Stigmákkal borítva

Amikor pedig az Assisiből való Ferenc testvér a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén negyvennapos böjtöt tartott a La Verna-hegyen, imádkozás közben egyszer csak látta, hogy egy megfeszített angyal száll az égen. Ferenc ekkor erős vágyat érzett, hogy ő is átélje azt a szenvedést, amit annak idején Krisztus. Amikor az angyal eltűnt, Ferenc a kezein, lábain és oldalán sebeket észlelt. Nem mutatta, sőt rejtegette az ő dicsőségét – vagyis, hogy az Úr éppen az ő testén újította meg szenvedésének jegyeit –, de lehetetlen volt nem észrevenni azokat: hiteles szemtanúk állították, hogy látták a be nem gyógyuló sebeket. Mindez az Úrnak 1224. esztendejében történt, két évvel azelőtt, hogy Ferenc megtért az ő megváltójához.

Íme, a legenda Szent Ferenc stigmáinak keletkezéséről. Korábban csak a Bibliában olvashatunk hasonlóról. Pál apostol maga írja a galatáknak: „Az Úr Jézus bélyegeit hordozom az én testemen.” Az eredeti szövegben a sztigma görög szót olvashatjuk, ezt fordította Károli Gáspár bélyegnek.

Az írásmagyarázók azóta is vitatkoznak rajta, mit kell ezalatt értenünk. A sztigma – vagy magyarosabban: stigma – szón ugyanis az ókori görög kultúrkörben természetesen még nem elsősorban Krisztus sebeinek megjelenését értették, hanem állatba, rabszolgába vagy fogolyba égetett jelet. De érthették átvitten is, a feltétlen elkötelezettség jelképeként. A katonák sokszor önként égettették magukra a stigmát, amikor egy-egy szeretett hadvezér szolgálatába léptek. De ugyanúgy tettek azok is, akik egész életükre elkötelezték magukat a templomi szolgálat mellett. Lehetséges, hogy Pál apostol a stigma kifejezéssel azokra a sebekre utal, amit az evangélium terjesztése közben kapott. S persze lehetséges, hogy Krisztus sebei jelentek meg az apostolon – mint később annyi más hívőn.

A stigmák elsősorban a római katolikus hithez köthetőek; arról semmiféle feljegyzés nem született, hogy protestáns valaha is viselte volna magán.

Érdekesség, hogy a korábbi századokkal ellentétben manapság minden öt stigmát viselő hívő közül négy nő. A leggyakoribb stigmák a testen azon a helyen jelennek meg, ahol a Biblia feljegyzése szerint Krisztus testébe a keresztre feszítés során szöget vertek: a lábfejen, illetve a tenyéren vagy a csuklón. Ehhez társul még az oldal is, a lándzsadöfés helye.

A XX. században új stigmákról is tudunk, mégpedig a töviskorona szúrásainak a helyén. Egészen különleges eset, amikor valaki vért könnyezik. Még ritkább a vér izzadása, vagy ha a háton megjelennek a korbácsütések nyomai.
A sebek vérzése nem mindenkinél egyforma intenzitású. Van, akinél eláll, majd újraindul. Sokaknál köthető az intenzív böjtöléshez, amikor is a stigmát viselő hosszú ideig egyedül az áldozati ostyát veszi magához.

Egyes stigmát viselőknél a vérzés csütörtökön kezdődik és pénteken három-négy óra körül, vagyis Krisztus halálának idején áll el. Ilyenkor nem csupán vérzés tapasztalható, hanem az illető eksztázisba is esik és szenved. Némelyik esetben viszont a seb sohasem gyógyul be.

Vannak, akiknek a stigmái kezdetben láthatatlanok, csupán a fájdalmat érzik testüknek azon a helyén, ahol Krisztus sebei voltak.

A sebeknek a feljegyzések szerint néha kifejezetten kellemes, virághoz hasonlítható az illatuk – a középkorban ki is alakult a fogalom: a szentek illata, ami eredhetett a stigmákból is.

Ezek tehát a stigmák jellegzetességei. Létezésükben nemigen kételkedhet a modern ember sem, annál sokkal több leírás, fénykép, orvosi vizsgálat, annak jegyzőkönyvei állnak rendelkezésünkre. A kérdés inkább az, hogy mi a stigmák megjelenésének az oka. A legelfogadottabb teológiai magyarázat szerint némely stigmát viselő hívő annyira azonosul Krisztus szenvedésével, annyira együtt érez, hogy szinte eggyé válik vele. Végül a saját testén is megjelennek a sebek, s osztozik a fájdalmában is.

Van-e élettani magyarázata a stigmák létezésének? Talán az önszuggeszció okozza? Hiszen sokan képesek rá, hogy meditáció által csillapítsák a fájdalmukat. Miért ne volna lehetséges ennek az ellenkezője: ha valaki sokat gondol Krisztusnak a passió során átélt fájdalmára, végül maga is érezni kezdi azt?

Ha ez lehetséges is, még nem magyarázza a sebek létét. Ilyent nem tud produkálni az ember, bármennyire együtt érez is valakivel. A kutatók egy része szerint a magyarázat az éhezésben keresendő. Állítják, hogy ha a hiszteroid gyökerekhez, a mély vallásos meggyőződés mellé beteges koplalás és öncsonkításra való hajlam is társul, kialakulhatnak a stigmák.
Az orvos Edward Harrison a múlt század első felében Szent Ferenc stigmáinak kialakulására is talált magyarázatot. Eszerint a szent egyszerre szenvedett szembetegségben és malária által okozott máj-, lép- és gyomorbajban, ami erős szenvedést okozott számára. Innen már csak egy lépés, hogy a stigmákat olyan bőrbetegséggel azonosítsa, amit okozhat a malária is, s a sok szabadban való tartózkodástól elsebesedett.

Kétségtelenül kell bátorság ahhoz, hogy valaki 700 év távlatából állítson fel orvosi diagnózist, ám az ember már csak ilyen: vagy maradéktalanul hisz a csodákban, vagy elutasítja azokat, s megpróbál magyarázatot találni rájuk. Akár így, akár úgy: abban vélhetően valamennyien egyetérthetünk, hogy vannak jelenségek, melyeket az ember nem tud megmagyarázni. Lehet, hogy csak most nem, de lehet, hogy később sem. S hogy a magyarázatok elfogadásához néha legalább akkora hit kell, mint a csodákéhoz.