Ma már nem seprűvel közlekednek...

Még az évtized utolsó előtti Luca-napján indultam el Iván Anita (holdboszorkány) összejövetelére, amely tavaly péntek 13-ra esett. Baljós előjel? Tény, késésben voltam, kicsit el is tévedtem, bizony jól jött volna egy seprű – vonzódom a luxushoz, úgyhogy minimum egy Nimbusz 2000-eshez –, hogy időben megérkezzek a Boszorkánymúzeumba.

Arra nem is gondoltam, hogy amúgy pont seprűs boszorkány nem lehetnék, ugyanis Könyves Kálmán sokszor – pontatlanul – idézett boszorkánytörvénye így szól: „Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék.” Akkoriban ugyanis kétféle boszorkányt különböztettek meg.

Egyrészt a strigákat, avagy seprűs boszorkányokat, akik a néphit szerint éjszakánként állati alakban járkáltak, alvók vérét itták, lidércnyomást, rossz álmokat okoztak; ünnepeiken seprűnyélre pattantak, úgy repültek a boszorkányszombatra, ahol társaikkal áldoztak az ördögnek.

A másik ág a malefica, a rontó, ártó női boszorkány vagy férfi boszorkánymester, aki jövendőmondással, rontással, varázslással foglalkozik, az ördög tudományát árulja. Így Magyarországon „csupán” a malefica pereket engedélyezték.

Körülbelül ezer boszorkányperről tudunk, ezeknek majdnem fele Szeged városában zajlott. Ennek emlékét őrzi mai napig nevében a Boszorkánysziget, ahol tizenkét boszorkányt, hat férfit és hat nőt égettek meg máglyán.

A mesékben persze még több fajta bűbájipari szakmunkás is felbukkan. Gondoljunk csak Jancsi és Juliska vasorrú bábájára vagy akár a hupikék törpikéket üldöző Hókuszpókra; de vannak jó boszik is, mint például az Óz, a csodák csodájában az északi és a déli boszorkány. És az olasz gyerekeknek is egy jóságos boszorkány, Befana hoz ajándékokat vízkeresztkor.

A boszorkány egyfajta gyűjtőfogalommá vált a mágiát hétköznapi tevékenységként űzők számára fenntartva, ide tartoznak – a teljesség igénye nélkül – a sötét praktikát űző vuduhívők, de az emberek szolgálatára és gyógyításra felesküdött tündérboszorkák vagy wiccák is.

De ne vesszünk el a részletekben! A szerencsés megérkezés után szemügyre vettem a szeánsz résztvevőit, akik között volt boszorkány, boszorkánytanonc, egy népi hagyományokat és praktikákat jól ismerő óvó néni, továbbá egy szimpatikus család: papa, mama, kamasz fiukkal.

A mellettem ülő Krisztina (wicca nevén Shade) beavatott a wiccák – számomra nagyon szimpatikus – egyik alaptételébe: „Ha nem ártasz vele, tégy, amit akarsz!” Még szó esett a háromszoros visszatérés törvényéről is (jó is, rossz is visszaszáll arra, akitől kiindult), de mágikus szertartásaikról már nem volt időm faggatózni, mert az ölembe kéredzkedő Ónix cica – nincs boszorkány macska nélkül – visszazökkentett a valóságba.

Amikor elhatároztam, hogy ellátogatok a Boszorkánymúzeum szeánszára, felmerült bennem a kérdés, hogy mit csinálnak a mai, modern boszik. Vendéglátónk honlapját tanulmányozva szerencsére nem találtam olyan boszorkánymunkához kapcsolódó sztereotípiákat, mint szerelmi kötés, rontás vagy átok levétele, ám annál több érdekes és hasznos programra leltem: házi tészta, gyógynövényes bonbon, praliné vagy éppen popcake, azaz sütinyalóka készítése, mandalafestés, gyertyaöntés, szappan- és egyéb kozmetikumfőzés.

Csupa nőies tevékenység, úgy tűnik, hogy nagyanyáink feledésbe merült tudásának felelevenítése is hozzátartozik egy modern boszorkány tudományához. A szolgáltatások közül pedig – egyebek mellett – otthonosan kell mozognia tértisztításban, jövendőmondásban, energetizálásban, csakratisztításban, kristályterápiában, hogy útmutatással tudjon szolgálni a hozzá fordulóknak. Ember, pardon, boszorkány legyen a talpán, aki meg tud felelni ennyi kihívásnak.

Na, de hopponáljunk, vagyis ugorjunk csak vissza a péntek 13-i, Luca-napi szeánszra, ahol megbeszéltük, hogy valóban létezik az ehhez a dátumhoz kapcsolódó negatív hiedelemrendszer, olyannyira, hogy még neve is van: triszkaidekafóbia.

Ez a babonás félelem odáig is vezethet, hogy van utca, ahol nincs 13-as házszám, számos szállodában nincsen 13-as szint, sem szoba, és az is előfordulhat, hogy a hotel macskáját ültetik tizennegyediknek az asztalhoz, ha a vendégek éppen tizenhárman volnának.

