Négyszáz éves a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. A kerek évfordulóra sok országból hazakészülnek a véndiákok. Az eredeti szépségében felújított épületegyüttes falain belül a négy évszázad történelmi öröksége elevenedik meg. Tanárokkal, tanulókkal és véndiákokkal beszélgettünk.

Nagyenyedi örökség

Időutazásban van része annak, aki belép a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kapuján, az Erdély egyik legjelentősebb fejedelméről elnevezett tanintézetbe. A 2008 és 2016 között hatmillió euró összértékű európai uniós pályázat keretében felújított épületegyüttes ma Erdély egyik legszebb iskolája, és a dél-erdélyi magyarság legfontosabb oktatási intézménye.

A kollégium négy évszázados története élő példa arra, hogy a török-tatár, majd a XVIII. század eleji osztrák császári seregek pusztításait és az 1849-es román vérengzést túlélő iskola miként állt mindannyiszor talpra. Az 1920-as trianoni döntés után a földreform ürügyén bevezetett területkisajátítás újabb súlyos érvágás volt Erdély leggazdagabb kollégiuma számára, mert elveszítette erdeinek és szántóföldjeinek jelentős részét.

A Bethlen Gábor által 1622-ben alapított iskola nemcsak épületet és a kor legjelentősebb könyvtárát kapta meg Erdély fejedelmétől, hanem nagy kiterjedésű birtokokat is Enyed környékén. Az impériumváltás után a román hatalom ezek jó részét kisajátította, a kommunista államosítással pedig azt is elvették, ami 1920 után maradt.

Az 1989-es rendszerváltást követően bő egy évtizednek kellett eltelnie, amíg az Erdélyi Református Egyházkerület egykori iskoláját visszakapta. Emlékszem, a kilencvenes években itt tanuló rokonom fiát kerestem meg. A Bagolyvárban berendezett fiúbentlakás kiábrándítóan romos állapotban volt, akárcsak az iskola, a gyerekek mégis életörömmel és elégedettséggel beszéltek nagyenyedi életükről. Örültek a szabadságnak, és észre sem vették, mit hagyott hátra a kommunizmus az évtizedeken át gondozatlan magyar iskolában. Akkoriban hat párhuzamos osztályban folyt a líceumi oktatás, többek között a nagy sikernek örvendő tanító- és óvóképző szakon, amelyet 1990-ben indított újra az iskola vezetősége.

Százötven híresség iskolája

Napjainkban a szegényes berendezésű, málladozó falú, kopottas épületeknek nyomuk sincs. A korszerű taneszközökkel ellátott osztálytermek az iskola nagyjainak nevét viselik, azokét, akik az évszázadok során itt tanultak vagy tanárként öregbítették az alma mater hírnevét.

„Felsorolni is nehéz, hány híres lakója volt a dél-erdélyi kisváros oktatási intézményének.” Fotó: Kiss Gábor

Közöttük találjuk Barabás Miklós festőművészt, Aranka György nyelvművelőt és költőt, a XX. századi erdélyi magyar irodalom két nagyságát, Áprily Lajost és Sütő Andrást vagy a XIX. század elején itt tanuló Kőrösi Csoma Sándor orientalistát, Ázsia-kutatót, aki a magyar őshaza nyomába indult el. Ő volt az, akit édesapja gyalog kísért el szülőfalujából, a háromszéki Csomakőrösről a 300 kilométerre található Nagyenyedre, hogy beiratkozhasson a kor legjelentősebb erdélyi iskolájába.

Felsorolni is nehéz, hány híres lakója volt a dél-erdélyi kisváros oktatási intézményének. Nincs annyi tanterem, hogy a nyilvántartott 150 személyiség mindenikéről el lehessen nevezni egyet. A tágas udvaron kiépített szoborpark is csak a leghíresebbeknek állít emléket. Fő helyen ott találjuk Bethlen Gábor fejedelem szobrát, akinek nagyságára egyre több erdélyi városban emlékeznek műalkotásokkal.

Szőcs Ildikó tanárnővel az igazgatói szobában járjuk körül a kollégium rendszerváltás utáni boldogulásának történetét. A Kolozsvárról érkezett pedagógus hamar megszerette a kisvárost, és nem kívánkozott el innen soha. Itt élte át a dél-erdélyi magyarság folyamatos fogyását is, hiszen amikor három évtizede idekerült, az iskolának 1100 diákja volt, ma pedig 515 gyerek tanul óvodától érettségiig a tanintézményben.

A kollégium épülete madártávlatból. Fotó: Kiss Gábor

Igaz, korábban sem környékbeliek töltötték meg az öt-hat párhuzamos líceumi osztályt, hanem Brassótól Szatmárnémetiig egész Erdélyt lefedték. Időközben egyre több erdélyi magyar kollégium újult és erősödött meg, így csökkent a nagyenyedi iskola vonzereje, de az igazgató asszony szerint ,,ha a kollégium kórusa fellép népviseletbe öltözve, akkor ma is képviselve van Erdély minden tájegysége”.

