Kilencvenéves a Debreceni Fotóklub, amelynek alapítása a később Brazíliában letelepedő fotósként nemzetközi elismertséget szerzett Aszmann Ferenc nevéhez fűződik. Akkoriban, 1931-ben vajon kik tehették meg, hogy kamerájuk legyen, kik fényképeztek egykor, s ki fényképez ma alkotóköri érdeklődéssel, miközben a mobiltelefonok révén a képalkotás ma már mindenki számára elérhető?

Látásmódok találkozása

Országosan sem beszélhetünk sok, hasonló ideje létező művészeti klubról. Amikor a Debreceni Fotóklub 1931-ben megalakult, már előtte is működtek fotóskörök a városban, mondhatni, élénk fotósélet folyt. Merthogy már nem volt luxus a fényképezés.

Vencsellei István: Anyám életfája

– A fotózás története az 1830-as években kezdődött. Az első évtizedek hőskornak tekinthetők, a képalkotó berendezések éppen csak fényképezőgépnek nevezhetők a mai gondolkozással. A camera obscurák (sötétkamrák) a kép rögzítésének kezdetlegességével bírtak. A technológia, a fényérzékeny anyagok és a képkidolgozás fejlesztése folyamatos volt. 1861-ből származik az első írásos emlék arról, hogy Debrecenben valaki iparűzési engedélyt kért fényképészműterem létesítéséhez – mondja Máthé András fotográfus, a Debreceni Fotóklub vezetője.

Ismertetése szerint már a századfordulótól nagy divatja volt a műtermi fényképezésnek, hiszen élete folyamán négyszer-ötször mindenki készíttetett magáról kabinetfotót valamelyik műteremben. Az 1920-as években a Leica, a Kodak megkezdte a tömegtermelést, s a harmincas évek elejére már sok gyártó kínálta a táskában, nagyobb zsebben elférő gépeket. Így Debrecenben is sok fotósközösség jött létre, megszaporodtak a pályázatok, művészeti kiállítások. A Debreceni Fotóklub a harmincas, negyvenes években több kiállítást szervezett, a Déri Múzeumban tartott egyik rendezvényüknek dokumentáltan harmincezer látogatója volt.

Vadász György: Az én világom, 1984

Az alapítás Aszmann Ferenc nevéhez fűződik, akit mint a korszak egyik legsikeresebb művészét tartjuk számon. A klubon belül három kört alakítottak ki: fotóamatőrök, szakfényképészek és művészi fényképezők. Az okiratokból kiderül, hogy a hatvan alapító egyharmada a nevét adta a klubszerű tömörülésnek, így alapító lett Vásáry István, a város polgármestere és Zöld József alpolgármester is.

Az elmúlt kilencven évet három meghatározó időszak jellemezte a Debreceni Fotóklub életében. Az egyik az úgynevezett aranykorszak, amely a megalakulástól 1944-ig tartott, mert még a háború idején is pezsgő kulturális élet folyt a városban. Olyan ismert nevek tartoztak a klub tagjai közé, mint Gink Károly, aki eredetileg budapesti volt, vagy az idősebb Hapák József a szakfényképészek közül, aki szintén a szakma élvonalában szerepelt. Máthé András ugyanilyen nagyszerű, fényes korszaknak tartja a hetvenes éveket is, hiszen 1973-tól tíz éven át nagyon komoly és értékes teljesítmények születtek a klubban, sok meghatározó és országosan, illetve nemzetközileg is ismert fotográfus dolgozott abban az időben a városban.

– Nyilván nem hasonlítva a jelenlegi tagságot, a mostani munkásságunkat a régi nagy öregekéhez, de én ezt a jelenlegi időszakot is kiemelkedő korszaknak tartom. A 2011-es ünnepi kiállításunkra jelentettünk meg egy összefoglaló albumot, melyben az összes eddigi klubtag szerepelt névvel, illetve 93 alkotó képpel is. Az idei „90 éves a Debreceni Fotóklub” kiállításunkon a jelenlegi klubtagok alkotásait állítottuk ki, mellette Vadász György és Gervai Tamás munkássága előtt tisztelegtünk.

Gervai Tamás: Mohácsi impressziók, 1987

– A második aranykorra és a fényképezés jelentőségére utalva, úgy tudom, hogy a hetvenes években a város létrehozott egy Fotódokumentációs és Filmstú­diót, amelynek a Debrecent érő változásokat kellett rögzítenie.

– Minden dokumentum nagyon fontos. Értelme volt azt a stúdiót létrehozni, de ez a fotóklub tevékenységét nem érintette. Ugyanakkor a fotóklub tagságának munkáin is látszik a debreceniség fontossága. Egy alkotónak szerintem ma világpolgár-szemlélettel kell rendelkeznie, de ha onnan közelítjük, hogy mennyire fontos a hagyománytisztelet vagy Debrecen szellemisége, az is jelen van, természetesen. Említhetném például Vadász Gyuri munkásságát, aki a város épületeit fotózta, s 1987-ben meg is jelent Debrecen műemléki katasztere címmel egy Gellén Ferenccel közös kötete, ami az összes műemléki vagy műemlékjellegű épületet feldolgozta. Ehhez kell egyfajta elhivatottság is, meglátni és megörökíteni a várost. Majdnem harminc évvel később, 2016-ban nekem is jelent meg egy albumom a városról, mely életünk része, és a fotóklub tagjaival is volt több olyan tárlatunk, ami Debrecen változó vagy éppen új arcát mutatta meg.

