Műanyagpalackokban fulladozó vizeink

Tavaly, egy szép tavaszi napon a romániai Rozavlea környékén élő Ioan Morarura ráparancsolt a felesége, hogy tüntesse el az utóbbi hetekben összegyűlt hulladékot a portáról. Ioan Moraru csendes, szófogadó férj, felpakolta a megtelt szemeteszsákokat a nagy targoncára, s leballagott vele a kert aljában siető patakhoz, az Izához.

Az itt még kristálytiszta vizet sűrű fűz- meg mogyoróbokrok kísérik, alig tud közéjük férkőzni az ember. Morarunak azonban sikerült. Egy kis tisztásra borította a targonca tartalmát, visszafele tartva pedig, már fent az udvaron felszedett az udvaron három cigarettacsikket, mert ki nem állhatja, ha rendetlenség uralkodik a portán.

Ugyanaznap a kárpátaljai Rahón Ivan Suhajló vad káromkodások közepette kerülgette a Tisza árterében a hatalmas gödröket. A visszapillantó tükörben látta, hogy a teherautója platójáról nagy csomókban hullik a szemét, de minden műanyag palack, nejlonzacskó kedvéért mégsem állhat meg az ember.

Közvetlen a folyó mellett hatalmas szeméthegy tornyosult előtte. Nem sokat teketóriázott – a hegyoldal tövébe zúdította a szemetet, s már fordult is vissza a következő fuvarért.

Néhány héttel később nagy esők estek Máramarosban, megáradtak a Tiszát tápláló patakok. Megáradt az Iza is meg a Tisza is, s elöntötte az árteret. A sebesen áramló vizek felszedték az összes, Iza s Tisza menti falu szemetét, megbontották a rahói szeméthegyet, s a hulladék elindult lefelé.

Tiszabecshez érve már parttól partig szemét borította a folyót. Ahol pedig kilépett a medréből, vitte magával a hulladékot is. Aztán a víz elment, leapadt, de a szemét maradt.

A különös ukrajnai, romániai „hulladékkezelés” ma is mindennapos Máramarosban, ám a hozzánk érkező tiszai és szamosi szemét döntő többségét ma már idejekorán nyakon csípik a magyar vízügyesek.

Szerkesztettek ugyanis a múlt év nyarán egy olyan, mindenféle úszóalkalmatosságokból álló, több mint száz méter hosszú gépsort, amely feltartóztatja, partközelbe tereli a szemetet, amit aztán majd nagy markolókkal a parton várakozó teherautókra rakodnak, azok meg a központi hulladékkezelő telepekre szállítják. Tavaly Gergelyiugornyán, Áder János köztársasági elnök jelenlétében le is vizsgáztatták – teljes sikerrel.

Az ártéri erdőtakarítással párhuzamosan jelenleg is zajlik az a kutatómunka, amelynek során a szakemberek a Tisza teljes hosszában – a forrástól a torkolatig – feltérképezik az aktuális hulladékhelyzetet, megvizsgálják, hogy pontosan mennyi műanyag halmozódott fel a különböző szakaszokon az elmúlt évtizedekben. A PET Kupa legtapasztaltabb PET-kalózai, a zászlóvivők a magyarországi szakaszokon – a tavaszi lombfakadás előtt – előre tervezett menetrend szerint járják be a folyószakaszokat, és egy ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítik a gócpontokat. A programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak különböző szakaszokon. A program célja a teljes folyóra kiterjedő hulladéktérkép létrehozása, amelynek segítségével hatékonyabbá tehetők a jövőbeli folyótisztítási akciók.

A múlt hétvégén is ki kellett építeni az úszógátat. A Tiszán ugyanis egy kisebb árhullám vonult le, amely összeszedte az utóbbi fél évben felhalmozódó, part közeli szemetet, s rohamtempóban közeledett Magyarország felé.

Jól látták ezt a mi vízügyeseink, hiszen a folyó több kárpátaljai pontján is kamerarendszert szereltek fel nemrég, amelyek felvételeit itthon is nyomon lehet követni.

A gergelyiugornyai hídnál felállított úszósor most is több száz mázsa hulladék továbbsodródását akadályozta meg, melynek működését élőben tanulmányozhatták az ungvári vízügyi igazgatóság szakemberei is, akik a PET Kupa, valamint a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság múlt hétvégi, háromnapos hulladékgyűjtési akciójára érkeztek Beregbe.

