Sikerült a Lőrincz testvérek nagy álma: éppen egy évvel ezelőtt a tokiói olimpiáról mindketten éremmel jöttek haza. Az idősebbik fiú a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában a legfényesebb medált érdemelte ki, emellett a magyar birkózásban minden idők legeredményesebb versenyzőjeként jegyzik. Nemrég a 20. Múzeumok Éjszakájának szóvivőjeként tűnt fel a versenyzéstől visszavonuló, de a sportág érdekében tovább tevékenykedő Lőrincz Tamás.

Lőrincz Tamás: Mindent a birkózástól kaptam

– Meglepődtem, amikor önt, az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok birkózót mint egy kulturális eseménysorozat szóvivőjét láttam viszont.

– Első hallásra engem is meglepett a felkérés, de nagy örömmel vállaltam. Szívesen állok olyan programok, kezdeményezések mellé, amelyek valóban értéket képviselnek és fiatalokat, családokat szólítanak meg, legyen szó sportról vagy kultúráról. Számtalan felkérést kaptam már különböző show-műsorokba, vetélkedőkbe, de ezeket mind visszautasítottam – a „celebkedés” rettentően távol áll tőlem. Én nagyon szeretem a birkózást, továbbra is szeretném méltó módon képviselni, és ebbe a világképbe nem fér bele a celeblét.

– A Múzeumok Éjszakájának kreatív, szellemes kis ajánlófilmjeiben hol korhű jelmezben lovagolt, hol középkori kínzásoknak vetették alá. Könnyű volt rávenni?

– Igen, merthogy őszintén hiszem, a humor még közelebb hozza a kultúrát az emberekhez, pláne a fiatalabb generációhoz. Egyébként az országszerte több mint 430 intézményben összesen 2500 program kiemelt érdeklődéssel zajlott le: csaknem 330 ezren látogatták a rendezvényeket, kétszer annyian, mint tavaly.

– Valószínűleg bennem is élt egyfajta sztereotípia arról, hogy a birkózás kemény, macsó sport – erre itt ez a laza, bolondozó pasas!

– Szerencsés vagyok, mindig egy jókedvű, életvidám csapathoz tartoztam. A sztereotípia mégsem teljesen légből kapott: a birkózás egy nagyon nehéz sportág; némi túlzással mondhatom, hogy mindennapos a szenvedés, a fájdalom, elég sokszor kell az embernek legyőznie saját magát. De nyugodtan fogalmazhatok tágabban: az élsport nem rekreációs tevékenység, nem az egészségmegőrzésről szól. Itt is rohamléptekben fejlődik a világ, hatalmas a teljesítménykényszer, egyre több és több kell a győzelemhez. Jellemző például, hogy kitolódik az életkor; én is idősnek számítottam, amikor tavaly 35 évesen lettem olimpiai bajnok Tokióban. A sport­águnkban nem gyakori, hogy ilyen korban érnek a csúcsra. Farkas Péter például 24 éves korára mindent megnyert.

– Londonban, az ötkarikás játékokon 2012-ben ezüstérmet szerzett, majd négy év múlva nem sikerült jól a riói szereplése. Az „idős kora” dacára azért nem szállt még ki, mert annyira hiányzott a gyűjteményéből az olimpiai arany?

– Elsősorban az öcsém, Viktor miatt nem hagytam abba a pályafutásomat. Pedig a riói kudarc után, 30 évesen tényleg úgy éreztem, nekem akkor itt a vége. Az öcsém is csalódott volt, hiszen a pontozók eléggé elfogultan ítélték meg a teljesítményét, szinte a bronz­érmet vették ki a nyakából, és meg kellett elégednie az ötödik helyezéssel, mégis – némi közös búslakodást követően – ő „rugdosott át” a holtponton. Hallani sem akart a visszavonulásomról, és makacsul mondogatta, hogy mennünk kell tovább, vannak még közös cél­jaink. Neki lett igaza: mindketten éremmel tértünk ha­­za Tokióból, Viktor ezüstérmes lett a súlycsoportjában.

– Két élsportoló egy családban, egy sportágban – kizárt, hogy nem rivalizáltak!

– Képzelje csak el: 12 hónapból 9-et együtt töltöttünk az edzőtáborokban, távol a családtól. Nyilvánvalóan akadtak feszültségek, mint minden testvéri viszonyban, de sokkal több a pozitív töltet, mint a negatív. Köztünk mindig is egészséges versengés zajlott, és nem irigykedés. Motivációt jelentett a másik jelenléte, a sikere pedig húzóerőt. A birkózás ugyan egyéni sportág, de mi mégis mindig csapatban játszottunk, és ott voltunk egymásnak az örömben és a nehézségekben egyaránt.

– Mégis, mi volt ebben a helyzetben a legnehezebb?

– Amikor egy versenyen majdnem egy időben léptünk szőnyegre, akkor fejben a saját fellépésemre koncentrálni, és nem engedni, hogy érzelmileg bármilyen irányba elvigyen az öcsém szereplése.

– Évekkel ezelőtt nagyon belém égett a 23-szoros olimpiai bajnok úszó Michael Phelps vallomása, miszerint az ötkarikás játékok után rendszeresen depressziós lett, az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta. Úgy fogalmazott: az olimpia olyan, mint a drog, amiről nehéz lejönni. Ön érzett hasonlót?

