Szimfonikus operaváltozat született az István, a királyból, a Szörényi Levente és Bródy János szerzőpáros nagy sikerű művéből. Szép példája ez annak, hogy mára megszűnt a műfajok kategorikus szétválasztása, nem dúl áldatlan harc komoly- és könnyűzene közt.

Nemzedékek kedvence operaként debütált

Bródy János szövege változatlan formában hangzott el a hétvégi ősbemutatón az Erkel Színházban, Szörényi Levente rockzenéjét viszont operaverzióban hallhattuk, Gyöngyösi Levente hangszerelésében.

Kockázatos vállalkozás egy ilyen „nagy bölényhez” nyúlni: az István, a király mint rockopera soha nem látott sikersorozatot tud maga mögött az elmúlt mintegy négy évtizedben, mióta 1983 augusztusában bemutatták a városligeti szán­kózódombon (amit azóta Királydombnak neveznek), meghódította a következő generációkat is, miként a Kárpát-medence számos táját.

Sokan esküsznek rá, hogy Szörényi – a magyar népzene tiszta forrásaiból és az ősi gregorián dallamokból egyaránt merítkező – zenéje és Bródy zseniális szövege a pár évvel későbbi rendszerváltoz­tatás szellemi-kulturális nyitánya lett.

Húsz évvel az ősbemutató után, 2003. július 5-én a székelyföldi Csíksomlyón mutatták be először Erdélyben a rockoperát. Mintegy 350 ezer néző érkezett a csíksomlyói búcsúk színhelyére, a két Somlyó hegye közötti nyeregben emelt Hármashalom oltár színpadához. Az előadás végén a magyar mellett a székely himnusz is elhangzott.

A Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája nyomán született alkotás a magyarság évszázados sorskérdéseit István és Koppány szembenállásán keresztül és az államalapítás történelmi kontextusában vizsgálja. Egyik legnagyobb erénye, hogy a műben senkinek nincs teljes, ellenben mindenkinek van részigazsága – a rendpárti és az örök változásban hívő karaktereknek is.

Történelmünk azonban Szent István igazságát igazolja. Amikor a megkoronázott király az Úrhoz fohászkodik, kimondja a magyarság ezeresztendős alapállását: „Veled, Uram, de nélküled!” Ez ezer évvel ezelőtt azt jelentette: elfogadjuk az új hitet, a keresztény Európához akarunk tartozni, de magyarként, megőrizve ősi kultúránkat, nyelvünket, szokásainkat.

„Nagyon vegyes, nagyon eklektikus, nagyon színes, nagyon sokarcú előadást képzeltem el” – vetítette előre egy korábbi interjújában a zenés színházi rendezők doyenje, Szinetár Miklós, és sikerre is vitte az izgalmas, műfaji korlátokat átlépő vállalkozást. Az utolsó percek nézői forgatókönyve megegyezett az 1983-as előadáséval: a méltóságteljes csend után feldübörgött a véget nem érő taps az Erkelben is.

Név szerint

A kettős szereposztásban a főbb szerepeket Boncsér Gergely és Pataki Dániel (István), Cseh Antal és Szegedi Csaba (Koppány), Komlósi Ildikó és Meláth Andrea (Sarolt), László Boldizsár és Varga Donát (Torda), Máthé Beáta és Balga Gabriella (Réka) énekli. Az Opera zenekarát, énekkarát és gyermekkarát Kesselyák Gergely és Cser Ádám vezényli. A többszintes, vetíthető felületekkel gazdagított díszleteket Horesnyi Balázs, a történelmi kort megidéző jelmezeket Velich Rita tervezte. Az előadásban közreműködik a Magyar Nemzeti Balett tánckara, a ko­reográfus Vári Bertalan.

Az emelkedett hangulatot tovább fokozta a szerzőpáros jelenléte: ugyanis a Magyar Állami Operaház eredetileg tavasszal, Szörényi Levente 75. születésnapja alkalmából, majd azt követően a Keresztény Évad zárásaként, a Nemzeti Összetartozás Napján tervezte bemutatni az István, a király szimfonikus operaváltozatát, ám az ősbemutatót a koronavírus-helyzet miatt elhalasztották, és most nyílt lehetőség az ünneplésre – a járványügyi intézkedések betartása mellett, védőmaszkban.

Bizonyság volt ez az este arra is, hogy valószínűleg még mindig sok magyar, tíz- és százezrek fújják fejből az István, a király ikonikus és ma is érvényes dalait. Vagy immár áriáit.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.