Idén negyvenéves a Győri Balett. Vezetője Kiss János Kossuth-díjas balettművész. A társulat alapítója azt vallja, hogy a tánc örök, a sikerért dolgozni kell, a balettutánpótlás pedig ígéretes.

Kiss János: „A tánc egyidős az emberiséggel.„

– Hogy vannak a gyerekek?

– Csalafinta kérdés, de a gyerekek és a gyerekeim is jól vannak, köszönöm.

Hogy az olvasók is értsék: magánéletéről nem faggatnám, de a gyerekek sorsa érdekel. Amikor ugyanis 1979. augusztus 1-jén megalakult a Győri Balett, az önök társulatát – talán azért, mert az egész végzős balettosztály elszerződött Győrbe – úgy hívták: gyerekek. Mit gondol, végzős balettosztály ma kaphatna olyan lehetőséget, hogy önálló társulatot alapítson egy vadonatúj színházban?

– Ehhez kellene egy hozzánk hasonló végzős osztály, és egy új színház is. Ám ez ennél bonyolultabb. Amikor befejeztük a főiskolát és megkerestük Markó Ivánt, hogy legyen a vezetőnk, álljon a társulat élére, azt mi nagyon akartuk. Valami újat, egészen egyedit akartunk létrehozni, és bár nagyon hittünk benne, mások szemében mindez tűnhetett vakrepülésnek.

Anno azt a szót használták erre, hogy zsákbamacska. Merthogy a társulat nem tudta, milyen élet vár rá Győrben, a közönség hogyan fogadja majd, és a színház sem tudta, milyen irányt vesz a teátrum jövője.

– Sőt, az országos szakmai vezetés legfeljebb egy utazó társulat létrejöttét támogatta volna. De valahogyan mégis mindenki bízott a másikban, és lám, minden összejött.

– Milyen volt a balett általános megítélése 1979-ben?

– Lássuk be és mondjuk is ki, hogy sokan ma is a fejüket vakarják, ha a műsorfüzetben azt látják: balettelőadás. Ez nem volt másként negyven évvel ezelőtt sem. De amikor a közönség látta, hogy milyen témákat viszünk színpadra, és hogy csupán a testünk játékával is képesek vagyunk mesélni, érzelmeket előcsalogatni, megszerették ezt a műfajt. Az idei szezon utolsó előadását, A skarlát betűt Debrecenben mutattuk be szabadtéri színpadon, és a végén a közönség állva tapsolva, ovációval jelezte, hogy olyan élményben volt része, amilyet nem is remélt. De ugyanígy ujjong a közönség Izraelben, Brazíliában vagy Ausztriában, ami azt mutatja, hogy a balett nagyon is velünk élő műfaj.

A mai balett azért modernebb is, mint amennyire sokáig klasszikusnak, arisztokratikusnak számított. Témaválasztásaiban sokkal közelebb került a közönséghez, kitárulkozik, de közben misztikus, földön járó és mégis légies.

– A kitárulkozik szóról eszembe jut egy 1991-es történet. Markó Iván távozása után minden feladat rám zuhant. Miközben engem is sokkolt, hogy magunkra maradtunk, nekem kellett nyugtatgatnom a többieket is, hogy minden rendben lesz, talpra állunk. Na, a szívem ekkor kezdett el fájni, de annyira, hogy azt hittem, ebbe most belehalok. Elmentem a megyei kórházba, ahol a belgyógyász főorvos a vizsgálatok után, kezében a leleteimmel leültetett, és megkérdezte, mit innék: vodkát vagy konyakot.

Azonnal átfutott rajtam minden addig megélt boldog és boldogtalan pillanatom, de szerencsére az orvos folytatta, hogy azt ugyanis már az ókori görögök is megmondták, az orvosok, a kurtizánok és a művészek azonos kasztba tartoznak: mindannyian kitárulkoznak. Magyarán: céljuk az örömszerzés. És ő akkor nekem jó hírt mondott, azt, hogy a szívemnek kutya baja. Akkor értettem meg igazán, hogy a lélek dolgaira kell jobban odafigyelnem, a gyógyírt pedig a táncművészetben kell keresnem.

És igen, a klasszikus balett nagyon sokáig kifejezetten arisztokratikus művészeti ágnak számított. Nemhiába tanulja mindenki kilenc éven át, gyerekkortól kezdve. A műfaj lényege együtt csiszolódik a fejlődő izmokkal, a növekvő csontozattal. A balettbe ráadásul lelkileg is bele kell nőni, miközben a balett felnőttként is a mesék világa, a művészi fantázia birodalma marad.

Én is egy ilyen világba nőttem bele; én is ezért szerettem volna herceg lenni A hattyúk tavában; én is ezért akartam szólótáncossá válni. De aztán megtapasztaltuk a Maurice Béjart-féle forradalom lényegét: a testtel bármit, de tényleg bármit szavak nélkül is ki lehet fejezni, és ezt a nyelvet a világ minden táján értik.

– Mennyit változott a balett 1979 óta?