– Igen, tavaly az olimpia után megtapasztaltam én is a kiürülés, az üresség érzését. Nehéz megmagyarázni azt a feszült időszakot: valami hiányérzetem volt, miközben tényleg mindent elértem. A sportolók számára az olimpia az álmok álma, négy évig a nagy pillanatra készülünk; legutóbb ráadásul ebből öt lett a pandémia miatt. Ideális esetben megszerezzük az aranyérmet, de ezzel egy csapásra elveszítjük a legfőbb célkitűzést, ami addig egész pályafutásunk során hajtott minket. Hogyan tovább? – tesszük fel a kérdést magunknak. Akinek vannak hatékony megküzdési technikái, az gyorsabban és sikeresebben túllendül a kiégési vagy bármilyen kudarcos szakaszokon.

Lőrincz Tamás. Fotó: Facebook

– És akkor hogyan lett tovább az ön esetében?

– Az életkorom miatt időszerűnek éreztem az újratervezést. A versenyzéstől visszavonultam, de a birkózás mellett akartam maradni, és visszaadni valamit abból a sok jóból, amit ettől a csodás sportágtól kaptam. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia első évfolyama tavaly szeptemberben kezdte meg a munkát, januártól szakmai igazgatóként dolgozom ott. A KIMBA rendszere a 2001-ben indult Mr. Tus sportiskola filozófiáján alapszik, amit nagyon jól ismerek, mivel ott nevelkedtem, miután 14 évesen Budapestre kerültem Ceglédről. A magyar birkózásnak a központosított felkészülés az egyetlen járható útja; a mai kornak megfelelő, modern létesítményben olyan feltételeket tudunk biztosítani a fiataloknak, amilyenek korábban nem voltak soha. Az a feladatunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőlük.

– Mennyire kitartóak a mai, „kütyüfüggésben” szen­­vedő fiatalok?

– Jogos a kérdés! Mi is szenvedünk a lemorzsolódástól, nem könnyű önfegyelemre és szorgalomra nevelni őket. Viszont egy bizonyos eredményességi szint fölött már hihetetlenül tudatosak, vágynak a további eredményekre, és mindent meg is tesznek érte, úgyhogy öröm velük együtt dolgozni. Edzésekre is járok, sőt arra is volt példa, hogy beálltam, mert úgy éreztem, technikailag is sokat segíthetek a növendékeknek.

– Óriási húzóerőt jelenthet egy gyereknek, ha egy hús-vér példakép trenírozza! Aki ráadásul azt mondta magáról az akadémia megalakulásakor: „Semmiben sem voltam első, amikor nekifogtam, mégis itt vagyok.” Hogy kell ezt érteni?

– Amikor 2001-ben országszerte tehetséges srácokat válogattak ki, és én Budapestre kerültem, pszichológiai teszteket is ki kellett töltenünk. Az eredmények azt mutatták: közepes képességű vagyok, nem leszek nagy bajnok. Bosszantott, hogy egy papírból akarják megmondani, mi lehet belőlem, és hát ettől kezdve az is hajtott, hogy az ellenkezőjét igazoljam. Előfordult nemegyszer, hogy fel akartam adni, de végül rácáfoltam a tesztekre. Én vagyok az élő példája annak, hogy ha az ember kitartóan és keményen küzd, akkor előbbre jut. Akár a legmagasabb fokig is.

– Mi az, amit elvett öntől az élsport? És mit adott cserébe?

– Ha 15-20 évvel hamarabb kérdezte volna ezt, gyerekfejjel biztosan soroltam volna a sérelmeimet. Például fájt edzőtáborba menni a nyári szünetben vagy decemberben a két ünnep között: amikor a kortársaink otthon pihentek, játszottak a családjukkal, mi Dunavarsányban 10 kilométereket futottunk esőben, hóban. De így, felnőttként visszatekintve a sikeres pályafutásomra, minden szenvedés, sérülés és lemondás megérte. A sporttársaim közül kerültek ki a legjobb barátaim, sőt a feleségemet (Szabó Emese – a szerk.) is itt ismertem meg, szintén ezt a sportágat űzte. Mindent, ami én vagyok, a birkózástól kaptam.

Ugyanakkor érdekes, hogy a riói kudarc után sokat változtattam az életemen, onnantól már nem a birkózásról szólt minden pillanatom. Emesével összeházasodtunk, 2017-ben megszületett Dóra, majd két év múlva Márton, és bár a sok egyéb új feladat egy kicsit elterelte a figyelmem a birkózástól, ez láthatóan a teljesítményemnek nagyon jót tett. Nekem a családommal lett teljes az életem, így tudtam a csúcsra érni.

 

Hozzászólások

Friss cikkek

A királynő útja
Használható hagyomány
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Liliomkirálynő a homokon
2022.08.12.
Csinos, kényelmes, öko
Bányasirató Oszlopon
Eső helyett választóvizet hoz az év
Rejtélyes halálesetek – Imre hercegtől Zrínyi Miklósig
Minőségi térkő a kert díszítéséhez
2022.08.05.
Masszírozott vályogfalak
Aranyló balfedezet, avagy Zakariás József emlékezete
2022.07.29.
Mire érdemes 2022-ben figyelni hitelfelvétel közben?
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.