Igen kevés időt tölthetett a trónon az utolsó magyar király. IV. Károlyt az első világháború közepén, 1916 decemberében koronázták meg a Mátyás-templomban. Habár rövid uralkodása alatt a különbékére törekedett, számításait keresztülhúzták.

IV. Károly magyar király és a trónvisszaszerzés kísérletei

„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; a mely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.
Kelt Eckartsau, ezerkilencszáztizennyolc, November hó tizenharmadikán.

Károly”

Amint véget ért az első világháború, a soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia darabjaira hullott, és uralkodója, Habsburg IV. Károly előbb felfüggesztette osztrák császári jogkörét, majd az idézett nyilatkozattal lemondott magyar királyi jogainak gyakorlásáról. Családjával a Genfi-tó partján található Prangins-villába költözött.

Hazánkra zűrzavaros idők köszöntöttek. Előbb Károlyi Mihály került hatalomra, akinek néhány hónapos kormányzását kudarcok és végzetes döntések jellemezték, majd a kommunisták 133 napig tartó rémuralma következett. Kun Béláék végül elmenekültek a megszálló román csapatok elől. Az antant később kijjebb tessékelte a románokat, mire 1919. november 16-án bevonult Budapestre Horthy Miklós, hogy átvegye a hatalmat. Ő volt az első olyan politikus a háború után, akit az antant is elismert, tárgyalóképesnek tartott.

A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén a királyságot választotta ismét államformának, ám uralkodó híján ideiglenesen megválasztották kormányzónak Horthy Miklóst. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy IV. Károly és hívei, a legitimisták az 1918-as nyilatkozatot úgy értelmezték, hogy a király nem mondott le a trónról, csak elfogadta azt az államformát, amelyet Magyarország magának választ. Röviddel azután, hogy a nemzetgyűlés a királyság államformáját választotta, a kormányzó pedig megszilárdította a rendet, IV. Károly visszatért, hogy átvegye a trónt.

Álruhás uralkodó

A győztes antanthatalmak és különösen az ekkor megalakult Csehszlovákia, Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, illetve Nagy-Románia nem akarták újra hatalmon látni a Habsburgokat. IV. Károly így a legnagyobb titokban intézte visszatérési kísérletét. Briand francia külügyminisztertől annyi biztatást kapott, hogy amennyiben sikerül átvennie a hatalmat Magyarországon, abban az esetben az antant támogatni fogja. Emellett a Vatikán és a brit diplomácia hallgatólagos beleegyezését is megkapta tervéhez.

A király 1921. március 26-án érkezett ismét hazánkba: festett bajusszal, álruhában, iratai pedig egy bizonyos Rodriego Sanchez nevére szóltak. Majd meglepetésszerűen – érkezéséről nemhogy Horthy, de a királypártiak sem tudtak – a legitimista szombathelyi püspöknél, Mikes Jánosnál jelent meg először, és rövidesen Teleki Pál miniszterelnökkel is tárgyalt, hogy azután a Budai Várba autózzon.

Épp családi körben kanalazta húsvétvasárnapi levesét Horthy Miklós, amikor váratlanul jelentették neki, hogy Őfelsége megérkezett. Beszélgetésük során IV. Károly felszólította a kormányzót, hogy adja át neki a hatalmat, Horthy azonban elutasította a király kérését arra hivatkozva, hogy a környező országok azonnal támadást indítanának, amennyiben ez megtörténne. A mintegy kétórás beszélgetés végére sikerült elérnie, hogy az uralkodó visszatérjen egyelőre Szombathelyre. Az aktuális nemzetközi helyzetet a kormányzó mérte fel jobban.

Boldoggá avatták

Noha a hazai közbeszédben és történelemoktatásban IV. Károllyal kapcsolatosan elsősorban visszatérési kísérleteiről szoktunk beszélni, egyáltalán nem mellékes, hogy 2004-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egész életét mély vallásosság szőtte át, életformájában, házasságában, gyermekei nevelésében mindvégig iránytűt jelentett katolikus hite. Emellett a békére, szociális egyenlőségre való törekvés is vezérfonala volt politikájának.

A Monarchia utódállamai ugyanis attól tartottak, hogy a Habsburgok visszatérése esetén megkezdődne egykori birodalmuk visszaépítése is. Amint nyilvánosságra került, hogy IV. Károly Magyarországon van, a francia külügyminiszter tagadni kezdte, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, Csehszlovákia pedig ultimátumot intézett hazánkhoz: ha nem távozik Károly, támadást indítanak ellenünk. Mindezt látva, április elején IV. Károly elhagyta az országot, ám a hatalom átvételéről nem tett le.

Ha harc, hát harc!

A második kísérlet alkalmával IV. Károly már jóval elszántabb volt. Ugyanebben az évben, október 20-án landolt repülőgépe Dénesfán, majd Budapest felé megindulva toborozni kezdte hű embereit. Három napig tartott a királyi pár útja a fővárosig vasúton, ugyanis majdnem minden állomáson megálltak, hogy fogadják a legitimisták üdvözlését, valamint a hozzájuk csatlakozó fegyverforgató férfiakat. Lehár Antal és Ostenburg-Moravek Gyula vezetésével mintegy 6000 fősre duzzadt serege, és egészen Budaörsig ellenállás nélkül hatoltak előre. A kormányzó néhány ezer fővel nagyobb hadat mozgósított ellenük, akikből 2000 egyetemistát és polgárt ekkor toborzott össze gyorsan Gömbös Gyula.

IV. Károly a győri vasútállomáson a második visszatérési kísérlet idején.

Noha fegyveres ütközetről volt szó, mindkét fél igyekezett elkerülni a véres összecsapást, és a tisztek gyakran arra utasították embereiket, hogy csak a levegőbe lőjenek. A csa­tának összesen 19 halálos áldozata és 62 sebesültje lett. IV. Károly azt hitte, ha katonai erőt tud felvonultatni, akkor Horthy azonnal visszariad és átadja neki a hatalmat, ám a kissé tragikomikus ütközet végére seregét könnyen megfutamították, és az uralkodót elfogták.

Először a tihanyi apátságban tartották házi őrizetben, majd angol segítséggel Madeira szigetére száműzték, ahol néhány hónappal később spanyolnátha-fertőzésben elhunyt. A nemzetgyűlés még 1921-ben – a nemzetközi nyomás hatására is – kimondta a Habsburg-ház trónfosztását.

Végzetes lett volna

Jóllehet IV. Károly a lehető legkomolyabban vette a Szent Koronára tett esküjét, és az ország törvényesen megkoronázott királyaként újra átvette volna a hatalmat, visszatérése nem volt sem időszerű, és talán azt is kijelenthetjük, hogy szükséges sem. Trianonban a területveszteség mellett hazánk hadseregét is rendkívüli mértékben korlátozták, a környező országok külön-külön is jóval nagyobb haderőt képviseltek ekkor emiatt. Végzetes lehetett volna a megcsonkított országra nézve, ha a környező államok támadást indítanak ellenünk IV. Károly újbóli hatalomra lépése esetén.

Emellett kétéves uralkodása, valamint visszatérési kísérleteinek megszervezése sem arról árulkodnak, hogy ő lett volna a legalkalmasabb Magyarország élére.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.