– Rengeteget. Az alapok, persze, mindenhol klasszikusak. Nálunk itt, Győrben egy táncosnő könnyedén fel tud állni spiccre, de vannak más teátrumok, ahol ez már nem elvárás. Másrészt a műfaj sok esetben szó szerint kitárulkozóssá vált, mert a művésznők már nem csak tütü tangóban, hanem modern balettdresszben vagy alig ruhában, olykor ruha nélkül táncolnak.

A balett elvesztette volna grófi vagy bárói címét?

– Azt azért nem. Az igazán sikeres balett táncosok ma is a klasszikus iskola gyermekei. Egy táncos mozgásán pontosan megmutatkozik, hogy tisztában van-e a táncművészet alapképességeivel, a mozdulatai elárulják, ha csupán másolni, imitálni próbálja azt. A különbséget a közönség tagjai közül is sokan észreveszik. A balett inkább úgy változott, hogy a grófok és a bárók kijöttek kastélyaikból, és elvegyültek az emberek között. A Győri Balett a kezdetekből fogva ezt tette, és ha keresnünk kellene a választ a társulat sikerességére, ebben alighanem ez is közrejátszott.

tánc, mozgásművészet, balett,

Kiss János, balettművész. Fotó: Németh András Péter

– Van egy fénykép 1979-ből, a Győri Balett alapító társulatát ábrázolja, és láthatóan mindenki boldog. Mennyi maradt meg mára ebből a boldogságból?

– A mai társulat már a harmadik generáció. A táncosok mások, s bár remek közösség, az a fajta összetartozás-élmény, ami nekünk megadatott, megismételhetetlen. Anno mi együtt éltünk, együtt főztünk, együtt álmodoztunk. De aki ma a közösség tagja lesz, az tudja, hogy itt nincs helye széthúzásnak, különben elköszönünk tőle. A balettművészet kicsit olyan, mint a légtorna: csak akkor működik, ha tudjuk, hogy számíthatunk a másikra.

Ami pedig a boldogságot illeti: mi, balettművészek hiú emberek vagyunk. Szeretjük és élvezzük a sikert, igaz, sokat is teszünk érte. Persze vannak nehéz pillanatok is, amikor senki nem tudja, hová bújik a boldogság. Ilyen volt az is, amikor Markó Iván 1991-ben elhagyta Győrt, és a társulat megroppant. Nálunk akkor véget ért a gyerekkor.

– Különös, de ennek miértjéről soha nem beszélnek. Miért?

– Ezek belső dolgok, titkok, melyek csak ránk tartoznak. Még akkor sem beszélünk erről, ha a szakírók, a történészek könyörögnek, hogy áruljuk el, különben az utókor majd kitalál valamit, ami nem igaz.

– Annyit azért áruljon el, hogy Markó Ivánnal beszéltek erről azóta?

– Voltak próbálkozások, de kibeszélni soha nem tudtuk.

Nem akarok tippeket adni, de maguk táncművészek. Írjanak egy darabot, amiben még a kritikusok sem ismerik fel a konfliktus eredetét, és amiben csöndben, némán kitáncolható minden bánat.

– Remek ötlet, még az is lehet, kölcsönveszem.

– Én pedig nem árulnám el senkinek, hogy na, ez az az előadás… De visszatérve a társulathoz: 1991-ben mi változott meg?

– Kiléptünk a gyerekszobából. Felnőttünk. Minden egyéb cél, ami a munkát illeti, maradt: legyenek jó előadások, a közönség szeresse azt, amit csinálunk, és ismerjenek minket a világ minden táján. Enélkül a balett nem ér semmit. És mindezért a sikerért újra és újra, naponta meg kell dolgozni, mert azt egy balett-táncosnak is tudnia kell, hogy a sikernél nincs mulandóbb dolog. A táncosokat ráadásul hamar megeszi az idő. Nem véletlenül mondják azt, hogy a balett igényli a fiatal testet.

– Merthogy a balett az a műfaj, ahol Lear király is legfeljebb 35 éves.

– Pontosan. Persze mindig vannak erősebb szervezetű táncosok, akik negyvenévesen is úgy mozognak, mint huszonöt évesen, de ez azért ritka.

– És milyennek látja a mai balettutánpótlást?

– Ígéretesnek. A fiatal táncosok motivációja ma is az, hogy játsszanak, hogy élményt adjanak még akkor is, ha a világ mára sokkal (ön)menedzserközpontúbb lett, mint a mi időnkben volt. A tánc ugyanis örök, egyidős az emberiséggel, igény pedig mindig lesz a jóra, a kiválóra.

– És a mai táncosokban megvan az a bátorság, amellyel a Győri Balett alapítói meg akarták váltani a világot?

– Hogyne. Minden alkotáshoz mérhetetlen nagy bátorságra van szükség. Ezért is viszünk színpadra olyan témákat, mint például a családi erőszak vagy az I. világháború. Ehhez persze nevelni is kell őket, ahogyan minket is neveltek a mestereink. De ez a műfaj ilyen, másként nem működik.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.