Mintegy 800 ezer magyarról szólunk ezúttal. Őket 1944 őszétől mint hadifoglyot vagy internáltat a Szovjetunióba hurcolták többéves kényszermunkára, illetve a második világháború után 5–25 esztendőre száműzték a Gulag rabtelepeire. A kommunista magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján.

Népirtás másképp

Az Országgyűlés 2012-ben határozott úgy, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt ma­­gyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Azért választották ezt a napot, mert 1953-ban ekkor léphetett ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, amelynek tagjai túlélték a Gulag borzalmait.

„Amikor 1 000 000 főre saccoljuk a bolsevizmus/kommunizmus magyar áldozatait, akkor egyáltalán nem túlzunk, inkább az a valószínű, hogy alábecsüljük az áldozatok tényleges számát” – jegyzi meg Kovács Attila történelemtanár a néhány éve megjelent, A bolsevik iszonyat 100 éve című könyvében. A szerző itt természetesen nem csak a Gulagra hurcoltakra gondol, hanem a kivégzettekre, bebörtönzöttekre is. Kötete bemutatja azt a mérhetetlen pusztítást, szenvedést, amelyet a szélsőbaloldali ideológia követői okoztak nemzetünknek a kommunisták első hatalomra kerülésétől egészen a bolsevizmus máig érződő hatásaival együtt.

A Gulag egyet jelentett az embertelen bánásmóddal és körülményekkel. Forrás: multkor.hu

Rózsás János például 1944-ben mindössze 18 esztendős volt, amikor a német megszállást követően besorozták, majd a Vörös Hadsereg fogságába került. Bűne az volt, hogy a Szovjetunió ellen harcolt. Rózsás Jánost elvitték a Gulagra, és csak 1953-ban térhetett haza. A Gulag szigetcsoport című könyv szerzője, Szolzsenyicin orosz író is megemlékezett róla, Rózsás János pedig később megírta a Gulag lexikont.

A szolyvai láger

A málenkij robot és az elhurcolások nemcsak a csonka országot, hanem Kárpátalját is fájdalmasan érintették – igaz, a Gulagon már nem számított, hogy a Kárpát-medence mely vidékéről érkezett valaki, és a foglyok összegyűjtésében sem volt jelentős különbség. A harcok végeztével a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján hamar kihirdették, hogy minden 18 és 50 év közötti férfit, valamint mindenkit, aki a rendőrség és a csendőrség szolgálatában állt, összegyűjtenek és elszállítanak.

A második számú parancsban kidobolták, hogy minden 18 és 50 év közötti (ezzel kicsit szűkítve a kört) férfi háromnapos munkára készüljön, ami 1944. november 13. és 16. között esedékes. A magyarázat szerint az ellenség, tehát a magyarok felelősek az utak, a hidak stb. lerombolásáért, ezért kötelesek eltakarítási munkára menni háromnapi hideg élelemmel és fehérneműváltással. A legfrissebb kutatások szerint 40 ezer magyarról van szó; mellettük kisebb lélekszámban németeket, viszont közülük asszonyokat és gyermekeket is deportáltak.

Amint összegyűjtötték őket, konvoj alá kerültek (fegyveres katonák kíséretével), szükségüket menetelés közben tudták csak elvégezni. Már ekkor történtek kivégzések az út szélén, és kezdődtek a durvaságok. Először a nagyobb városok, mint Beregszász vagy Munkács tornatermeiben gyűjtötték az elhurcoltakat, ezt követően kerültek Szolyvára, ahol kilenc barakkban „szállásolták” el őket; aki nem fért be a barakkokba, az kint aludt a novemberi zord időben. Volt, aki reggelre belefagyott a sárba.

Rózsás János írót 2008-ban Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki. Fotó: Honéczy Barnabás, MTI

Hogyan zajlott a szolyvai lágerek egy napja? Hajnali négy órakor ébresztő, majd ötösével karon fogva kellett összeállni, hogy egy orosz katona megszámolja őket. Ha eltévesztette, újrakezdte. Nagyjából két órán keresztül zajlott a procedúra, így hat órakor kaptak „tenyeres” reggelit. Tenyeres, hiszen elfért a markukban az a 25 dkg fűrészporos, sárszerű fekete kenyér, amihez néha adtak egy bögre meleg vizet leves gyanánt, krumplihéjjal vagy kevéske répával. Ezután vitték őket egész napos munkára.

