Úgy is megőrizhetjük a magyar népművészet értékeit, hogy a méltóságukból ne veszítsenek, mégis idomuljanak a mai világhoz – véli Katrics Krisztina, az Örökség Alkotóműhely szellemi vezetője. Olyan országbemutatókat álmodott meg, melyekben megújuló öltözködéskultúránk mellett az illat is helyet kapott.

Régi és új összhangzata

Nem szükséges vitrinbe és poros mú­zeu­mi tárlókba zárni a népművészetet, hiszen ma is él és állandóan változik. Az is népművészetnek számít, amit ma művelünk a megújított értékeinkkel, kétszáz év múlva talán majd a mi stílusunkat tanulmányozza az utókor – ébredt rá Katrics Krisztina, akivel az Egerhez közeli, andornaktályai házában beszélgettünk.

A matyó rózsák ma is nyílnak: erre bizonyság az Örökség Alkotóműhely is, melyben ő tervezi az egyedi ruhákat.

– Szellemi vezető, ez szerepel a névjegykártyámon, a lányom nemegyszer viccelődik ezen. Nem azért használom ezt a titulust, mely túl komolyan veszem magam, sőt egy kis irónia is belefér.

Kilenc éven át óriási küzdelmet vívtam azért, hogy a hivatalos népművészet elfogadja a megújhodást, mert rá kellett jönnöm, kicsit tágítani kell a kereteket, nem muszáj mereven tartani a szabályrendszert, amit az elődeink határoztak meg – magyarázza.

– Bolondja lettem a szerves magyar műveltségnek, olyannyira, hogy meghatározta a mindennapjaimat, s ma­gam is átálltam az önellátó, alacsony fogyasztású életmódra. Ám azt kellett megélnem, hogy ez az egyszerűség választott nyomorrá vált. Drámai volt rájönnöm, hogy zsákutcába jutottam.

A maga bőrén tapasztalta meg, hogy nem utazhatunk vissza a múltba, nem élhetünk úgy, mint a dédanyáink. Nem ördögtől való, ha használjuk a modern kor vívmányait, a központi fűtést, a számítógépet. Attól még őrizhetjük a hagyományokat…

Matyó és kunsági motívumokkal dolgozik az alkotóműhely, és a digitális technika komoly segítséget jelent abban, hogy a mintakincset digitalizálják, egy-egy részt kiemeljenek belőle és alkalmazzák.

Ma már kevesen hordják a régi hímzett blúzokat, de például egy óriási párnamintából „kicsípett” matyó motívum szépen mutat a divatos pulóveren is. Éppen az a lényeg, hogy ma is hordható darabok szülessenek, ne pedig vitrinbe valók – mutatja az egyik gyönyörű mintát.

– Ez egy kicsit mágia is. Az olyan minták, amelyekben termékenységi szimbólumok bukkannak fel, erősítik a női princípiumot. A nőt nővé teszik. Mágia a parfüm is – állítja, majd beavat az idén bemutatott, Terra Hungária parfümök keletkezésének történetébe.

Katrics Krisztina a szülőföldföldünk illatát felidéző, azóta sikerrel bemutatott parfümök ötletgazdája.

– Az év végi hajtásban mindig annyira kifáradok, hogy nem lelek örömet a ru­háimban. Megtanultam, jobb, ha olyankor nem állok be a „karmaketrec” közepébe, hogy küzdjek az érzéssel, hanem félrehúzódom.

Figyelek, és a lehető legnyugodtabban teszem a dolgom. Januárban már barátként fogadom a sok munka okozta kiégést, és hagyom, hadd robogjon át rajtam. Eltelik néhány hét, és annyira kegyelmes a tér, hogy mindig küld valami új, eddig nem látott ötletet.

Emlékőrzés, rendhagyó módon. Fotó: Gál Gábor

Idén az a gondolat villant fel bennem, vajon a régi „tudók”, az íróasszonyok milyen növényeket rajzoltak a motívumokban? Ha ezeknek az illóolaját felhasználjuk, hogyan illatozhat a magyar mintakincs? Milyen a Kárpát-medence flórája, s e növények hazai lepárlásából milyen parfümöt lehetne előállítani?

Ebben hosszas keresés után Bálint Csaba vajdasági parfümőrben találtam partnerre. Ő zárta üvegbe az ideát.

Az ötletet az agrártárca is felkarolta, így alkothatta meg a parfümőr a két illatot: az egyik egy szántóföldre repít, nyárelőn, eső után, a másik pedig a tikkasztó augusztusba, visszaadva a virágok és nap érlelte gyümölcsök esszenciáját.

Fontosnak tartják, hogy az alapanyagok egy részét Kárpát-medencei termelőktől szerzik be. (A levendula például Szomódról, Tóth Józseftől és egy zagyvaszántói farmról, Romhányi Csabától érkezik.

Kamillavirágok.

A római kamilla egy pécsi manufaktúrától, az Arurától, s több illóolajat az Őrségben párolja le Kiss Norbert Hegyhátszentjakabon.) Mindebben fantáziát látott a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a külügyi tárca is.

Így az országunkat bemutató hazai és külföldi rendezvényeken a táncok és a viseletek mellett az illat is megjelenik. Az „összérzékszervi” események illatosítása selyemsálakkal és szélgépekkel talán még újszerű, de komplexebbé teszi az élményt.

 

Ragyogó égetés

„Hadd korogjon, csak ragyogjon!” – jó száz éve ez volt a matyók jelmondata. A nincstelen családok azt se bánták, ha nem telt ennivalóra, csak pompás öltözetben járhassanak, abban parádézhassanak a templomban.

Üveggyöngyökkel, aranycsipkékkel, fémes csillogású díszekkel ékesítették a ruhákat, mire az egyház dörgedelmes szózattal kelt ki a fényűzés ellen, a ragyogó viseleteket nyilvánosan tűzre kellett vetni. A fémes csillogású tiltott díszeket aztán felhímezték a ruháikra az asszonyok.

Katrics Krisztina más nézőpontból is megvizsgálta e hagyományt: – Talán a díszes öltözet „gyógyító” ruha volt nekik. Nem csupán a kitűnni vágyás eszközének szánták, hanem a nehéz életmódból fakadó testi-lelki összetörés elleni gyógyírnak. Ebbe bebugyolálhatták magukat, és megérezhették az ünnepeiken, hogy virágba borulhat az ő lelkük is.

 

– A néhai nagymamánk süteményének illatától könnybe lábad a szemünk. Ez is mutatja, milyen érzelmi ereje van egy-egy illatnak – mondja Krisztina.

Elképzelte már, milyen jó lenne a földből élő, a megélhetésért keservesen küzdő, de mindig büszke matyók napégette, cserzett bőrének, rózsás öltözeteinek illatát is parfümös üvegbe zárni.

Elvégre a dolgos ősök emlékét e formában is megőrizhetjük az utókornak.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.