Játék a műfajokkal, minden rendű és rangú olvasónak

– Voltak idők, amikor írók, költők kényszerűségből fordultak a gyerekirodalom felé. Önt mint kritikust, irodalomtörténészt, korábban mint a Szőranya Emlékzenekar, majd további zenekarok dalszövegíróját mi késztette erre?

– Jobbára a véletlen. Amikor elkezdtem gyerekversekkel foglalkozni, a saját gyere­keim már nagyobbacskák voltak. Úgy történt, hogy Elekes Dóra, kiváló gyerekkönyvek szerzője és akkortájt egy gyerekkönyvkiadó szerkesztője megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem rövid, négysoros gyerekverseket írni, kifejezetten kicsik számára.

Megpróbáltam, és az egyik hozta magával a másikat: megszülettek a hosszabb versek is, aztán a kötetek.

– Öt évvel ezelőtt az ön Mit eszik a micsoda című kötetével vonult be az irodalomba jó néhány barátjával és üzletfelével a Lápi Trotty és a Hegyi Zsupsz. Tavaly év végén az ön verses meseregénye, a Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza kapta meg az Év Gyermekkönyve díjat, tehát Keresztesi József az év gyerekkönyvírója. Gyerekkönyvírónak tartja magát?

– Nem kifejezetten, bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben ez látszik a leginkább. Ugyanakkor sok műfajban dolgozom, írtam kritikákat és esszéket, írtam egy monográfiát Rubin Szilárdról, van „felnőtt” verseskötetem, dalszövegkötetem, vannak báb- és szín­darabjaim. Jó kérdés, hogy miféle összefüggést lehet teremteni, mondjuk, a Rubin Szilárdról írt könyvem és a gyerekverseim között. Szóval leginkább olyan írónak tartom magam, akinek több irányban vannak szabad vegyértékei, és aki az eklektikát erénynek tartja.

– Ahogy Varró Dániel kollégája ajánló soraiban olvasható, a bátor kiflicsücsök és a rettenetes vérpuding harci történetében az állatok helyét átvették az ételek, leginkább nyalánkságok, mint a rettenthetetlen Vadalmatorta, a haragos Zaboskeksz, a bősz Barátfüle vagy a drámai szende, a szépséges és megmentésre szoruló Csokisminyon meg az édes Gréta Zserbó. Mindez „összepuskinozva” (idézet az ajánló sorokból). A verses meseregény Anyegin-strófákban reneszánszát éli?

– Az Anyegin-strófa nagyon hálás forma, behízelgő, zenei, fülbemászó. Ahhoz azonban, hogy ezt a hatást elérjük, rengeteget kell fúrni-faragni: verejtékes munkával kell megteremteni a könnyedség látszatát. Az én penzumom, amikor a könyv írásával tudtam foglalkozni, napi egy strófa volt.

De miután az embernek más dolga is van, sokszor félre kellett tennem a meseregényt, így körülbelül négy év telt el a Csücsök elkezdése és befejezése között. Hirtelen nem is tudom, hogy az utóbbi években más is használta-e a formát; Varró Dani Maszat-hegye azért aránylag régebbi, 2003-as könyv.

Azonban a versformától függetlenül a verses (akár szabadverses) mesében szerintem vannak lehetőségek, ráadásul ennek a műfajnak a magyar irodalomban nagyon erős hagyományai vannak, Kormos Istvántól Nemes Nagy Ágnesen át akár Romhányi Józsefig.

– Nemcsak olvasásra, hanem felolvasásra való, és nemcsak gyerekeknek szóló versei bővelkednek utalásokban, áthallásokban, idézetekben-megidézésekben, például: „Rinocérosz, te bamba állat / letépted ezt a hangaszálat.” Nem baj, ha a célközönség nem veszi a lapot?