Egyértelmű a cél

Hídépítés, bányamunka, erdészeti munka; egy biztos, kemény fizikai munkát végeztettek mindenkivel. Az említett „reggeli” ebéd és vacsora is volt egyben, nem csoda, hogy legyengültek az emberek, rengetegen meghaltak, könnyen leestek bárhonnan. Volt, aki beleesett a latrinába, mert nem bírt leguggolni. Az orosz katonák meg is mondták az odahurcolt magyaroknak: „Nem az a cél, hogy itt felépítsetek valamit, hanem az, hogy megdögöljetek.” Egyértelmű a népirtás ténye, csak ezt nem golyó által végezték el.

A nehéz fizikai munkánál is keservesebb volt azok sorsa, akik dögészek lettek, és társaikat kellett eltemetniük. Naponta több szekérrel vitték ki a hullákat a lágerből, Szolyva környékén óriási tömegsírok találhatóak.

Valamikor az 1990-es években kezdtek egy benzinkutat építeni, amikor ásás közben csontokat találtak. Gyorsan rájöttek, miről van szó, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség azonnal lépett, magyar koszorúkat helyeztek oda, és megpróbálták leállítani a benzinkút építését. A vállalkozó azonban erre nem volt hajlandó, és jobb kapcsolatokkal is rendelkezhetett, mivel a benzinkút felépült, és azóta is ott áll.

A kárpátaljai kisvárosban, az 1994-ben megnyílt Szolyvai Emlékparkban minden év novemberében az áldozatokra emlékeznek. Fotó: Nemes János, MTI

A Jóisten éltesse…

A negyvenes évek vége felé egy néni elmegy Ungváron a piacra árulni, a Sztálin-szobor elé. A néni nézi a szobrot, amikor arra jön két rendőr.
– Néni, maga mit bámul itt?
– Nézem ezt a szép nagy embert.
– Tetszik? Tudja maga, ki ez az ember?
– Nem.
– Néni, ez az az ember, aki kiűzte a németeket Kárpátaljáról.
– És tessék mondani, öreg ez vagy még fiatal?
– Nem is annyira öreg, de már nem is fiatal – válaszolják, mire az asszony imára fogja a kezét:
– A Jóisten csak éltetné, amíg azt az átkozott muszkát is kiűzi innen!

Halálos töltött káposzták

Akik túlélték a szolyvai megpróbáltatásokat, azokat vitték tovább mindenfelé, akár Kazahsztánba is, pedig ott aztán magyar ember bizonyára nem tett tönkre semmit. Egyszerű gyári munka, bányamunka, lényegében ingyen rabszolgamunka volt ez. Az elhurcolt 40 ezer emberből körülbelül 20 ezer tért haza a lágerekből.

Amikor 1945–46-ban elkezdtek hazaszivárogni a férfiak, ismét megnövekedett közöttük az elhalálozások száma. A gyenge szervezettel hazatérők belepusztultak két töltött káposztába: nem bírta a gyomruk feldolgozni, pedig szerencsétlenek két-három évig nem tudtak másra gondolni, csak az ételre. Az is meg­esett, hogy valaki 37 kilósan ért haza, ezért nem ismerte meg senki, még a felesége és a lánya sem.
A fenti tények kárpátaljai vonatkozásúak, de arányait tekintve hasonló adatokkal találkozhatunk az anyaország esetében is.

Hozzászólások

Friss cikkek

Piroska és a juhászok
Konténerek vízen és szárazföldön
Mivel horgássz hideg vízben? – Ellenállhatatlan hideg vízi aromák
A Szabad Föld az AGROmashEXPO vendége volt
Megjelent a Szabad Föld legújabb lapszáma
2023.01.27.
Használjuk a hideget
Ne várjon, amíg késő lesz!
Szerdától látogatható 41. AgromashExpo és AgrárgépShow
Meghallgat, társalog, inspirál és elkísér
Eltávozott az isteni Lollo
Az elfelezett alma
Protokoll síron innen és túl
Júniusig lehet pályázni
2023.01.20.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.