Sándor gróf és a gesztenyefasor

Ha új kukoricatörő masinát fejlesztettek, ha új rendszerű istálló épült, vagy ha Szegfű, a vöröstarka tehén országos csúcsot döntött tejadásban – a Szabad Föld ott volt, és hűségesen tudósított.

S ez nem véletlen, hiszen a téeszek és állami gazdaságok sorából 1952-ben kiemelkedő Herceghalmi Kísérleti Gazdaság igen gyorsan az ország egyik legeredményesebb kombinátja lett: a ’70-es évek közepére már az első tíz között volt.

Az egyik, talán legutóbbi, 2009-es herceghalmi látogatásunkkor azonban nem az azóta privatizált gazdaságról és nem is Sándor gróf lassan pusztuló kastélyáról írtunk – a kétszintes épület erkélyéről ugratott le lovával fogadásból az Őrült-, bocsánat: az Ördöglovas –, hanem arról, hogy visszatért Herceghalomra, ősei birtokára, Rudolph Erbeheim herceg, csak hogy még jobban összezavarja a genealógia (származástan) tudományának helyi művelőit.

Mert hát Erbeheim herceget nem ismer a főurak családfája, mint ahogy az is tévedés, hogy Herceghalom a Metternich hercegek birtoka lett volna. (Ebből csak annyi igaz, hogy Sándor Móric Metternich lányt vett feleségül.) Hát akkor mit keres a nem létező herceg a nem létező hercegi birtokon? – nos, ennek igyekeztünk utánajárni éppen tíz évvel ezelőtt.

Amikor is két hihetetlen figura jelent meg egy időben Herceghalmon, Budapesten, plakátokon, a lapokban, a tévékben. A fiatalabbik világos öltönyben, fején szalmakalappal, a szemüveges idősebb sötét öltönyben, díszzsebkendővel és esernyővel, amit védőn a fiatalabb fölé tart. Ebből már a vak is láthatta: Erbeheim herceg és hűséges komornyikja érkezett az ősi földre.

A furcsa páros óriás hírverést csapott és kapott. „Szervusz, Magyarország! Kebelemre, Herceghalom! Rudolph herceg hazatért hozzád!” – vágott bele saját honlapjába a herceg, hogy aztán írásban és kisebb terjedelmű filmecskékben mutassa be őhercegségét és terveit.

(Ami írókáját illeti, stílusa gyanúsan hajaz Rejtő Jenő teremtményére, Fülig Jimmyére, Tivadar pedig mintha egy másik Rejtő-regényből lépett volna elő: igen, ő lenne Vanek B. Eduárd magántitkár A tizennégy karátos autóból…)

A következő hetekben a mindig nyugodt Herceghalom szabályosan megőrült, de mondhatjuk, az egész ország szemlélte vigyorogva a fejleményeket. Íme például a herceg kívánságlistája: „Én, Erbeheim Somoskay Rudolph Miksa követelem, hogy adják nekem oda vissza az ősi földeket, amelyeket a családom birtokolt! Állítsák vissza a hercegi kastélyt, a formában, ahogy régen volt. Követelésem, hogy adják meg az autonómia jogát a hercegi birodalomnak, a határait fogják tiszteletben!

Követelem a hercegség intézményeinek megalakítását, benne értve a herceghalmi himnuszt és a zászlót is, amit kitűzdelek minden fontos építményre. Ezek most még nincsenek megcsinálva, de Tivadar ígérte, hogy nagyon hamar készen lesznek. A törvényben nekem adott jogokkal is együtt akarok élni: az első éjszakai »jóga« és a kilenced szedése az én hercegi jussom.

Követelésem az is, hogy az újságok és a médiákok foglalkozzanak az én nemes ügyemmel, hogy a hercegi határokon túl is tájékozódjanak az embereket!”

Miután mi is „médiákok” volnánk, vagy mi, hát mi is beszálltunk a hírverésbe… Mert mindennap történt valami.

Például az esküvő után autóba szálló fiatal párt néhány méterrel később Tivadar megállította, kiszállította a menyasszonyt, mondván: herceg urunk akkor érvényesítené az első éjszaka jogát. „Húzzatok a p…ába” – szólt magyarosan a vőlegény, s visszarángatta nejét a kocsiba. Így aztán az első éjszakai „jógára” sajnos nem került sor…

A kilenced beszedését azzal indokolta a főrend, hogy ebből naggyá tenné Herceghalmot: „Argentínából jöttem, és ott a futball meg a tangó körül forog minden. Tangót botlábammal nem tudok táncolni, viszont Bocadrukkoló vagyok. Visszahozom a magyar futbol dicsőségét itt Halomon.

Lesz itt nekünk Messink, Maradonánk, Kempesünk. Elhozom Cesar Luis Menottit és a világ csak nézni fog. Megépítek egy hatalmas futbol stadiumot. Játszik még itt a Boca Juniors a Halomiakkal!”

