MÁGIKUS HELYNEK TARTJÁK a Szolnoki Művésztelepet, amely a vár helyén áll. Hazánk legrégibb, 1902-ben alapított, ma is működő művésztelepe kiérdemelte a Magyar Örökség Díjat. Az ott élő alkotók egyesületük révén is bekapcsolódtak az ország művészeti vérkeringésébe. Bekopogtunk a műtermeikbe.

Művésztelep tárt kapukkal

Bevallom, a Szolnoki Művésztelephez diákkori emlékek fűznek. Az 1970-es évek végén elfogódottan léptem be a kapun, s a művészet szentélyeit a nyüzsgő várostól elválasztó kerten át lépdeltem az akkor még itt élő Bokros László festőművész műterme felé. Délutánonként ott rajzolgattam a hokedlis csendéletet – nem túl nagy sikerrel. A terpentinillat azonban ma is nosztalgiát ébreszt bennem.

Hasonló emlékeket idéz Pogány Gábor Benő szobrászművész is, aki tősgyökeres szolnoki, és tucatnyinál több szobra, illetve domborműve díszíti a város köztereit. Gyerekkorában itt játszott a művésztelep ma is vadregényes „tündérkertjében”, míg az édesapja a festővel sakkozott.

– Életemben akkor láttam először műtermet, s úgy megragadott Bokros László és keramikus felesége világa, hogy megfogadtam, magam is itt és így szeretnék élni. Tanulmányaim után visszatértem Szolnokra, és mit ad isten, éppen azt a műtermet kaptam meg, mivel ők addigra elköltöztek. Azt se bántam, hogy csak a saját felelősségemre használhatom, mert penészedett a fal, mállott a vakolat. Egy fiatal művésznek ez is maga volt a mennyország.

Mi adja a hely varázsát? Pogány Gábor Benő elmereng rajta.

– Az egykori szolnoki vár területén vagyunk, történelmi helyszínen, részben ez adja a hely kisugárzását. A művésztelep történetét, a nagy elődök örökségét, beleértve a festő Aba-Novák Vilmos életművét, már szobrászhallgatóként betéve ismertem. Amikor ideköltöztem, ez egy zárt világ volt, az idős művészek tekintélye mindenekfelett állt, a régimódi hangulat belengett mindent. A látogatókat tábla fogadta: Idegeneknek belépni tilos! Ez a tiltás bevésődött minden szolnokiba. Hozzuk vissza a művésztelep régi fényét, ez volt a célunk 2002-ben, amikor száz év után újraalakítottuk a Szolnoki Művészeti Egyesületet, amelynek első művész elnöke lehettem. Szerettük volna, ha a hely újra megtelik élettel. A vérfrissítés érdekében bevezettük, hogy az új művészek határozott időre pályázhassanak ide, és külföldi alkotók is megfordulnak itt. Egyúttal kitártuk a kapukat. Ezzel kivívtuk, hogy a szolnokiak ránk köszönnek az utcán, és így közelebb hoztuk hozzájuk a művészetet is.

A telepen létrehozták a Kert Galériát, amely mára az ország egyik legkeresettebb kiállítóhelye, presztízst  jelent itt bemutatkozni. Egy kiállításmegnyitóból valódi népünnepélyt tudnak varázsolni, olyan „kultúrbulit”, amilyenre nem csupán a „beavatottak” kíváncsiak. A két világháború közt garden partyn vonult fel itt a művészvilág, s ezt a szokást felelevenítették: akár ezren is összegyűlnek egy szép nyári estén.

Ez pedig nem kis dolog!

A hagyomány megújítására esküszik Verebes György festőművész, a telep művészeti vezetője, aki nemrégiben kapott Munkácsy-díjat. Az Alvó titánok című, több képből álló ciklusa, amelyért a díjat kapta, Szolnokon készült, és úgy érzi, a művésztelep szellemisége, alkotói légköre is hozzájárult az eredményhez. A művészet valóban életforma és alapállás számára, szinte részletkérdés, hogy ecsetet ragad, zenél vagy épp az írásaival igyekszik kifejezni magát.

– A művészet több mint szakma, bár ez a kívülálló számára érthetetlennek és érinthetetlennek tűnhet. A művész az ősi tudás közvetítője, s mint ilyen, az ember legmélyebb valóját mozgatja meg. Hiszek benne, hogy az igazi művészet képes a befogadót kicsit jobbá, tisztábbá, átlátszóbbá tenni.

Más kérdés, megbecsüli-e ma a társadalom a képzőművészeit…

A festőművész idéz egy kutatást: csupán százból egy honfitársunk foglalkozik valamilyen módon a kortárs képzőművészettel. Ezen egy százaléknak a kétharmada maga is alkotó vagy olyasvalaki, akinek ez a hivatása, például művészettörténész. A maradék egyharmad fordul meg a kortárs kiállításokon. A művészek egy része kétségbeesett gesztusokat tesz, hogy felkeltse a közönség érdeklődését, és eladható művet készítsen. Más részük viszont daccal reagál, és kínosan ügyel arra, hogy a műve véletlenül se legyen szép és tetszetős, mondván: az már nem lehet értékes, ami a nagyközönségnek tetszik. – Mi közöm nekem ehhez?! – kérdezheti az átlagember, akinek nincs pénze drága képekre.

Sokan kérkednek is azzal, hogy „hiányoztak rajzórán”, s ők bizony egy nyulat se képesek lerajzolni. Holott a képzőművészet a vizuális kultúránk csúcsa, és az egész környezetünket meghatározza, hogy mit látunk szépnek, csúnyának, ízlésesnek vagy épp giccsesnek.
 

Friss cikkek

Piroska és a juhászok
Konténerek vízen és szárazföldön
Mivel horgássz hideg vízben? – Ellenállhatatlan hideg vízi aromák
A Szabad Föld az AGROmashEXPO vendége volt
Megjelent a Szabad Föld legújabb lapszáma
2023.01.27.
Használjuk a hideget
Ne várjon, amíg késő lesz!
Szerdától látogatható 41. AgromashExpo és AgrárgépShow
Meghallgat, társalog, inspirál és elkísér
Eltávozott az isteni Lollo
Az elfelezett alma
Protokoll síron innen és túl
Júniusig lehet pályázni
2023.01.20.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.