Sokszor a férfiak forradalmának szokták nevezni az 1956-os eseményeket, így keveset tudunk arról, hogyan élték meg a nők, az értelmiségi lányok. Hogyan szeretett egymásba Bárány János felkelőparancsnok és Hajnal Klára? Mi lett azzal a forradalmár lánnyal, akinek fotója bejárta a világsajtót? És valóban gyilkolt-e Tóth Ilonka?

Szerelem és halál napjai – 1956 titkai

Hogyan vezetett a nők útja 1956-hoz? Csupán 1945 után kaptak választójogot, és ezután felvételizhettek bármelyik egyetemre – mondhatni kinyílt előttük a világ. A vidékről Budapestre kerülő fiatal lányok sokszor a tanulás mellett cselédként vagy gyárakban dolgoztak. Mindenesetre nem véletlen, hogy az október 23-án készült felvételeken számtalan nőt látni a tüntetők között – összegezte az előzményeket Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében tartott előadásában.

Miután az események radikalizálódtak, a nők hagyományos szerepe került előtérbe. Kevesen ragadtak fegyvert közülük (a fegyveres szabadságharcosoknak hozzávetőleg az egytizede lehetett nő), inkább gondoskodtak a családjukról vagy a forradalmárokról. A ki­végzett 229 személy közül hat volt nő, és akiket halálra ítéltek, azok majd’ mindannyian­ vagy fegyverrel harcoltak, vagy fegyvert rejtegettek. (A halálra ítéltek leghíresebbike Wittner Mária, akinek gondolatait két hete olvashatták a Szabad Föld hasábjain; visszakereshető: www.szabadfold.hu)

Mai fejjel joggal merül fel bennünk a kérdés: miért tudtak a nők vagy a tizenéves pesti srácok fegyverrel bánni? A tudást az ellenség, a kommunisták adták a kezükbe az 1956-ot megelőző években, ugyanis a „Munkára, harcra kész” sportmozgalom keretei között megtanították a fegyverhasználatra a fiatalokat.

Tompa utcai szerelem

A szabadságharc kapcsán ritkán beszélünk róla, pedig a barikádok mögött több szerelem is szövődött. Például Bárány János és Hajnal Klára között.
A munkásfiú, Bárány János október 25-én csupán azért jött be a városba Csepelről, mert nem kapott otthon kenyeret. A csepeli HÉV végállomása közel van a Tompa utcához, és ahogy befelé tartott, egy konfliktusra lett figyelmes felkelők és rendőrök között.

Ami a 6-os villamos kocsijából maradt…Fotó: Fortepan, Godér Hajnal

Sikeresen lecsitította a felkelőket, mondván, hagyják az önbíráskodást, majd rendes bírósági eljárásban elítélik a rendőröket, hiszen – ahogyan akkor mindenki hitte – úgyis győzött a forradalom. Határozott fellépése annyira megtetszett a forradalmároknak, hogy rövidesen ő lett a Tompa utcai felkelők parancsnoka. Megkedvelték, és Bordósipkás Jancsinak hívták, mivel annyira ritka volt a bordó színű svájcisapka ebben az időszakban.

Habár október 23-a szép napsütéses volt, utána zordabbra vált az idő, és a Tompa utcai családok gyakran behívták a forradalmárokat megmelegedni egy-egy teára. Így ismerkedett meg Bárány János a Hajnal családdal és lányukkal, Klárával, akivel első látásra egymásba szerettek. A lány ezután mindenhova követte a férfit.

Amikor november 4-én az oroszok bevonultak, a Tompa utcaiak még egy-két napig tartották magukat. Bárány Jánost és Hajnal Klárát mindenki arra biztatta, hogy meneküljenek külföldre. Sajnos későn indultak el, és a határőrök elfogták őket Horvátzsidánynál. Háromnapi fogság után szabadon engedték őket, de a férfit 1957 elején újból letartóztatták.