Később határőrséget szervezett, aztán szobalányt keresett a leendő kastélyába, s Tivadarral körberajzolták a helyét leendő lovas szobrának is. „Micsoda felemelő érzés itt sétálni embereim között! Nagy fejszét vágtam bele a fákba – mondta a herceg, miközben aki csak arra járt népei közül, nem úszta meg ölelés nélkül. – Tivadar, látod, ez a mi fundamentumunk. Á, és ez tudom is mi! Ez egy gesztenye faszorr…”

Mondhatjuk: imádták a népek a hercegüket, erről tanúskodtak az internetes bejegyzések. „Rudolph for president! * Nagyon jó pasi, jöhet több is haza! * Drága Rudolph, ha ilyen édesen töröd a magyart, még a végén szerelmes leszek. Bár én jobbágycsaládból származom, úgyhogy esélyem semmi…”

Aztán ahogy telt az idő, s az újabb és újabb részletekben mind többször szerepelt egy éppen akkor, s micsoda véletlen: pont Herceghalmon épülő lakópark, lassan mindenki előtt világossá vált, hogy Eberheim herceg, oldalán a daliás Tivadarral egy eleddig szokatlanul humoros reklámkampány szereplői; az őket alakító színművészek: Horváth Andor és Horányi László nagy kedvvel tették élővé a két rejtői figurát.

Nohát, eltelt tíz év, lássuk: mi történt a „hercegséggel”, de legalábbis a Vitális lakóparkkal. A projekt anno nem indult túl szerencsésen: először is le kellett küzdeniük az itt élők tiltakozását. A tervezett 160 lakáshoz nyugodtan számíthattak kétszer annyi autót, zsúfoltságot bölcsődében, óvodában.

Majd amikor mégis elkészült, következett 4-5 év, amikor leginkább egy kihalt kísértetvároshoz hasonlított a Vitális – nomen est omen: a Vitális életre valót, élettel telit jelent –, gyaníthatóan ekkor próbálkoztak Rudolffal és Tivadarral. S tán nekik (is) köszönhető, hogy mára a lakótelep a két és fél ezres Herceghalom szerves részévé vált.

Legújabban új esemény tartja izgalomban a települést: Herceghalom alpolgármestere azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy glettel ment neki a helyi kápolna addig húszmillióért restaurált falainak. A boltív és a szentély falfelületeit előtte már feltárták, konzerválták, a falfelületeken kézzel, ecsettel hetekig dolgoztak.

A tervek szerint a későbbiekben visszafestették volna a már-már eltűnt angyalokat is, a hosszadalmasnak ígérkező pepecselés helyett azonban jött az alpolgi, és intézkedése nyomán a feltárt, restaurált, újrafestett falak azóta szép, fehér színben pompáznak…

Amiért különösen fáj a helybélieknek az értelmetlen pusztítás, annak oka, hogy a Szeplőtelen Fogantatás-kápolna 115 évével jószerint Herceghalom egyetlen épített öröksége, ugyanis a település korábban uradalom volt, így soha nem emeltek ide megőrzésre érdemes épületeket.

És hát az is bekerült az újságokba, hogy a minap, éjjel két órakor, a herceghalmi vasútállomáson a jelzés ellenére sem állt meg a Bicske felől érkező Rail Cargo Hungaria tehervonat, s csak a forgalmista Kopócsi Zsuzsannának köszönhető, hogy sikerült kétszáz méterre lefékezni a Biatorbágy felől, vagyis szemből érkező másik tehervonat előtt.

Ez errefelé különösen érzékeny hír, hiszen 103 évvel ezelőtt itt következett be a legsúlyosabb magyar vasúti baleset. Az pedig 1916. november 30-án történt, amikor is Bécsben eltemették Ferenc Józsefet. A magyar társadalom elitje nagy számban képviseltette magát az uralkodó gyászszertartásán.

A temetésről több különvonat és a mindennap közlekedő budapesti gyors szállította Magyarországra a visszautazókat. A forgalmi zsúfoltság miatt mindegyik késésben volt. Ugyanezen estén Budapestről Grazba indult egy személyvonat, amely Herceghalomra ugyancsak jelentős, másfél órás késéssel érkezett.

A forgalmista igyekezett a soha nem tapasztalt zsúfoltságot a különféle vágányokra irányított szerelvényekkel csökkenteni, ám a személyvonatba, amikor már éppen visszatért volna a kitérő vágányról a menetirány szerinti helyes vágányra, a Bécs felől érkező gyorsvonat, 76 kilométeres sebességgel belerohant. Hetvenkét halott és 180 sérült maradt a helyszínen, a teljesen összeroncsolódott szerelvények között még napokkal később is találtak holttestet.

A katasztrófa emlékére Herceghalmon egy gesztenyefákból álló ligetet telepítettek. Ugyan a fák mára megritkultak, s eltűnt az akkor emelt emléktábla is, de egy évszázad elteltével a népnyelv még mindig „gesztenyésnek” nevezi ezt a területet. Nézzük meg!

– Senki nem hiszi azt a 72 halottat – mondja a gesztenyés lábánál lévő birtokon gazdálkodó Varga Imre –, a falubeliek szerint több volt az. Akár több száz is. A személyvonaton katonák utaztak, állítólag, akiket nem tudtak azonosítani, azokat egy tömegsírba tették. Az is itt lehet valahol – mutat körbe.

Varga Imre és László fia birtoka alapvetően lovastanya volna: tizenhárom lovukkal lovagoltatnak, de akad itt hintó, kocsi, kinek mi tetszik. A telek szélén kis patak fut, amikor megárad, a halakat kézzel lehet összeszedni az elárasztott legelőn. S a patak túloldalán emelkedik egy kisebb domb, az egykori gesztenyés.

– Eladó – mondja László –, de nagyon nem tolonganak érte, a fák elöregedtek, betegek, lassan elpusztul az egész.

Tán szólni kéne Rudolf hercegnek, ő biztosan feladna egy hirdetést: „Ősi gesztenye faszorr eladó…”