Természetesen szóba került Lucia, a szentté avatott szirakuzai szűz, a vakok és házasulandók védőszentje. Kielemeztük továbbá, hogyan és miből készül a Luca széke, amelyre karácsonykor a templomban felállva megláthatjuk a boszorkányokat. Végül előkerültek a klasszikus boszorkánykellékek is. A szellemidéző ouija asztalt csak megcsodáltuk, de a kártyát munkába fogta Anita.

Elsőként a szülinapos húzhatott – mert olyan is volt közöttünk –, majd szépen sorban mindenki megkapta a lapok üzenetét holdboszorkányunk tolmácsolásában. Tény és való, olyan lapot húztam, amely témakör foglalkoztat mostanában. A kártyajóslás alatt lopva figyeltem a többieket.

A legmeglepőbb az volt számomra, hogy még a kamasz fiút is annyira lekötötték az események, hogy csak egyszer vette elő a mobiltelefonját, és akkor is csak pár pillanatot szánt rá. Gyorsan letette, amikor elmerültünk a számok világában, az szemmel láthatólag érdekelte, ellentétben egy bizonyos biológiadolgozattal, ahogy kivettem a szüleivel folytatott suttogásból.

Hogy ezzel kapcsolatosan mit hoz számára a jövő, azt nem tudhatom, mert ezer más kérdés merült még fel, amelyekre a numerológia segítségével kerestük a választ. A számmisztika sokat elárult arról, hogy kinek mit hoz a 2020-as esztendő, milyen éve lesz. Remélem, nekem nem olyan, mint amilyet a számok sugalltak.

Bízom abban, hogy a sorsot felülírhatja a szabad akarat. Jellemző reakció, hogy amikor nem olyan válasz jön, amilyet az ember hallani szeretne, egyből szkeptikussá válik. Bezzeg, ha jó híreket hall, azt boldogan elhiszi.

Anita kristálygömb és fortyogó üst nélkül is meggyőző boszorkány, hál’ Istennek nem a vasorrú, bibircsókos fajtából. Az este folyamán kiderült, hogy hatalmas tudással rendelkezik az okkult tudományok és a népi gyógyászat terén is.

Azon morfondíroztam, hogy elsajátítható-e a boszorkánytudomány, vagy csak abból lesz jó boszi, aki különleges képességekkel születik? Hol kérdezzem ezt meg, ha nem egy boszorkánymúzeumban, egy csinos boszitól?

– Bizonyos szintig elsajátítható a mágikus praxis, hiszen meg lehet tanulni a gyógynövények felhasználási módját, a számmisztikát, a különféle kártyák jelentéseit, az asztrológiát. Szorgalom és elszántság kérdése, hogy ki meddig jut az okkult tudományokban, de mindenképpen könnyebb annak a dolga, aki olyan családban születik, ahol természetes, hogy az anyagi világon túl létezik egy másik világ is.

Az én nagyapám táltos volt, a nagymamám halottlátó, az anyukám pedig kártyavető. Így nekem bizonyos dolgok – amelyeket másoknak tanulniuk kell – természetesek voltak. Szerintem a boszorkánynak nem kell se oltár, se kehely, se varázspálca, a természetből meríti az erejét, hogy segítsen, gyógyítson, tanácsot adjon.

Ez a „szakma” a Hold energiájára épül, ami köztudottan női minőség, és amióta világ a világ, a nők dolga a család táplálása, a gyermekek gondozása és a betegek istápolása. A javas-, tudós, füvesasszonyok szerves részét képezték a falusi társadalomnak, népi kultúrának, és komoly tudást hagytak ránk.

Ha ebből indulunk ki, akkor bizony az anyukák is varázslók, hiszen tapasztalati tény, hogy minden sérülésre adott gyógypuszi és a lázas buksi simogatása mágikus erővel bír a gyermekek számára. De mikor és miért fordul a modern kor embere boszorkányhoz?

– Általában akkor jönnek hozzánk, ha nincsenek jól, nem mennek rendben a dolgaik, elakadnak, nem tudnak továbblépni, elbizonytalanodnak. Biztonságot remélnek az okkult világ üzeneteitől.

Tanulni is éppen ezért szeretnének, hogy olyan eszközökhöz jussanak, amelyekkel saját kezükbe tudják venni a sorsukat, ezért népszerűek a boszorkánytanfolyamok – meséli a Boszorkánymúzeum alapítója, aki a fejébe vette, egyre több tárgyat gyűjt össze, hogy bemutassa: a boszorkány is ember, használható, praktikus tudással.

Anita legújabb tervei között szerepel egy boszorkánykönyvtár létrehozása is. Vizuális típus vagyok, lelki szemeim előtt már látom, ahogy a boszipalánták és a bibircsókos vasorrúak békésen ülnek egymás mellett és tanulmányozzák a legújabb kutatások eredményeit.

Mindenesetre jelzem a szándékomat, hogy én mindenképpen szeretnék majd beiratkozni, ha másért nem, hát azért, hogy viszontlássam Ónixot, akinek nem kellett bájitalt alkalmaznia ahhoz, hogy megszeressem.

Szedelőzködés közben még vetek egy-egy pillantást a múzeum tárgyaira, és boszorkányos gyorsasággal távozom, mielőtt kedvet kapnék kipróbálni egyet s mást.