A marosvásárhelyi várból gyönyörű kilátás nyílik a város központjára, ahol harminc évvel ezelőtt egymásnak feszültek az indulatok. Hosszú időre meghatározta 1990 véres márciusa e jobb sorsra érdemes település jövőjét. A helyhatósági választásokra készülő város hétköznapjaiba csöppentünk bele.

Sikertörténetek és nehézségek: Marosvásárhely ma

Kevés olyan város van Erdélyben, mint Marosvásárhely, amelynek leghíresebb épületei egyetlen embernek, Bernády György polgármesternek a nevéhez kötődnek, aki 1902–1912 között vezette a székely „fővárost”, majd a trianoni döntés utáni román érában 1926–1929 között vállalt újabb polgármesteri mandátumot.

Aki Marosvásárhelyre látogat, az a Bernády idejében szecessziós stílusban épült Kultúrpalotát és a Közigazgatási Palotát veszi szemügyre a főtéren. Az 1911 és 1913 között emelt Kultúrpalotát pár éve újították fel: az épület igen gazdag mozaikdísze eredeti szépségében tekinthető meg, akárcsak a színes üvegablakoknak a magyar történelmet idéző jelenetei és portréi. A felújításnál bábáskodó magyar műépítészek és restaurátorok mindent elkövettek, hogy az épület visszanyerje eredeti tündöklését. És ez nem volt könnyű feladat.

Bernády György szobra. Fotó: Beliczay László

A belvárosi sétánkra elkísérő Keresztes Géza műépítész szerint az agyoncentralizált országban minden kiemelt műemlék restaurálása a Bukarestben székelő országos hivatalok beleegyezésétől függ.

Ez többéves menetet jelent, és rendszerint a helyi szakemberek kitartásától függ, hogy mennyire eredményes. Az épület teljes felújítása sikertörténetnek számít, amiben nem kis érdeme van Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának, aki már hosszú évekkel ezelőtt megvívta a maga harcát azért, hogy a 60 százalékban román és 40 százalékban magyar lakosságú Maros megye állami fenntartás alatt álló intézménye pártatlan történelmi múzeum legyen, amely ferdítések nélkül mutatja be a régió múltját.

Napjainkban is igen kevés romániai történelmi múzeumról mondható el ez, a marosvásárhelyi várban található kiállítótermek ezért is jelentenek csemegét a magyar turista számára.

Magyar váltásra készülnek

Miközben a zömében román cégek által uralt marosvásárhelyi főtéren sétálunk, szóba kerül a hivatalosan is elkezdődő helyhatósági választási kampány. Romániában szeptember végén választanak helyi és megyei önkormányzati képviselőket – ahogyan Erdélyben mondják, helyi tanácsosokat – és polgármestereket.

Marosvásárhely számára a nagy kihívás, hogy 20 év kihagyás után lesz-e magyar polgármestere a városnak. Egybehangzó vélemények szerint erre idén van a legnagyobb esély, miután Soós Zoltán történész személyében olyan független magyar jelölt indul, aki mögé felsorakozik a magyarság. A magyar reményeket erősíti az is, hogy egyfordulós maradt a polgármester-választás, és román oldalon több jelölt is indul.

Kísérőnk, Keresztes Géza hosszan sorjázza az elmúlt 20 esztendő tragikus lejtmenetét. Nemcsak a helyi magyarság, hanem az egész város, illetve annak szűkebb és tágabb környezete is megszenvedte a település gazdasági mélyrepülését. „Sokat elmond, hogy Marosvásárhely eltűnt a román televíziók időjárás-jelentéséből. A Kolozsvár, Csíkszereda, Gyulafehérvár háromszögből egyszerűen kifelejtik. Elveszítette régiós súlyát” – magyarázza vendéglátónk, aki a jelenség mögött egyértelmű szándékosságot lát.

Keresztes Géza műépítész a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Fotó: Beliczay László

Az utóbbi két évtizedben a román hatalom mindent elkövetett, hogy a potenciális székelyföldi kitekintésű regionális igazgatóságokat Brassóba, Nagyszebenbe és Gyulafehérvárra költöztesse. Ezzel kihúzta a „méregfogát” annak az erdélyi magyar törekvésnek, hogy a történelmi Székelyföld – Kovászna, Hargita és Maros megye – nemcsak földrajzi és történelmi, hanem gazdasági értelemben is egységet alkothasson.

