Bezártak a mélyművelésű bányák, kikoptak a bányásznemzedékek. Recsknél még a föld mélyén van a világ egyik legnagyobb rézérckészlete és mintegy ötven tonna arany, ezért akár újraindulhat a bányászat. De vajon lesz-e még vállalkozó arra, aki lemegy a tárókba, vágatokba, vájatokba?

Meddőhányók földjén – Ki tanulna ma már bányásznak?

Több mint száz faluban tartották meg a bányásznapot szeptember első napjaiban, miközben már nincs is Magyarországon mélyművelésű bányászat. Recsken is zenés ébresztővel kezdett a Bányász Fúvószenekar, s bár tavaly még az úgynevezett citromhídtól a sportpályáig csilléket gurítottak végig a fiatalok, olyan nehezen ment nekik, hogy az idén már lovat kötöttek a csille elé.

A jövő nemzedéke informatikusnak, közgazdásznak, tornatanárnak készül, esze ágában sem lenne egyszer bányásszá válni… Pedig ha máshol nem, itt Recsken a legnagyobb az esély a nagy tradíciójú bányászat újraindításának.

bánya, munkaerő, hiány,

Egykori portásfülke Recsken, ebek harmincadján. Fotó: Németh András Péter

Szakértők szerint a Heves megyei település mellett a föld mélye mintegy kétezermilliárd forint értékű rezet és négyszázmilliárd forintnyi aranyat rejt. De lehet, hogy ott is marad örökre. Húsz éve bezárt a bánya, soha el nem múló mély sebet okozva ezerháromszáz embernek.

Holló Imre 1977-ben kezdett aknaszerelőként, ott volt az utolsó órákban is.

– Ezernégyszáz méter mélyen folyt a termelés. A föld alatt a kénhidrogénes szagot nehéz volt megszokni, ám a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy állandóan gumiruhában kellett dolgozni. Amikor tél volt, műszak végén a felszínre érve megfagyott a ruhán a víz, ezért jégtől csörögve értünk az öltözőhöz – mondja nem éppen kedvcsinálóként.

Holló Imre azt kérdi, ki tanulna ma már bányásznak? Fotó: Németh András Péter

Holló Imre azt kérdi, ki tanulna ma már bányásznak? Fotó: Németh András Péter

– A nyolc méter átmérőjű kettes aknában egy méter húsz centi magasságú víz jött le műszakonként a fal réseiből, repedéseiből. Ha karácsony, ha újév, a szivattyúknak minden éjszaka kétezer köbméternyit ki kellett nyomni a bányából a felszínen – feleli gyors utánaszámolással. Elmondásából kiderül, hogy Recsk mellett egy nagy víztározóban tárolták a bányamélyből kiemelt vizet, és rendre elárasztották azzal a földeket.

Persze a Tarna patak menti gazdákat, termelőket előre értesítették a leengedésről, hogy ne locsoljanak a magas kalcium-karbonát tartalmú vízből.

– A bányában két hét alatt nőtt akkora cseppkő, mint Aggteleken évmilliók alatt! Csak nem volt rettentő kemény, és idővel porózussá vált. Én is tartottam belőle otthon párat a vitrinben, de hiába fújtam hajlakkal, csak porladt – mondja Holló Imre. A férfi a bányában töltött évtizedeket követően Parádfürdőn a kórház műszaki vezetője lett, 2002-ben pedig szavaival élve megnyerte a „polpozíciót”, és nyolc évig Recsk polgármestereként ténykedett.

A bánya felszámolását követő időszakot így ítéli meg:

– A környékről buszokkal szállították a bányászokat az aknákhoz. Miután megszületett az ÁPV Rt. döntése a mélyszinti bánya vízelárasztásos szüneteltetéséről, 1999 novemberében a bányaüzem vízkiemelő rendszere leállt, és feltöltődött az ezernégyszáz méter mélyre nyúló akna és vágatrendszer. Az elbocsátottak végkielégítést kaptak.

