Kutyaposta – Nyári kutyás tennivalók

Vannak a Kutyapostásnak kötelező feladatai is. Ezek ismétlődő ügyek: figyelmeztetni a kedves olvasót, hogy nyáron meleg van, télen pedig hideg, nehogy összetévessze a telet a nyárral…

Ország-világSzücs Gábor2020. 07. 24. péntek2020. 07. 24.
Kutyaposta – Nyári kutyás tennivalók

Most éppen meleg van – mi több, amikor e sorokat pötyögöm a számítógépbe, éppenséggel 35 Cel­sius-fok fölött járunk –, tehát erről lesz szó a következőkben.

Ismételjük át a nyári leckét. A ku­tya nem tud izzadni, legfeljebb a talpán keresztül, ezért liheg, mert a nyelvén átáramló véráram segítségével csak így tudja hűteni a testét. Tegyük hozzá, nem túl eredményesen, ami könnyen belátható, ha, mondjuk, egy kutyanyelvet egy egész kutyához mérünk… Ennek következtében nagyon is ki van téve a hőmérséklet emelkedésének, gyakorlatilag egyedül nem is tud védekezni ellene. Ezért ez a mi feladatunk.

A szokásos javallatok: mindig friss, hideg ivó-, esetleg fürdővíz. Árnyékos hely, s ha lehet, legalább erre az időszakra a kikötést is mellőzzük – amúgy is tilos! –, hogy a helyét változtatni tudja. Ne vigyük sétálni a déli forróságban, ilyenkor az aszfalt felhevülhet 50-70 fokra is.

A némelyek által favorizált biciklis kutyasétáltatást is hagyjuk inkább az őszi időkre, az erőltetett futtatás nagyon megterhelő lehet. Mindez fokozottan igaz az idősödő kutyák esetében!

Ami újdonság, hogy az idén az eddiginél sokkal szigorúbban veszik, ha valaki a tűző napon álló kocsijában hagyja négylábú társát. Ugyan már ezt is elmondtuk – én magam talán százszor –, hogy a napon álló kocsiban a belső hőmérséklet percek alatt eléri, sőt meghaladja az akár 70 fokot is, de azért mindig akad egy-két gazdi, aki a „csak beugrottam ezért-azért” kifogással próbálja elhessegetni magától a valóságot: gyakorlatilag halálra ítélte négylábú barátját. S ha nem ér vissza perceken belül – az ítélet végrehajtódik.

Nos, most azt olvasom, hogy egész nyáron figyelni fogják a rendőrök a strandok, bevásárlóközpontok parkolóit. A legfontosabb újdonság, hogy végre a magyar rendőrnek is joga van ahhoz, hogyha ilyet lát, akkor a veszélyeztetett jószág kiszabadítása érdekében azonnal betörje az autó üvegét, szélvédőjét. Ilyenkor a kár a bűncselekményt megvalósító tulajdonost – vagy a jármű használóját – terheli, ilyen kárra a biztosítótársaságok sem fizetnek.

Így járt néhány napja az a 67 éves férfi, aki a tűző napon hagyta furgonját, benne a megkötött(!) kutyájával, míg dolgozni ment. Szerencsére többen észrevették a már szinte fulladozó állatot, a kiérkező állatvédők hőkamerája 51 fokot mutatott, a rendőrök pedig feltörték a kocsit, s a kutyus megmenekült. A férfit állatkínzás gyanújával állították elő.

Hát, ha nem megy másként – törjenek az ablakok!