A lány ezután is végig kitartott mellette, látogatta a börtönben, tanúvallomásaiban mindig mellette szólt. Bárány Jánost végül kivégezték, 29 évesen. Hajnal Klárát megfosztották attól, akivel igazán boldog lehetett volna.

Világhírű újságcímlap

A mindössze 15 esztendős Szeles Erika Kornélia szintén néhány évvel idősebb barátja révén került bele a fegyveres cselekmények sűrűjébe. November 13-án pedig már ott szerepelt a dán Billed Bladet című újság címlapján: dacos tekintettel, orosz dobtáras géppisztollyal a vállán, vattakabátban. Fényképe bejárta az egész világot, csakhogy mire megjelent a lap, Erika már a szabadságharc hősi halottai között nyugodott.

Angyalföldi családból származott, csupán hároméves volt, amikor elvesztette édesapját. Az 1940-es évek végén a Red Barnet nevű egyesület szervezésében más nehéz sorsú gyerekekkel együtt három hónapot Dániában töltött, az ott megszerzett kis nyelvtudás minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy a dán újságírók róla készítettek fényképeket ’56-ban.

A forradalom kitörésekor szakácsnak tanult, és a Béke Szállóban dolgozott. Noha a fotó elkészültekor fegyver volt nála, később fehér köpenyben, vöröskeresztes karszalagban segített a sebesülteken. Eközben érte őt a halálos sorozat november 7-én a Blaha Lujza térnél.

Egy 1956-ban szintén 15 esztendős fiúra, Hennig Schultzra mély hatást gyakorolt a Billed Bladet említett címlapfotója. Olyannyira, hogy évtizedekkel később, már mint nyugdíjas, előbb az interneten, majd Magyarországra jőve kutatni kezdett a lány után. Habár a múzeumoktól kezdve az újságokon át minden követ megmozgatott, nem járt sikerrel.

Tossenberger Adél, az egykori Hírszerző című lap szerzője folytatta a kutatást, és azonosította Szeles Erikát a címlapon lévő lánnyal. Továbbá megtalálta a 15 esztendősen elhunyt lány sírját a Kerepesi temetőben, akinek fejfáján ma csak ennyi olvasható: „Felejthetetlen egyetlen drága kicsi lányom Erikám, 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.”

Így szennyezték be a forradalom tisztaságát

Tóth Ilonka esete a mai napig megosztó, még a történészek között is. A Péterfy kórházban, ahol ekkor szigorló orvosként dolgozott, meggyilkoltak egy embert, akinek ÁVH-s igazolvány lapult a zsebében. Noha a kommunista propaganda ráfogta Tóth Ilonkára a gyilkosságot, Tóth Eszter Zsófia történész szerint nem ő ölte meg a férfit.

Ugyanis hiába tett beismerő vallomást, erre rákényszerítették az akkor jól bevált módszerekkel. A forradalmárok kivégzésénél egyébként is jellemző volt, hogy forradalmi tetteiket mindig megtoldották valamilyen köztörvényes bűncselekménnyel, hogy beszennyezzék a forradalom tisztaságát. Ezért mondták igaztalanul például Bárány Jánosra, hogy boltokat fosztott ki, a nőket pedig a legtöbb esetben prostitúcióval vádolták. És ezért kellett Tóth Ilonkára, a forradalmárokon segítőre ráfogni egy gyilkosságot.

Szeles Erika Kornélia a dán lap címoldalán. Fotó: Billed Bladet

 

A forradalom leverése után is komoly szerep hárult a nőkre. Hozzájuk fűződik a szovjet bevonulás után egy hónappal, de­cember 4-én szervezett néma tüntetés. Az asszonyok és lányok némán hajtottak fejet a Hősök terén az ismeretlen katona sírjánál, megmozdulásukat a karhatalmisták oszlatták szét.

A későbbiekben is sokszor a nők ápolták a forradalom emlékét és tartották össze a családot, amikor férjük börtönben vagy internálótáborban raboskodott.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.