– Azt gondolom, hogy nem baj, ha nem minden olvasó veszi az összes utalást. Ez inkább egyfajta játék, összekacsintás, ami persze jobban kinyitja a verset a felnőtt olvasó felé is. Természetesen igyekszem úgy élni ezekkel az eszközökkel, hogy ne legyen tőle kevesebb a vers, hogy úgy mondjam, ne csökkentse az élvezeti értékét, ha – ennél a példánál maradva – valaki nem ismeri, mondjuk, Apollinaire csodálatos költeményét, a Búcsút.

De előfordul ennek az ellenkezője is: a Csücsök egyik sorában eredetileg szerepelt a „kővilág” szó, méghozzá egy nyomasztó hely, a szörnyek lakta Túlpart leírásaként. Aztán rádöbbentem, hogy ez felidézheti az olvasóban Tadeusz Borowski híres kötetét, a Kővilágot, amelynek a novellái Auschwitzban és Dachauban játszódnak.

Olyan áthallás jött volna így létre, ami nagyon zavarba ejtő irányba terelhette volna az olvasót, én pedig nem akartam, hogy ez a párhuzam felmerülhessen, még ha száz olvasó közül akár csak egyben is. Így hát megváltoztattam a verssort, noha pusztán poétikai szempontból az eredeti jobb és hatásosabb volt.

– Voltak-vannak példaképei? Műfaji és akár más szempontból miben klasszikusak fülbemászó, jól mondható rímjátékai, illetve miben számítanak újítónak?

– A kortársak közül Varró Dániel és Havasi Attila nevét kell említenem, akiknek a munkáit már a kezdetektől folyamatosan nyomon követem és nagyra tartom. Külön öröm, hogy idén közösen nyerték el az Év Gyerekkönyve díjat a fordítás kategóriában, T. S. Eliot Macskák című könyvének új magyar fordításáért.

Két remek költő, pazar formakészséggel és olyan humorérzékkel, amely hol könnyedebb, hol sötétebb, hol pedig kifejezetten abszurd szövegeket eredményez: ők ketten ezer szálon kötődnek az angol nonszensz hagyományához. Tőlük tényleg rengeteget tanultam, és erre a hagyományra elsősorban rajtuk keresztül nyertem szélesebb rálátást.

Ami pedig a kérdés másik felét illeti: nem tartom magam újítónak, inkább úgy mondanám, hogy a gyerekverseimben én is ezen a csapáson haladok. Ami a nemgyerekverseimet illeti, ott viszont megint csak igyekszem eklektikus és több irányba is nyitott lenni.

– Apák napja táján vagyunk. Nálunk csak az utóbbi időkben kezd divatba jönni az apák megünneplése, pedig már a középkorban is megemlékeztek róluk, igaz, nem júniusban, hanem márciusban, Szent József napján. Ennek ürügyén: mit és hogyan mesélt a saját gyerekeinek?

– Sokat olvastunk nekik, egész kicsi koruktól fogva. A játékos-ritmikus-mondókaszerű versek már a kezdetektől remekül működnek: Tamkó Sirató Károly, Nemes Nagy Ágnes és természetesen Weöres Sándor igazi Jolly Jokerek voltak. Marék Veronika, ­Nordquist, Janikovszky, később a kis Nicolas történetei Goscinnytől, velük azért nehéz volt hibázni.

Arra is emlékszem, hogy végig­olvastuk a gyerekekkel A Gyűrűk Urát, és a filmet csak utána néztük meg. Mondjuk, az elég hosszú menet volt.

– Lesz-e folytatása Csücsök kalandjainak, kitart-e a gyerekirodalom mellett?

– A Csücsök folytatásán nem gondolkodtam, de a gyerekirodalom mellett kitartok. Most megpróbálok meseregényt írni az egyik bábdarabomból, Az elveszett szaloncukorból. Meglátjuk, hogy sikerül; effélével még sohasem próbálkoztam.

Névjegy

Keresztesi József költő, író, kritikus Egerben született (1970). A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban érettségizett, ezután a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–művelődésszervezés szakára járt, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen művészettudományt hallgatott. 2001 és 2007 között a pécsi Jelenkor folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Azóta saját írásai töltik ki idejét. 2019-ben verses meseregényének ítélték az Év Gyermekkönyve díjat. Pécsett él.