Hősök. Sok van belőlük. Megvédenek, bátor kiállásúak, tele van velük a történelem – és az emlékezettár. Mert a hősök velünk és köztünk élnek, közülünk kerülnek ki. És lehet, egyszer mi is azok leszünk.

Mindannyian jobbá teszik a világot

Plutarkhosz, a neves ókori történetíró úgy tartotta – és meg is írta Párhuzamos életrajzok című művében –, hogy Aratosz hadvezér volt az utolsó görög hős. Az utolsó szócskára persze érdemes figyelni, mert Plutarkhosz óta is születtek hősök a görögök között, vagy olyan, akire rámondták: hős.

Merthogy a hőssé válás egyik legfontosabb feltétele – azon túl, hogy ismérvei koronként változnak –, hogy azt mondjuk rá: hősies. Herkulesre például mindenki rávágja, hogy hős volt, persze, miközben félistenként (apja Zeusz volt) könnyű folyókat eltérítenie, mitikus lényeket legyőznie.

Hasonló a helyzet a szintén isteni ivadéknak tartott Akhilleusszal, vagy néhány ezer évvel későbbről a kitalált hősfigurával, Supermannel, miközben élnek köztünk olyanok is, akik valamiért önnön erejükből, tudásukból, kreativitásukból váltak idolokká.

Merthogy felruházni valakit isteni erővel, felturbózni nem földi eredetű csodaenergiával egyszerű. És szociológiai tény, hogy minél megosztottabb, kiszolgál-tatottabb, nagyobb vagyoni különbségeket és érvényesülési lehetőségeket mutat egy társadalom, annál többen keresik a kitörés, az önmegvalósítás útjait, s mindez, akinek az átlagnál jobban vagy nagyobb nyilvánosságot kapva sikerül, abból akár úgy is lehet hős, hogy valójában nem tett semmi különöset, csak nem hagyta veszni az álmait.

példakép, történelem, mese,

Székely Bertalan festményén az egri nők a hősök

És vannak érzelmi hősök is, akár a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok vagy ismeretlenek, akik akkor vannak a segítségünkre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, és lehetőségeiken, erejükön felül tesznek azért, hogy átsegítsenek minket a nehézségeinken. Manapság a mozgóképművészet ontja magából a világmentő hősös filmeket, láthatunk bosszúállókat, szuper képességű mutánsokat.

Nem telik el hét, hogy a televíziók ne vetítenének Batman-, Pókember-, Vasember-, Thor- vagy zombis-vámpíros filmeket, ami talán azt mutatja, kicsit mintha elsekélyesedtek volna a civilizált emberek hétköznapjai, vagy éppen mérhetetlen veszedelem leselkedik minden élőlényre, mert a világban olyan indulatok és ellentétek húzódnak, amelyek rendezéséhez csodára, megmentőre volna szükség.

PÉLDAKÉP

példakép, történelem, mesehős,

Desmond Doss, aki nem harcolt

Desmond Doss (1919–2006) olyan katona volt, aki annak ellenére megkapta az Amerikai Egyesült Államok Becsület Érdemérmét, hogy úgy hajózott be a második világháborúba, hogy lelkiismereti okból megtagadta a fegyverviselést. Felcserként szolgált a csendes-óceáni térségben, s 1945 áprilisában egy ütközet során 55 sebesült életét mentette meg akként, hogy egyenként ment vissza értük a csatatérre. A tábori legenda szerint az egységénél szolgáló amerikai katonák ezt követően csak úgy voltak hajlandóak harcba szállni a japánok ellen, ha a felcserük Desmond Doss volt.

De vannak azért hús-vér emberek, akikre önkéntelenül felfigyel mindenki, s az utókor egyemberként emlékezik rájuk. Ilyen hőssé vált Paul Bunyan, aki minden bizonnyal kitalált személy – bár ilyen néven élhetett is akár –, aki azoknak a pioníroknak állít emléket, akik az újkorban utakat vágtak Észak-Amerika rengetegében.

Benjamin Britten még kórusoperettet is írt erről a nagy erejű favágóról, aki minden bizonnyal azért születhetett meg a mesékre éhes nemzetek fiainak ajkain, hogy megmutassa, lám, az ember kicsi, ám mégis képes győzedelmeskedni a végtelen erejű természeten.

A magyar történelem is tele van hősökkel (Búvár Kund, Kinizsi, a török ellen küzdő egri nők, Batthyány Lajos, az aradi vértanúk), de a népi kultúrában is találni emberfeletti történeteket: falvainkban ma is élnek táltosok, az utcákat garabonciások járják – bár utóbbiak alighanem a szerzett, a tanult vagy a velük született tudás, a természettel való különleges kapcsolatuk miatt váltak mások szemében emberfelettivé.

És élnek köztünk olyanok is, akik olyan képességekkel rendelkeznek, amikre nem is gondolnánk. Az orosz Natasha Demkina például úgy lát az emberi testbe, mint a röntgengépek. Vagy az angol Stephen Wiltshire művész, aki ha ránéz valamire, az agya úgy rögzít mindent, mintha lefotózta volna. Ennek megfelelően képes a legapróbb részletig lerajzolni, amire csak rápillantott.

példakép, hős, mese,

Stephen Wiltshire

Vagy itt van egy fiatal lány története, akiről 2012-ben az írták a lapok, hogy az akkor huszonkét éves virginiai Lauren Kornacki egy másfél tonnás autót emelt le egymaga az édesapjáról, akire szerelés közben rázuhant a négykerekű. A szakirodalom amúgy ismeri az ehhez hasonló eseteket, amikor egy ember vészhelyzetben az erején és képességein felül képes mozgósítani az energiáit.

A modern média persze bárkiből hőst farag, ehhez elegendő a hősies szót használni (hősiesen küzdöttek a lángokkal; hősies tettet hajtottak végre, amikor lehoztak a fáról egy sérült macskát; a labdarúgók hősies küzdelemben maradtak alul stb.), de mindez nem vesz el semmit azok érdeméből, akik tényleg erejükön felül, életüket kockáztatva, halált megvető bátorsággal, kimagasló kreativitással teszik jobbá és élhetőbbé a világot.

VAGY ÁLDOZATOK. A háborúk története hősökről is szól. A magyar katonák második világháborús doni áldozatait például gyakran nevezik hősöknek. Miközben egy idegen országban, egy megszálló hadsereg tagjaiként harcoltak embertelen körülmények között, így alighanem helyénvalóbb inkább a háború áldozatainak tekinteni őket. Még akkor is, ha a háborúhoz mérten lehettek hősies cselekedeteik.

Egy nemzet persze bárkit tarthat hősnek, még egy megszálló hadsereg elesett katonáját is. A hős ugyanis többnyire mindig nézőpont kérdése. Így lehetséges az is, hogy az 1848–1849-es szabadságharc idején a magyarok hősnek tartottak minden honvédő tábornokot, míg a horvátok szemében pedig a magyar szabadságharc leverésére felbérelt gróf Josip Jelačić a nemzeti hős.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.