Marosvásárhely módszeres leépítésére tökéletesen megfelelt a 20 éve regnáló Dorin Florea polgármester, akinek tucatnyi hibás intézkedése nemcsak a helyi magyarságot, hanem a többségi románság egy részét is kiábrándította. A Kolozsvárhoz vagy Brassóhoz mért jóval kisebb fizetések és a kevesebb munkalehetőség nem nemzetiségfüggő, így egyféle közmegegyezés van a váltásra. Nem véletlen, hogy az eddigi polgármester nem indul újabb mandátumért a város élén.

Keresztes Géza szerint Marosvásárhely mint Székelyföld központja egy szép emlék. Az erdélyi magyar politikusok szokták hangoztatni, de ma már igen kevés a mellette felsorakoztatható érv. „Úgy gondolom, még sincs veszve minden. Magyar polgármesterrel megfordítható a trend, amely az elmúlt húsz év alatt alakult ki.

Még emlékszem a 2000-ig polgármesteri tisztséget betöltő Fodor Imre idejére, amikor a városháza előtt magyarországi rendszámú kocsik álltak, és folyamatosan jöttek érdeklődni a magyar befektetők. Ennek az időszaknak vége szakadt, sőt még a magyarországi testvérvárosi kapcsolatokat sem lehetett érdemben ápolni. Azt szeretnénk, hogy Marosvásárhely életében új éra kezdődjön. Ráférne végre egy gyökeres váltás a lelkében megviselt marosvásárhelyi magyarságra” – e mondatokkal búcsúzik tőlem Keresztes Géza.

A marosvásárhelyi vár belső területe. Fotó: Beliczay László

A magyarellenes pogrom emléke

Aki marosvásárhelyiekkel beszélget, óhatatlanul szembetalálkozik az 1990 márciusában bekövetkező véres magyarellenes pogrom történetével és utóhatásaival, amelynek során sokan szenvedtek életre szóló testi és lelki sérülést. Hogy csak a legismertebb áldozatot, Sütő Andrást említsem, akinek fél szemét verték ki a román falvakból behozott tüntetők.

A 30 évvel ezelőtti eseményeket továbbra is homály fedi. A helyi „igazságszolgáltatás” egyoldalúan a magyarokat és a cigányokat nevezte meg bűnösnek, közülük többeket hosszú börtönbüntetésre ítélt. A pogrom szervezőiről és felbujtóiról hivatalosan továbbra sem lehet tudni semmit, magyar történészek szerint azonban az egykori román állambiztonsági szerv, a Szekuritáté emberei álltak mögötte, akik ezzel a „hadicsellel” akarták kikényszeríteni, hogy az ország korabeli vezetői nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a régi intézmény állományából hozzák létre a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI-t).

Az elmúlt években ahány marosvásárhelyi magyarral beszéltem, mindenki azt állítja, hogy a tragikus esemény változtatta meg az addig békésnek mondható román–magyar együttélést.

Ötvös József esperes a vártemplomban. Fotó: Beliczay László

A Vártemplomban Ötvös József nyugalmazott esperessel találkozunk, aki a rendszerváltás utáni Marosvásárhely egyik legismertebb magyar közéleti személyisége. A városban nőtt fel, és miután két Maros megyei faluban szolgált, 1995-től a város akkori legnagyobb gyülekezetébe hívták református lelkésznek, és 2002-ben Marosvásárhely emblematikus egyházközségébe, a Vártemplomba került.

A felújítás alatt álló középkori épületben két hete tartanak ismét istentiszteleteket, miután magyar állami támogatással sikerült újjávarázsolni a patinás múltú templom belsejét. Az épületben most is munkások dolgoznak, a falakon frissen feltárt Szent László-freskómaradványok várnak a sorukra.

Jártam itt ünnepi istentiszteleten is: a mintegy ezer férőhelyes templomban tapasztaltam meg azt a különleges hangulatot, amikor egyházi ünnepeken minden padsorban szorosan egymás mellett ülnek az emberek. Napjainkban ez már emlék: nemcsak a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozó intézkedések miatt, hanem a magyarság folyamatos számbeli fogyása is szerepet játszik ebben.

A felújított vártemplom Marosvásárhelyen. Fotó: Beliczay László

„Bennem az 1960-as és ’70-es évekbeli Marosvásárhely emléke él, amikor a városban mindenki beszélt magyarul, az itt született románok is. Emiatt sem lehetett etnikai konfliktus. A 70-es években beinduló iparosítással járó betelepítések változtatták meg a város etnikai összetételét, de a Ceaușescu-rendszerben is élhető maradt a magyarság számára.