A hetvenes években nagyon sok fotóklubos tag érett fotóművésszé. Akkoriban a Piac utca 28. alatt, a régi művészmozi szintjén és előterében találkozgattak, Gervai Tamással és a már említett Vadász Györggyel közösen Máthé András is akkor kezdte az ismerkedést a fotográfiával, és jeles személyekké váltak a debreceni művészvilágban.
– Sajnos, ők már nincsenek köztünk, Gyuri ’85-ben, Tamás ’96-ban hunyt el, mindketten súlyos betegségben – mondja a fotóklub vezetője.

Mint kiderült, a mostani klubban is kialakult a rétegződés, hiszen a tagságban fellelhetők hivatásos fotósok, vannak klasszikus amatőrök, akik hobbiból fotóznak, és vannak elismert művészek, akik a Magyar Fotóművészek Szövetségének vagy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagjai. Máthé András szerint, aki egyébként civilben évtizedek óta a debreceni Csokonai Színház fotósa, az elkövetkezendő idők egyik nagy és komoly feladata az, hogy a fiatalokat is be tudják szervezni a klub életébe.

Aszmann Ferenc: Párbaj

– Óhatatlan a kérdés, hogy amikor mindenki magával viszi a telefonját mindenhova, és sorra kattintgatja a képeket, akkor van-e létjogosultsága a klasszikus fotózásnak, vagy egy ilyen közösségnek?

– Nem a technika számít, hanem a fej. A digitalizálás lehetőségével élni szükséges, megkönnyíti a képfeldolgozást. Mindegy, hogy mivel csinálták, nézzük meg a produkciót. Tedd le tíz fotódat az asztalra, s ­megmondom, hogy mit érsz mint fotós. Akik klubtagok, azok nem véletlenül vannak itt: jól érezzük magunkat a szakmai beszélgetések során, egymás társaságában. A klub közösséget, találkozási lehetőségeket tud adni. Tíz-tizenöt fő pedig mindig találkozik, jön, aki éppen ráér.

Máthé András: Akt vászonnal

Brazíliai siker

Aszmann Ferenc nagyapja Krisztiáni Alajos ceglédi festőművész volt. 1925-ben reáliskolai érettségit tett Debrecenben. 1925–1927 között Bécsben plakátfestő, munkás és kirakatrendező, majd 1927-től újra Debrecenben élve divatáru-kereskedő. 1931-ben a Debreceni Fotóklub elnöke, 1933 és 1935 között a Fotó-Amatőr című lap felelős szerkesztőjeként dolgozott. 1941-ben szakfényképész-mestervizsgát szerezve fényképész és fotókereskedő. 1944-ben bombatalálat érte otthonát, műtermét, és mindene megsemmisült.

1948-től Brazíliában élt, a niterói Sociedade Fluminense de Fotografia technikai igazgatója és tanára volt, 1958 és 1971 között a Fotoarte című lapot szerkesztette. Összesen 400 nemzetközi kiállításon vett részt, 150 érmet és oklevelet nyert. A kor egyik legsikeresebb kiállító művésze itthon és külföldön egyaránt. Mind fotói, mind a képek alapján készült festmények döntő többségükben magyar élményeiről beszélnek. Montázsait, fotóit az erős pátosz, érzelmi megközelítés jellemzi.

„Aszmann Ferenc a ’30-as évek egyik legsikeresebb fotósa volt Magyarországon, de nem ám a visszatekintést kötelezően belengő pátosz homályos túlértékelése szerint, hanem tényszerűen: neve az első húsz között szerepel azon a kétezres listán, amit a The American Annual of Photography 1940 állított össze az előző év legtöbbet szereplő kiállítóit felsorolva. Nagy beccsel bír számunkra az említett lajstromozás, mert ötven helyet magyarok foglalnak el, akik közül további öten Aszmann mellé, az élbolyba kerültek! Erre mondta megbocsátható elfogultsággal fotós ismerősöm, hogy a képzőművészet múltja megírható magyarok nélkül, de a világ fotótörténete aligha – írta róla a Revizor, a kritikai portálon Ibos Éva. – Itthon sztárfényképész volt, filmcsillagok fo­tóz­kodtak nála, például Karády Katalin is. Rio de Janeiróban nem csupán újraépítette az életét, ha­nem sikert sikerre halmozott.”

Kocsis István: Ablak

 

Hozzászólások

Friss cikkek

Ázott karton
Nincs megállás
Súlyosan beteg gyerekek üzennek barátaiknak Mikulásra
A gól a labdától is függ?
Mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásolhat az idei népszámlálás
Ha jót adunk, jót kapunk
Cserépedények hazája
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Két és fél évezred csodája: a szőnyeg
2022.12.02.
A hallgatag zseni titkai
Tücskök és hangyák
Aranyhomok Oázissal
Évforduló északon
Beszédes királyi gének
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.