Egy teljes busszal, mintegy ötvenen jöttek, s ha már itt voltak, legalább a saját szemükkel is látták, hogy mennyi szemetet szednek össze a magyar szakemberek. Összegyűjtenék ők is, de erre se pénzük, se jogi eszközük, de már az is sokat jelent, hogy szakmai tapasztalataikkal, helyszíni ismereteikkel segítik a nyíregyházi vízügyesek munkáját, akikkel egyébként évtizedek óta kiváló szakmai kapcsolatokat ápolnak.

Nem mai keletű a gond, a Tisza hulladékszennyezése évek óta húzódó óriási környezet- és természetvédelmi probléma. A PET Kupa is ennek felszámolására létrejövő hazai, nonprofit, civil kezdeményezés.

Ez a környezetvédelmi akciósorozat úgy járul hozzá a Tisza megtisztításához, hogy egész évben rendezvényeket, hónapokon átívelő hulladékszedési akciót, csapatépítő tréningeket, kiállításokat és szakmai egyeztetéseket szervez. Ezúttal a Szipa-csatorna partjára, a Gergelyiugornya és Tiszaszalka közötti vízügyes védelmi központ telepére invitálta önkénteseit, akik a magyar és ukrajnai önkéntesekkel és vízügyesekkel egy igen értékes Natura 2000-es terület megtisztítását tűzték ki célul.

A súlyosan szennyezett területet 2018-ban térképezték fel a PET Kupa hulladékmonitoringot végző szakemberei, és azóta rendszeresen szerveznek ide hulladékgyűjtő akciókat. Csak innen, a hazai Tisza-szakasz legsúlyosabban szennyezett, hulladékkal borított védett területéről eddig már több mint hét tonna hulladékot távolítottak el.

Az utolsó árhullámmal érkező műanyagáradatot a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság géplánca szerencsére feltartóztatta, ám az azt megelőző árhullámok még akadálytalanul szennyezték a területet. Ezért van szükség ma is a folyó- és az ártéri erdő tisztítására, ami pénteken kezdődött és majd vasárnap délután fejeződik be.

– Hú, tegnap kegyetlen idő volt, fújt a szél, s ömlött a havas eső – mondta egy alapos kézmosás után Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője, s egyben a PET Kupa projektvezetője, aki vagy negyven magyar és ruszin társaságában válogatta a Szipa-parti vízügyes telep udvarán a gusztustalan portékát.

– Hál’ istennek, mára kisütött a nap, és megjöttek a kárpátaljai segítők is, így remélhetően sikerül a területen ragadt hulladék túlnyomó részét zsákokba gyűjteni. S később majd mehetünk tovább, mert nehogy azt higgye bárki, hogy lejjebb nincs ártéri szemét.

A vízügyes telep és a szóban forgó terület között van vagy másfél kilométer. Máskor, száraz időben ideális terep a sétához, most azonban térdig ér a sár, az összegyűjtött szemetet felhordó pótkocsis traktorok pedig úgy összevágták az egyetlen utat, hogy az gyalogosan járhatatlan.

Szerencsére a vízügyesek folyamatosan tisztán tartják a Tiszába tartó Szipa partját, így ott igyekeztünk az önkéntesek népes csapatához. Szétszóródva, kisebb csoportokban, kettesével-hármasával fésülték át a kefesűrűségű erdőt, ahol mi már egyetlenegy PET-palackot, nejlonszatyrot, konzervdobozt se láttunk. Pedig ott voltak a lábaink alatt, csak az avarban megbújva.

– Gyakorlott szem kell hozzá – mutatta a kezükben levő zsák tartalmát a népegészségügyi ellenőrnek tanuló főiskolás, Rosta Boglárka, és a már végzett jogász, Lévai Orsolya. Mindketten Budapestről jöttek, s már gyakorlott folyótisztítók.

Azt mondták, imádják a Tiszát meg a Bodrogot, a Dunát, és minél több időt szeretnének eltölteni a közelükben. De lehetőleg PET-palackok, műanyag dobozok, nejlonzacskók nélkül. A Debrecenből, Szolnokról, Nyíregyházáról, Sárospatakról érkezett önkéntesek is ugyanezt mondták, akik hamarosan a Bodrogon folytatják az akcióikat.