Az évente induló három kilencedik osztály közül sokan érdeklődnek a tanító-, óvónő- és a bölcső­dei­pe­da­gógus-képző iránt. A matekinfó és a természettudományi osztályt pincér-cukrász-szakács szakosztály egészíti ki.

Jó a román–magyar együttműködés

A Bethlen-kollégium régi hagyománya mára fölelevenedett a fejedelem nevét viselő alapítványnak és az elindított keresztszülőprogramnak köszönhetően. A mintegy 100 bentlakó diáknak az itt-tartózkodási és szállítási költségeit az alapítvány fedezi, de a környező településekről is ingyen ingázhatnak iskolabuszokkal a diákok.

Ami nagy segítség a szegény sorsú családokból érkező gyerekek számára, mint ahogy az is vonzerő, hogy az elemis diákok számára délután négy óráig alapítványi támogatásból fedezik a szakképzett pedagógussal történő lecketanulást és az egyéb foglalkozásokat.

,,A Nagyenyed környékéről érkező gyerekek mintegy fele ma már vegyes, román–magyar házasságból származik. Sok szülő azért íratja hozzánk a gyereket, mert a magyar anyuka vagy apuka a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, így a családban megmaradt az iskola varázsa” – magyarázza az igazgató.

Az erdélyi református kollégiumok hálózatába tartozó iskola épületének tulajdonosa a református egyház, fenntartója a román állam. Nagyenyeden helyi önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Szőcs Ildikó iskolaigazgatóként szerencsésnek mondhatja magát: a város 85 százalékos román többsége olyan polgármestert és helyi tanácsot választott, amely nyitott a helyi magyarság ügyeire. Ennek köszönhető, hogy a polgármesteri hivatal jelentős önrészt vállalva benyújtotta és elnyerte az iskola teljes felújítására szánt pályázatot.

Régi könyvek sorakoznak a polcokon. Fotó: Kiss Gábor

Az építkezési munkálatok nyolcéves kifutása során mindvégig tisztességes partnerként viselkedett az iskolával és a református egyházzal. Tavaly, amikor a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a magyar állam a felújított épületek mellé óvodát és bölcsődét épített, az átadási ünnepségen a román polgármester asszony hálás szavakkal köszönte meg a város nevében, ami a mai román politikusok soraiban ritka gesztusnak számít Erdélyben.

Az iskola fennállásának 400. évfordulójára már lázasan készülődnek a diákok és tanárok egyaránt. A június 9–11. között sorra kerülő ünnepségek fénypontja a véndiáktalálkozó lesz, ahol a bejelentkezett, legidősebb évfolyam véndiákjai 60 évvel ezelőtt, 1962-ben érettségiztek. Az eseményre a világ számos országából érkeznek. Az igazgató asszony hosszasan sorolja, mire készülnek. A programpontok közül az Erdélyben egyedüliként fennmaradt kollégiumi tornavizsgával indítanak. A különböző kiállítások mellett bemutatják az iskola új albumát, amely a napokban készül el gyönyörű nyomdai kivitelezésben.

De már most, májusban is pezsgő iskolai élet folyik: a magyar kormány által támogatott Határtalanul Program keretében magyarországi diákcsoportok érkeznek Nagyenyedre is. Ottjártunkkor észak-magyarországi hetedikes és nyolcadikos diákok ismerkedtek az udvaron az iskola történetével, amelyet rendhagyó módon nem tanárok, hanem helyi diákok mutattak be. Galambfalvi Angyalka történelemtanárnő válogatja ki az erre jelentkező diákokat.

A pedagógus azon kevesek közé tartozik, aki nem kollégista véndiák. Nem bánta meg, hogy kolozsvári egyetemi tanulmányai után a dél-erdélyi kisvárosba költözött. ,,Az elején féltem, de be kell vallanom, remek választás volt. Nagyon jó a tanári közösség, hamar beilleszkedtem, sőt lakást is kaptam az iskola alapítványától. Minden adott, hogy ebben a csendes kisvárosban hosszú távra tervezzek” – magyarázza a fiatal hölgy.

Az iskolában délutáni foglalkozásként működő, tucatnyi szakkör vonzza a diákokat, többek között történelemkör is. Most éppen az Árpád-házi királyokkal foglalkoznak. A tanárnő megmutatja a tanulók által festett krónikákat, de van, aki kisfilmet készít. A pedagógus sajnálja, hogy a líceumi osztályokban heti egy órában lehet történelmet tanítani, pedig több órára is igény volna, sokan kedvelik a tantárgyat. Ami nem véletlen, hiszen a román és magyar történelemoktatás között nagy érdekellentétek vannak, így Erdélyben az elkötelezett magyar történelemtanár szavait isszák a diákok.

