A forradalom és szabadságharc leverését követően súlyos koncepciós eljárásban, 1959. március 21-én 9 óra 22 perckor kivégezték a 18. életévét épphogy betöltő Mansfeld Pétert. Neki állít emléket Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv című szénrajz-animációja. A nyolcperces alkotás több fesztiváldíjat kapott már, és ilyen tájban a televíziók is gyakran műsorra tűzik.

Nem halványuló emlék és emlékezet

– Amikor az ezredforduló utáni években felmerült az animáció ötlete, semmit sem tudtam Mansfeld Péterről – vallja be őszintén az erdélyi származású, 1987 óta Kecskeméten élő grafikusművész, rajzfilmrendező.

– Ha felnőttként találkozik az ember egy ilyen fontos történettel, egy rendszerszintű igazságtalansággal, semmiképpen sem kerülhető el a morális állásfoglalás. Ahogy alaposabban megismertem a fiatal áldozat forradalmi tetteit, kénytelen voltam szembesülni a személyével, illetve a mártíromságával kapcsolatos, mai napig tartó vitával is.

Egyesek igazi példaképnek tartják, valóságos mítoszt szőnek köré, mások pedig megkérdőjelezik a hősiességét. Felvállalom a véleményemet ebben a polémiában, de azért a kérdést feltenném: miért baj az, ha nekünk mítoszokra van szükségünk?

Szilágyi Varga Zoltán szamosújvári származásuk révén sokat hallott a Pongrátz testvérekről, az 1956-os forradalom legendás szabadságharcosairól. Egyikük, Pongrátz Gergely, a kiskunmajsai ’56-os Múzeum létrehozója egy közvetítő segítségével juttatott el hozzá egy jegyzőkönyvmásolatot, hátha felkelti az érdeklődését.

A dokumentum Mansfeld Péter halálos ítéletét tartalmazta. A rajzfilmes megdöbbentőnek találta a kor jellegzetes szóhasználatát, mondatszerkesztését, primitív nyelvezetét. Egy ilyen kíméletlen fogalmazványt megismerve a jóérzésű ember elszégyelli magát, és legszívesebben üvöltve kérdezné: hogyan volt képes bárki is kivégezni egy ártatlan fiatalembert efféle koholmány alapján?! És másfél óra múltán véglegesen összeállt a képes forgatókönyv, majd a filmben minden pontosan az alapján valósult meg.

Szilágyi Varga Zoltán: Ki kellett találni Mansfeld tekintetét… Forrás: Szilágyi Varga Zoltán

– Hallottam olyan véleményt, hogy nagyon kopogósra, keményre sikeredett az animáció. A narráció a jegyzőkönyv eredeti szövegére épül, a képi világ fekete-fehérre van hangolva, az ítélőbírák alakja deszka formájú. Ösztönösen kerestem olyan motívumokat, melyek kizökkentik a nézőket a komfortzónájukból.

A rideg deszka például a katonakoromat idézi, amikor szakadó hóesésben kellett rakodni a szúrós, rozsdás szögekkel televert léceket, az ujjaim ráfagytak a jeges faanyagra. Mivel Mansfeld Pétert csak fényképekről ismerjük, ki kellett találni a jellemét, a mozdulatait – és a tekintetét! Az animáció segítségével megmutatom, hogyan tükröződik a főhős lelkivilága a szemrebbenéseiben. Az alkotó akkor boldog, ha sikerül egy statikus figurát életre keltenie.

Szilágyi Varga Zoltán számára felbecsülhetetlen érték a szabadság, saját életében is megtapasztalta, hiszen megszenvedte Ceauşescu diktatúráját. Valamiféle kettősség jellemezte az akkor élők sorsát: megpróbáltak beilleszkedni a hétköznapokba, mindazonáltal igyekeztek távol tartani magukat a rendszer szörnyűségeitől. Őszintének lenni szinte csak családi vagy baráti körben lehetett.

Bár a grafikusművész még csak hatéves volt az 1956-os magyar forradalom idején, mégis pontosan emlékszik arra a hajnalra, amikor eljutottak hozzájuk a budapesti harcokról szóló hírek. Édesanyja sírdogált a rádió mellett, édesapja halkított a hangerőn, és nyugtatgatta a családot. Tapintható volt a félelem, érzékelhető a dráma.

Aztán kettesben maradva az anyuka elmesélte a fiának, hogy mit álmodott az éjjel. Egy angyalt látott, kezében trombitával, s amikor megfújta a hangszert, végtelenül szomorú dallamokat lehetett hallani. Mintha gyászba borult volna a világ.

– Nem volt egyszerű áttelepülni Magyarországra – idézi fel az 1987-es esztendőt a Balázs Béla-díjas alkotóművész. – Sikeresek voltak a rajzfilmjeim, és az egyik nemzetközi díjamat követően behívtak a kulturális minisztériumba. A mi­­niszter asszony nagyon kedves volt hozzám, még a kezem is megfogta, azzal hízelgett, hogy komoly tervei vannak velem, de ahhoz románra kell változtatnom a nevem.

Szilágyi Varga Zoltán grafikus, animációsfilm-rendező. Fotó: Ujvári Sándor

Hirtelenjében azt válaszoltam: asszonyom, a nevemet a szüleimtől kaptam örökségbe, muszáj velük megbeszélnem a helyzetet. Alig vártam, hogy ajtón kívül kerüljek. Aztán a bukaresti Animafilm stúdióba visszatérve fogtam egy A/4-es papírt és megírtam a felmondásomat. Két évig húzódott, mire megszereztem a kitelepedési okmányokat.

Hívtak Németországba, Kanadába, Ang­liába, hírneves rajzfilmstúdiókban dolgozhattam volna, de én Kecskemétet választottam. Magyar vagyok, magyarul beszélek. Jólesett a körülöttem lévők segítőkészsége, szakmailag viszont a nulláról kellett kezdenem. A kecskeméti rajzfilmstúdióban dolgoztam, most már nyugdíjas vagyok, így kevesebb az esélyem, hogy valaha is megvalósíthatom az ötleteimet.

A fejemben készen vannak a filmek, jó lenne, ha létezne egy homlokra illeszthető tapasz, amivel bárki letölthetné azokat. Én így tudnék élményt ajándékozni az embereknek.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.