjunk még az igazgató személyénél! Március 14-én volt a születésnapja; e jeles alkalomból a teológusai úgy gondolták, este a magyar himnusz éneklésével szereznek neki örömet. Csakhogy az épület előtt sétáló besúgó ezt meghallotta és jelentette. Sörös hat hetet ült vizsgálati fogságban.

Ajánló

A dokumentumfilm forgatókönyvíró-rendezője Ablonczy Bálint, a Reformáció Öröksége Műhely vezetője. Operatőr-vágó Novák Tamás, több történelmi témájú dokumentumfilm alkotója. Az alkotás szabadon megtekinthető: www.youtube.com/user/karoligasparegyetem.