Amikor már azt hittük, hogy a középkori Magyarországról nem tudnak nekünk újat mondani, akkor jött két fiatal szegedi történész– Kasza Péter és Petneházi Gábor –, és Olaszországban ráleltek egy 2000(!) oldalas kéziratra, amely teljes egészében a XVI. századi hazánkról szól. A nagyszabású alkotás egy erdélyi fejedelem megrendelésére készült annak idején, hogy aztán kiadását is ő akadályozza meg…

Különös kézirat Báthory István udvarából...

Ha valakinek, akkor Báthory Istvánnak nem volt szüksége propagandistára! Rendkívül zűrzavaros időben, 30 évvel az ország három részre szakadása után megválasztották erdélyi fejedelemnek, majd nemcsak megszilárdította Erdély helyzetét, de megválasztották lengyel királynak is. Sőt, háromszor is győzelmet aratott Rettegett Iván orosz cár felett.

Báthorynak nemcsak mint művelt, humanista uralkodónak volt szüksége egy történetíróra, hanem kellett neki valaki, aki a világ előtt is nyilvánvalóvá teszi Erdély önállóságát, valamint személyének jelentőségét. A fejedelem ugyan kiváló hadvezérnek és ügyes politikusnak bizonyult, azonban az Erdélyi Fejedelemség helyzete korántsem volt egyszerű: török fennhatóság alatt állt, de a Habsburgok is ki akarták terjeszteni rá hatalmukat, továbbá az oláh fejedelemségekkel is rendszeressé váltak az összetűzések.

Másrészt további nagyra törő célokat dédelgetett: töröktől, Habsburgtól megszabadulva kívánt a független Magyarország királya lenni, ezért igyekezett felhívni magára a törökellenes összefogás szervezésén dolgozó Szentszék és a világ figyelmét.

Báthory István busásan megfizette munkájáért a történetíróját. Forrás: Petneházi Gábor

Bruto otthonra lelt

A velencei Gian Michele Bruto Báthory István történetírójaként 1574-től előbb Gyulafehérváron, majd 1576-tól Krakkóban dolgozott monumentális magyar történeti művén. A Bonfini krónikáját folytató Rerum Ungaricarum libri című művének célja az volt, hogy egyetlen nagy narratívában mutassa be a magyar hanyatlás századát, Mátyás király halálától (1490) kezdve, Mohácson, Buda és Szigetvár elvesztésén keresztül egészen Báthory István erdélyi fejedelemmé választásáig (1571), s egyben legitimálja az ország keleti részén berendezkedő Szapolyai-dinasztia, majd Báthory uralmát.

Ez a Bruto nem akárki volt: az inkvizíció által kétszer is elítélt eretnek, akit kiutasítottak Velencéből. Akkor miért fogadta föl Báthory? Szüksége volt egy humanista íróra, aki segít neki uralkodását elfogadtatni, és az igazság az, hogy egy kifogástalan, első osztályú olasz író nem szegődött volna el hozzá, Brutónak ugyanakkor jól jött, hogy máshol otthonra lelhetett.

A történetírót rendesen megfizették. Krakkóban évente 840 aranyat kapott, ami kétszerese volt egy korabeli egyetemi tanár fizetésének. Báthory végül kidobott pénznek értékelte ezt. A „magyarok dolgairól” szóló kötetek 1583-ra készültek el, és a próbanyomatig is eljutottak, a kiadást azonban maga a lengyel király és egyben erdélyi fejedelem állíttatta le.

Báthory István lengyel király (1576-1586). Forrás: Keptar.uz.ua

A művelt Báthory jól tudott latinul, olvasta az alkotást, és szövegét túl nehézkesnek találta, ezért akadályozta meg megjelentetését. Természetesen, lehet, hogy egyéb kifogása is volt a művel kapcsolatosan – a most meglelt 2000 oldal áttanulmányozása erre is választ adhat.

