Számunkra egészen mást jelent 1848, mint a XIX. századi angol művészettörténet számára. Londonban ugyanis épp ekkor alakult meg három képzőművész-hallgató kezdeményezésére egy radikális művészeti csoport, a Preraffaelita Testvériség. Budapesten első alkalommal láthatunk mintegy száz alkotást tagjaiktól.

Szépségkultusz másképpen

Bő két hónapig, augusztus 22-ig láthatók az angol Tate Britain múzeum kincsei a Nemzeti Galéria földszintjén Vágyott szépség címmel. A kilenc részre osztott tárlatot szokatlan módon nemcsak történeti összefoglalók, hanem korabeli fotóanyag és az alkotók ihlető versei is magyarázzák, értelmezik. A pre­raffaelita, azaz Raffaello előtti művészet alapelveihez ragaszkodó fiatalok ugyanis főként a természethű ábrázolásmódot, a társadalmi problémák bemutatását és a Biblia, az irodalom, a történelem eseményeinek megfestését tűzték ki feladatul.

Közülük például az olasz származású Dante Gabriel Rossetti nemcsak képeken, hanem versekben is feldolgozott egyes témákat. Ahogyan a szerelemről és párkapcsolatról is rendha­gyóan vélekedett a társaság, így nem meglepő, hogy a festőművészeket ihlető, velük élő nők alkotásai is kiegészítik a tárlat anyagát.

A korukat megelőző fiatalok színpompás festményein megjelenik még több, a maga korában egyáltalán nem divatos téma: a nők (kiszolgáltatott) helyzete, a szerelem korlátlansága, az isteni szépség kultusza.

Rossetti: Beata Beatrix – a festő tragikus sorsú szerelmének portréja. Fotó: Németh András Péter

Az akadémikus művészettel és a korabeli életfelfogással szembehelyezkedve ez a három művész – az említett Rossettin kívül John Everett Millais és William Holman Hunt – a szenvedély köré építette alkotásait: a preraffaeliták új szemszögből mutatták meg Shakespeare drámáinak eseményeit – ilyen például Claudio és Izabella feszült kettőse a Szeget szeggel című drámából, Dante Beatricéjének ihlető alakja a sejtelmes fényű, szomorú Beata Beatrix Rossettitől, az istenhitről szóló kép, a Jézus megmossa Péter lábát emberi kapcsolatait hangsúlyozó pillanat Browntól.

A kiállításon szereplő vázlatok, grafikai munkák bizonyítják: tették mindezt kiváló rajztudás birtokában, a bemutatott fotókat igénybe véve és az impresszionista festőket jóval megelőzve, a szabadban alkotva.

Irányadó nézetek a magyaroknak is

Gondolatvilágukra reflektálva, azaz a preraffaeliták hatása alatt dolgozott a tragikus sorsú magyar festő, Gulácsy Lajos is korai korszakában. Itáliai útjának álomszerű, finom vonalú alkotásait – Paolo és Francesca vagy A varázsló kertje című képeit – a galéria második emeletén találjuk meg. Ugyanitt kapott helyet számos grafikai mű, Rippl-Rónai József vagy Kozma Lajos egy-egy mun­kája, valamint a Gödöllői Művésztelep tagjainak képző- és iparművészeti alkotásai (gobelinek, szobrok, grafikák, a magyar népművészet ihlető hatását, legen­dáink-mítoszaink főhőseit megjelenítő művek) is.

A kísérő kiállítás Az utópia szépsége – Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében címet viseli. John Ruskin esztétikai munkáit ugyanis Magyarországon is olvasták, például Babits Mihály. Népszerűnek számított a prera­ffaeli­ták négy számot megérő folyóirata (The Germ/A csí­ra) is. A gödöllői alkotókört (1901–1921) alapító Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor – családjaikkal kivonulva a társadalomból – a pre­ra­f­fae­liták nézeteit tekintette irányadónak.

Moiret Ödön – Bűnbánó Magdolna / A test szentsége – Az élet misztériuma – 1925. Fotó: Németh András Péter

Ahogyan az lenni szokott, kezdetben kimondottan ellenséges reakciókkal fogadta a szabályszegőket a korabeli kulturális élet. A fiatal hármas csak akkor vált elismertté, amint a kor népszerű társadalomtudósa és filozófusa, John Ruskin védelmébe vette őket.

Így írt róluk 1851-ben: „Szándékuk, hogy visszatérjenek a múltba, abban nyilvánul meg, hogy vagy azt festik, amit látnak, vagy azt, amit valóságnak tartanak, figyelmen kívül hagyva a festészet mindenféle régi szabályait.”

1853-ban a társulat első formájában feloszlott, ugyanakkor kibontakozott egy határozottabb szemléletű művészmozgalom: Rossettihez csatlakozott Edward Burne-Jones és William Morris. A fiatalabb művésznemzedék a preraffaeliták mellé állt.

Az utóbbi két művész hatására a preraffaeliták második korszaka a művészetek közötti kapcsolatot még határozottabban képviselte – átjárást a zene, az irodalom és a képzőművészetek között. A művészeti ágak összekapcsolásával, a kézműves hagyományok értékelésével és a természetközeliség eszméivel elindultak egy olyan úton, amelyhez egyre többen csatlakoztak, amely végül a szecesszióhoz vezetett, és az iparművészet felértékelődésében is szerepet játszott.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.