A recski bányászmúzeum homlokzata. Fotó: Németh András Péter

A recski bányászmúzeum homlokzata. Fotó: Németh András Péter

Az idősebb dolgozókat rokkantnyugdíjba küldték, a fiatalok pedig az újrakezdéshez állami segítséget kaptak. Hiába került napirendre a bánya újranyitása, az akkori 35-40 éves fiatal vájárok ma már 55-60 évesek. Ők nem fognak újra bányában dolgozni. És nem hiszem, hogy valaki azt mondaná itt a 14 éves fiának egy nem létező bányára alapozva, hogy menjél, tanuljál bányásznak – szögezi le keserűen.

„Mint éhezőknek a lágy kenyér”

Az önkormányzat bejárati folyosóján kifeszítettek egy láncot, ma az ügyfélfogadás szünetel. A bányanyitásról így vélekedik Nagy Sándor, a 2600 lakosú Recsk jelenlegi polgármestere.

– Húsz évvel ezelőtt ideiglenesen lett bezárva a recski ércbánya, ami azt jelenti, hogy a fakadó vizek szivattyúzását megszüntették, így vízzel teltek meg az aknák, de azok nem lettek különféle kőzetekkel feltöltve, mint a végleg bezárt bányák. Rettentő mennyiség, háromszázezer tonna kő szükségeltetett volna a feltöltéshez, szakmai nyelven betömedékeléshez.

Nagy Sándor polgármester. Fotó: Németh András Péter

Nagy Sándor polgármester. Fotó: Németh András Péter

– Az újranyitás miatti remény tehát az ideiglenes bezárás miatt adott – folytatja az elöljáró. – Több befektető érdeklődött nálam is, például egy olyan amerikai vállalat képviselői, amelynek Peruban bányáik vannak. Az első kérdésük az volt, hogyan viszonyulnának az itt élők a bányanyitáshoz, lennének-e demonstrációk, tiltakozások. Ó, dehogy lennének!

Olyan volna az a működő bánya, mint éhezőknek a lágy kenyér – feleltem nekik. Végül az állam által kiírt tender eredménytelenül zárult. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemhogy bányász nincs már Recsken, de munkaerő sincs, jelentős létszámhiánnyal küszködik az itteni elektronikai összeszerelő-üzem is.

A mátrai ércbányászat akkor lendült fel, amikor 1849-ben Recsken, a patakparton úgynevezett termésréz került elő. Éppen százhetven éve. Bár a bányát majdnem százötven év működés után bezárták, az elmúlt évtizedben felértékelődött az itt maradt ércvagyon.

Négy éve készült el a Recsk II. rézérc koncesszióra javasolt terület komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálat, amelyet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal munkatársai készítettek.

„A bányához utakat kell építeni, meg kell építeni a termelvényosztályozó, -feldolgozó üzemet, ki kell alakítani a működés környezetét. Az építési szakaszban kihajtják az üzemszerű termelés beindításához szükséges bányavágatokat: a főfeltáró- és feltáróvágatokat, a szállító- és légvágatokat, illetve aknákat, kiépítik a termelvény-, anyag- és személyszállító útvonalakat, a vízelvezető rendszert, beépítik a szükséges gépeket, a bányaveszélyek elleni eszközöket és a szükséges mérőműszereket. A termelés elvi időtartama elérheti akár a 100 évet is” – olvasható a dokumentumban.

Mementó a mélyművelésű bányászatról. Fotó: Németh András Péter

Mementó a mélyművelésű bányászatról. Fotó: Németh András Péter

Kilencszáz fős létszámmal számoltak. Azt olvasom a sorok között, hogy a bányanyitás százmilliárdokba kerülne.

Járjuk az ércbányatelep környékét. A közútról is látható a nyolc, kitermelt kőzeteket tartalmazó, földdel befedett meddőhányó egyike. Nemrég ültették be csemete tölgyfával. Az egykori aknához vezető erdei makadámút olyan gödrös, hogy „kihull az ember fogából a tömés”. Üres a kompresszorház, és elhagyott a kerítés mögötti portafülke is, tíz-egynéhány éve dobhatták ki a bejárati ajtó elé a portás utolsó faros tévéjét is. Rég futott rajta az Onedin család.