Két szék közt a pad alá

A szerző ugyanakkor nem tett le arról, hogy kiadja több évig írt könyvsorozatát: miután Báthory meghalt, a fejedelem ellenségeinél, a Habsburgoknál kereste a lehetőséget. Bruto valószínűleg ezeket az uralkodókat kizárólag megrendelőnek tekintette, és nem okozott neki különösebb lelki tusát, hogy átálljon egyik oldalról a másikra. Különösen, hogy épp Báthory előtt már dolgozott Bécsben.

Habsburg Ernő éppen a Báthory halála miatt megüresedett lengyel trónra pályázott, Bruto pedig átdolgozta művét úgy, hogy az a Habsburgoknak kedvezzen. Kötetei mégsem találtak Bécsben pártfogóra, ám ekkor hírt kapott arról, hogy Erdélyben mégis kiadnák művét.

Gyorsan odasietett, ám nem tudni az okát: azért, hogy megakadályozza a Habsburg-ellenes verzió megjelentetését, vagy azért, hogy segítse az eredeti alkotás kiadását. Mindenesetre nem sokkal később, 1592-ben elhunyt, és a teljes mű sem akkor, sem azóta nem került nyomtatásba.

A velencei Gian Michele Bruto Báthory István történetírójaként 1574-től előbb Gyulafehérváron, majd 1576-tól Krakkóban dolgozott….Forrás: Petneházi Gábor

Bűnbakkeresés helyett új eredmények

Azt, hogy a történelem mennyire nem lezárható, Bruto most megtalált 2000 oldalas kéziratán túl bizonyítja az elmúlt néhány év több kutatási eredménye. Csak néhányat említünk ezek közül, éppen az itáliai humanista által megírt korból.

– A mohácsi vész 500. évfordulójához közeledve ismét felkeltette a kutatók érdeklődését az 1526-ban lezajló sorsfordító csata. Szerencsére ma már egyre többekben tudatosul, hogy II. Lajos 25 ezer fős hada egyáltalán nem volt szégyellni való. A kor Európájában ütőképes, nagy létszámú seregnek számított ez, csak egyszerűen a Török Birodalom óriási túlerőben volt 60 ezer katonájával. De a hátország sem volt ugyanaz: amíg a Magyar Királyság 4 millió, addig Szulejmán szultán 20 millió alattvalóval bírt. A Mohácsot megelőző évtizedek politikájában ugyan van mit kifogásolni, de a hadba indulók közötti bűnbakkeresés teljesen indokolatlan.

– Évszázadokig úgy tudtuk, hogy a vesztes ütközetet követően menekülő II. Lajos király a Csele-patakba fulladt bele. Alig két esztendeje, hogy ez is megdőlt: a Duna egyik kisebb, ma már nem látható mellékágába veszett az ifjú uralkodó.

– A Mohácsnál győzelmet arató Szulejmán szultán Szigetvár ostroma közben hunyt el 1566-ban. Ugyan az írott forrásokból lehetett tudni arról, hogy síremlék és egy kis városka épült itt a tiszteletére, az egykori török zarándokhelyet is az elmúlt években találták meg és kezdték feltárni a kutatók.

A történészeken a sor!

Ugyan több kézirat is fennmaradt, a XIX. századi pesti és bécsi kiadásokhoz már csak igen sérült és csonka szövegek álltak rendelkezésre. A 2020 júliusában Kasza Péter és Petneházi Gábor által Trentóban megtalált húszkötetes kézirat ezeknél jóval terjedelmesebb, és bemutatja az 1490 és 1566 közötti Magyarország történetét. Bár lehet, hogy még ez sem a teljes mű!

A „kincset” találó szegedi történészek. Forrás: Petneházi Gábor

A szenzációs felfedezés után óriási munka vár a történészekre. A szöveget végig kell bogarászni, elkülöníteni benne a különböző kézírásokat, majd az egészet összevetni más történelmi forrásokkal, valamint előkészíteni a mű kiadását.

Mindenesetre jelentős forrással gazdagodott a magyar történettudomány, kíváncsian várjuk, mit tartalmaz az egykori olasz humanista munkája.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.