Óraszünet a kollégium udvarán. Fotó: Kiss Gábor

Két diákkal is sikerül szóba állnom. Gábor Farkas Ferencet, a szomszédos Marosdécséről ingázó kilencedikes diákot tanárnője ajánlja be. Érdeklődik a történelem iránt, sokat olvas, dokumentumfilmeket néz. Ferenc azonban nem bölcsésznek, hanem matematikusnak vagy informatikusnak készül. Amihez „nem kis adalék”, hogy az utóbbi két évben elnyerte az országos fizikaverseny első helyét, idén pedig a matematikaolimpia első három helyezettje közé került.

Ferenc lelkesen részt vesz a történelmi vetélkedőkön is. Az iskola keretében szervezték meg tavaly ősszel a Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett vetélkedőt, amit azért tart remek ötletnek, mert beleáshatta magát a nagy utazó élettörténetébe. A diák számára fontos fogódzót jelent a nagy elődök életműve.
Boros Róbert tizenegyedikes diák a borászatáról híres Csombordról ingázik a kollégiumba, ő színésznek készül. Jó tanulóként azonban arra is hajlik, hogy a történelem-földrajz mellett kötelezze el magát, vagy a pedagógiai osztály elvégzése után elszegődne tanítónak.

,,A mi évfolyamunkon 10 fiú tanul, ami tanítóképzőben ritka jelenség, mert zömében lányok jelentkeznek. Sok kollégám szeretne tanítani. Nagyon jó a gyakorlati képzés, hol óvodába, hol elemibe járunk” – fogalmaz a fiatalember, akit a szíve leginkább mégis a színészet felé húz. A kollégium színjátszócsoportjával évente bemutatnak egy darabot, amiből telt házas előadás lesz, kolozsvári hivatásos színész foglalkozik velük.

Kerekes Erika aligazgató szerint számos diák érdeklődik a különböző művészeti és sportkörök iránt – sokan megméretkeznek erdélyi és Kárpát-medencei versenyeken is –, de amikor pályázatválasztásról, továbbtanulásról kell dönteni, a divatos pénzes szakmák mellett kötelezik el magukat. Nem véletlen, hogy sokan mennek informatikusnak, hiszen a mai Erdélyben ez az egyik legkeresettebb és legjobban megfizetett szakma.

A latinnyelv-tudás volt a perdöntő

Az iskola épületében működik Nagyenyed természettudományi múzeuma. Visszaszolgáltatását a román bíróság elutasította, így a város tulajdonában marad. Szerencsére a Bethlen-kollégium híres dokumentációs könyvtárát sikerült visszaperelni. Gordán Edina levéltáros felügyeli a nagy értékű hagyatékot. Megnézhetem a könyvtár legértékesebb köteteit, közöttük Aquinói Szent Tamás és Skóciai Duns János 1474-ből származó kötetét, amely a könyvtár legrégibb kiadványa.

Tanóra egy líceumi osztályban. Sokak apja és anyja is itt koptatta a padokat. Fotó: Kiss Gábor

A mai kollégium elődjét, az 1622-ben, Gyulafehérváron alapított Collegium Academicumot a levéltáros szerint az erdélyi országgyűlés Kolozsvárra tervezte, a fejedelem mégis Gyulafehérvár mellett döntött. Hogy végül nagyenyedi kollégium lett belőle, az 1658-as törökdúlással magyarázható, régi épületét a török hadak tönkretették. Apafi Mihály döntése értelmében az iskola 1662-ben a nagyenyedi birtokainak központjában telepedett meg, azóta is itt működik.

Hogy milyen volt mondjuk 350 évvel ezelőtt a Bethlen-kollégium diákjának lenni? A történész-levéltáros szerint, aki 16 éves korára jól tudott latinul, esélye volt bekerülni a tanintézetbe. A falusi kántortanító megtanította írni, olvasni, számolni, majd több év alatt elsajátította a latint. Nemes családokban magántanítóval történt az oktatás.

A kisváros tömbháznegyedében Krizbai Gizivel találkozom, aki 1979-ben érkezett ikertestvérével, Zsuzsával Nagyenyedre a kilencedik osztályba az aranyszéki Bágyonból. Abban az évben a kommunista hatalom egyetlen tollvonással megszüntette a nagyenyedi tanító- és óvónőképzést. ,,Számunkra megrázkódtatás volt, hiszen tanítóképző helyett bekerültünk egy ipari lakatosképző szakosztályba, de a felettünk levő három osztály tanulóinak volt igazán szörnyű, mert ők sem kaptak tanítói diplomát. Napokon át sírtak a bentlakásban: nem értették, hogyan tud ennyire kitolni a magyar fiatalokkal a hatalom” – idézi fel a 43 évvel ezelőtti történetet a Bethlen Gábor Kollégium egykori diákja.

Az elúszott tanítóképzői diploma ellenére vendéglátóm máig fennmaradó élménnyel mesél a nyolcvanas évek kollégiumának hangulatáról, a nagyszerű tanárokról, akik mindenféle tiltás ellenére magyarságtudatot neveltek a diákokba a legsötétebb Ceaușescu-érában is.

A 400 éves múlt szépsége éppen abban rejlik, hogy a nagyenyedi kollégium minden korban megmaradt az erdélyi magyar szellemiség igazi fellegvárának.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.