Megbecsült szakma

– A magyar bányászok felkészültsége, szakmai tudása a szénkutatások következtében Mária Terézia óta halmozódott föl, és a bányászat rettentő sikeres iparággá vált. A második világháborút követően a széntermelést erőltetve sok barna- és feketekőszén-bánya nyílt, jelentős felfutása volt a bányászatnak – mondja Rabi Ferenc, a Bánya, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

– Ami az ön által említett leépülést illeti, aki erre építette a karrierjét, az utóbbi évtizedekben nagy áldozatokat hozott – mondja a beszélgetésünk elején. Magyarországon a mélyművelésű szénbányászatra épülő villamosáram-termelés gazdaságossági szempontokból a versenypiacon nehezen állta meg a helyét.

Rabi Ferenc szakszervezeti elnök. Fotó: Németh András Péter

Rabi Ferenc szakszervezeti elnök. Fotó: Németh András Péter

Ezért a szakszervezet az elmúlt évtizedekben azon volt, hogy minél inkább elhúzzák a bányabezárási folyamatokat, másrészt a szerkezetváltáshoz, amit ma igazságos átmenetnek hívnak, a kormányok olyan feltételeket teremtsenek, amelyeknek köszönhetően a bányászok kiszámítható szociális körülmények közé kerülhetnek.

Még a volt rendszerben tartottak föld alatti demonstrációt, sztrájkot, tüntetést, s azok eredményeként megszületett az első megállapodás 1992-ben: a bányászok 25 év és ötezer föld alatti műszak után nyugdíjba mehetnek.

– Az utolsó öt mélyművelésű bánya bezárása előtt egyezségeket kötöttünk, és sikerült elérni, hogy a kőszén- és uránbányászatban az „és”-ből „vagy” lett. Tehát 25 év, vagy a barnakőszén-bányászatban ötezer, a feketekőszén-bányászatban négyezer, az uránbányászatban háromezer műszak után nyugdíjba lehetett menni.

Részben privatizációs bevételekből sikerült létrehozni egy alapítványt, amellyel újraképzési, átképzési, áttelepülési támogatást lehetett adni önkéntes pénztári keretek között a bányászoknak – teszi hozzá.

– Nem furcsa úgy bányásznapot tartani, hogy gyakorlatilag nincs is mélyművelésű bányászat?

– Nem mondanám szomorú ünnepnek. Az a tisztelet, ami a bányászokat övezte, övezi, generációkon át is tartja magát. A bányaipar száz-egynéhány településen otthagyta a maga falufejlesztési, kulturális, közösségi nyomát, a mai napig érezhető hatásokkal. Arra törekedtünk, hogy mindenhol legyen emléke a bányász-kodásnak, egy csille, egy bányabiztosítási vasszerkezet, úgynevezett th-ív vagy egy bányagép. Azt hiszem, sikerrel.

Régi életkép a bányából. Fotó: Németh András Péter

Régi életkép a bányából. Fotó: Németh András Péter

A szakszervezetnek több mint tízezer nyugdíjas bányász tagja van. Egykor a vájárképzésben volt egy kis kőműves-, ács-, lakatos és gépkezelői képzés, amelyre lehetett építeni az átképzések során. Vannak közöttük sikeres vállalkozók, az építőiparban jól boldogulnak, és voltak, akik Spanyolországban próbálkoztak, de akadt olyan is, aki Mexikóban és Peruban két-háromezer méter mélyen aranybányászként állta meg a helyét.

Bányászok a mókuskerékben

Felkerestem az utolsó vájárok egyikét. Van ám kézszorítása! Az Ajkához tartozó Padragkúton élő Rajmon Árpád föld alatti csillésként kezdett 1991 júniusában, majd miután a Balaton-parti diszkókban a zöldhasúakkal tömött pénztárcákból látta, hogy a fejtésben részt vevők hozzá képest is milyen jól keresnek, 1993-ban vájáriskolába iratkozott.