Ha üzletbe vagy étterembe mentünk, bárhol megszólalhattunk magyarul. A fáj­dalmas fordulópontot 1990 márciusa hozta el” – emlékezik Marosvásárhely korábbi arcaira a református lelkész. Akinek megrázó tapasztalatai vannak az akkori eseményekről, hiszen több családtagját bántalmazták. Ő maga kis híján úszta meg a súlyos sérüléseket, amikor a körbekerített magyaroknak élelmet vitt, és valaki Molotov-koktélt dobott utána… Ötvös szerint az akkori események jelentették a román–magyar szétfejlődés és a párhuzamos társadalmak kialakulásának a kezdetét.

Pezsgő kulturális élet

A lelkész ismert idegenvezető hírében áll, így vele járjuk körbe a várat. A vártemplom restaurálását pár évvel ezelőtt a vár teljes felújítása előzte meg. A kisgyerekes családok által birtokba vett köves sétányok és játszóterek mellett tucatnyi kulturális rendezvény helyszíne is, ahol állandó jelleggel 3-4 képzőművészeti műterem és kiállítási termek működnek, de a bástyákban rendszeresen tartanak színi előadásokat is.

Ottjártunkkor egy magyar stáb egyházi témájú filmhez forgatott jeleneteket a várfal tövében korabeli ruhákban lépkedő szerzetesekkel.

„Még esperes koromban megállított a templomajtóban a város volt magyar polgármestere, Fodor Imre, aki így fogalmazott: nagy baj van, mert veszítjük el a terepet. Erre azt válaszoltam: ne aggódj, Imre bátyám, mert lehet, hogy számbelileg és gazdaságilag fogyatkozunk, de kultúrában mi vagyunk az erősebbek. Ezt ma is állítom. Olyan pezsgő magyar kulturális élete talán egyetlen városnak sincs Erdélyben, mint Marosvásárhelynek” – fogalmaz a város fölötti középkori vár udvarán Ötvös József.

Hogyan tovább, orvosképzés?

Marosvásárhelyen megkerülhetetlen a nemrég a többségi román egyetembe beolvasztott Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) története. Az 1948-ban elindított magyar orvosképzés nemcsak a felsőoktatás terén hozott pezsgést, hanem az ide telepedett tanárok szerteágazó kulturális érdeklődésének köszönhetően újjáalakult a magyarság kulturális élete.

Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár. Fotó: Beliczay László

Már a Ceaușescu-rendszerben elkezdődött a magyar orvosképzés módszeres leépítése, ami az 1989-es rendszerváltás után folytatódott. A magyar politikumnak az elmúlt harminc évben nem sikerült kiharcolnia, hogy az egyetemen belül külön magyar oktatási vonallá váljon a magyar képzés.

Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanárral, a George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem Orvostudományi Karának tudományos kutatási dékánhelyettesével lakásán találkozunk, a járvány miatt bonyodalmas az egyetemre belépni. A szakember szerint igen összetett történet a magyar orvosképzés helyzete, hiszen sem elegendő magyar oktató, sem megfelelő számú diák nincs már. Az elmúlt időszakban többen is a tanárok felelősségét boncolgatták, hogy testületileg nem tüntettek az önkényes egyetemegyesítés ellen.

Ábrám doktor úgy látja, egy felsőoktatási intézmény megtartása, kiépítése vagy továbbfejlesztése politikai döntés kérdése. Ha az erdélyi magyar politikai vezetőknek ez nem sikerült, kéttucatnyi magyar tanár mit tehetne? Legfentebb azt, hogy kirúgatja magát, és megszüntetik a magyar nyelvű képzést.

A George Emil Palade-ról elnevezett Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem bejárata. Fotó: Beliczay László

A magyar diákok számára az új keretben idén is hirdettek felvételit az orvosi, a gyógyszerészeti és az egészségügyi asszisztensi szakon. „Adott egy helyzet, amivel élni kell. Magyar vezetőként az a felelősségem, hogy az egyetem 2500 magyar diákjának, illetve a román szakokon tanuló magyar orvostanhallgatóknak az érdekeit képviseljem.

A lényeg az, hogy Marosvásárhelyen továbbra is működik a magyar nyelvű orvosképzés” – fogalmaz a szakember.

Visszafele jövet megszemléljük az orvosi egyetem központi épületét, és elidőzünk Marosvásárhely egykori nagy építőjének, Bernády Györgynek a szobránál a marosvásárhelyi vár tövében. Előrenéző tekintetével ma is őrzi azt a várost, amelyért a XX. században ő tett a legtöbbet.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.