Rajmon Árpád sok bányában dolgozott, míg elérte a nyugdíjkorhatárt. Fotó: Németh András Péter

Rajmon Árpád sok bányában dolgozott, míg elérte a nyugdíjkorhatárt. Fotó: Németh András Péter

Amikor a padragkúti bánya bezárt, megkezdte társaihoz hasonlóan sajátos útját az országban. Először 2000-ben az ajka–csingervölgyi bányába került, ahol 2004-ig, annak bezárásáig fejtette a szenet. Ezt követően 2006 márciusától termelő vájárként kezdett a halimbai bauxitbányánál, de az is bezárt. Egy újabb lehetőséggel élve 2013. szeptember 11-én az úrkúti mangánbányához szerződött, és azt hitte, a viszontagságos évtizedek után az ottani mangánbányából megy nyugdíjba.

Aztán három éve nyáron az a bánya is bezárt. Kiszámolta: 4876 műszakot dolgozott addig a föld alatt, és 124 kellett volna még. Ezért elszegődött Ajkától háromszáz kilométerre, Mátraszentimrére (Recsk közelébe), ahol kinyitottak egy egykori réz- és cinkbányát.

Ugyanis amikor 1992-ben bezárták azt a bányát, olyan anyaggal temették be, amely veszélyeztette a karsztvízbázist. És 220 méter mélyen újranyitották a vágatokat, vasutat telepítettek, kihordták a meddő anyagot. Huszonöt évet dolgozott bányászként, és 2017. május 13-ra meglett a nyugdíja. A kertjében megmutatja az öntöttvas fürdőkád mellé helyezett csillét, majd bányászati relikviáit.

Benzinlámpára írt bányászhimnusz lóg a feje fölött, amikor padragkúti otthonában aludni tér.

A Vértesben található Márkushegyi bánya volt az utolsó mélyművelésű nagy bánya, ahová sokan Borsodból, Nógrádból az utolsó műszakok megszerzésére költöztek, és munkásszállásokon élve teljesítették a nyugdíjhoz szükséges műszakokat.

Ma már nagyon nehéz megszerezni ezt, például Mátraszentimrén a már említett rekultivációs munkán, és egy kis vállalkozásnál Bakonyoszlopon, ahol kemény körülmények között barnaszenet és bauxitot termelnek.

Egy kapu, ami a múltat jelképezi. Fotó: Németh András Péter

Egy kapu, ami a múltat jelképezi. Fotó: Németh András Péter

Illés Róbert vájárként kezdte 1989-ben, majd iskolái után bányavillamossági technikusként dolgozott. Később ennek a márkushegyi bányaüzemnek a szakszervezeti titkára, majd az Oroszlányi Bányász Szakszervezet elnöke lett. Aztán Márkushegyen 2014. december 31-én leállt a fejtés, a bányászokat elbocsátották.

Szerencséjére akkor ő már javában vőfélykedett, hiszen 1995-ben egy bányásztársa arra kérte, hogy vezényelje le a közelgő esküvőjét. Népszerűvé válva évtize-deken át kiegészítette a szombati vőfélyeskedéssel a bányászfizetését, és a napokban volt az ötszázadik levezényelt esküvője.

Ha aranyat még nem is bányásznak Recsken, néhány éve a polgármesterek főzőversenyen Nagy Sándor, Recsk első embere Aranyfakanál-díjat vehetett át. A bográcsban szarvasjava pörkölt rotyogott vargánya gombával, amelyet mátrai betyár módra áfonyával, nokedlivel tálaltak. Bányásznapra is kitűnő eledel.

Recsk amúgy manapság pizzanagyhatalom. Két étterme, három lángosozója mellett három olyan pizzériája is van, amelyekből felárért a környező falvakba is kiviszik az olasz ételt. De Holló Imre bányász – aki már szinte senkinek sem tud „Jó szerencsét!”-tel köszönni Recsken – jobban szereti a felesége megszokott kenyérlángosát, mert annak vastagabb tésztája vagyon.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.