Szertartás, beavatás nélkül...

A felnőtté válás hosszú folyamat. A 18. életév betöltésével jogilag nagykorúvá válunk, ami még nem jelenti, hogy valóban felnőttként is éljük az életünket. Fontos azonban, hogy egy eseményt, fordulópontot kinevezzünk a felnőtté válás kezdetének, mert a rítusok segítenek kibontakoztatni az egyéni életutat.

Ország-világBiczó Henriett2021. 09. 16. csütörtök2021. 09. 16.
Szertartás, beavatás nélkül...

A különböző társadalmakban és kultúrákban élő szertartások sokat segítettek-segítenek a felnőtté váláshoz vezető úton, hiszen nem egyszerű az egyik életszakaszból a másikba lépni. Kellenek hozzá az ünnepek, a katarzis, mert egy picit meg kell halni ahhoz, hogy aztán újjászülethessünk. A felnőttre már úgy tekintenek, mint a közösség teljes értékű és jogú tagjára, aki képes döntéseket hozni és azokért felelősséget vállalni, helytállni a munkában és önálló családot alapítani.

– Apámtól egy díszesen becsomagolt dobozt kaptam a 18. születésnapomra. Volt benne egy pakli kártya, egy üveg konyak, egy szivar és egy Playboy. Azt írta mellé, hogy beléptem a felnőttkorba, de amiket a dobozba tett, azoktól tartózkodjam, mert egytől egyig káros dolog, viszont ezek nélkül unalmas lesz az életem – meséli a negyvenes éveiben járó Tamás. A mai napig őrzi a dobozt, és az útravalóul kapott atyai jó tanácsot is mindig fejben tartotta.

– „Majd ha a saját fizetésedből meghívsz egy sörre” – mondta a nagyapám a fiúunokáknak, míg ő rendületlenül azt hallotta az apjától, hogy „amíg az ő kenyerét eszi”, addig nem tekint rá felnőttként.

A régmúlt időkben az első bál vagy a bérmálkozás és konfirmálás számított egyfajta beavatási ünnepségnek. A mai nyugati civilizáció egyre kevesebb kapaszkodót ad a felnőtté váláshoz, nálunk talán a szalagavató és az érettségi vizsga tekinthető ilyennek. Hasonlóképpen életkorhoz kötöttek, mint az archaikus társadalmak beavatási szertartásai, ahol próbatételeken keresztül a fizikai képességekről és a megszerzett tudásról kell számot adni.

Búcsú a játék babától

Nem is olyan régen a fiatalok felnőtté válását nálunk is az első bálon debütálás jelentette, hiszen aki azon részt vehetett, már nősülhetett vagy férjhez is mehetett. Az USA-ban a mai napig él a Cotillion bál hagyománya, amelyen bemutatják az első­bálozó lányokat és kísérőiket. Mexikóban az egyik legismertebb beavatási ceremónia a Quinceanera, azaz a 15 éves lányok nővé válási ceremóniája. A lány és a családja misén, majd családi banketten vesz részt. A születésnapos lány öltözéke leginkább egy menyasszonyéra hasonlít, így a kísérője is kiöltözve vesz részt a szertartáson, akárcsak az ünnepelt hat barátnője és az ő kísérőik, akikkel együtt 14-en az elmúlt 14 évet szimbolizálják. Az ünnep részeként a lány megszabadul a legutolsó játék babájától, és a cipőjét (általában tornacipőt) magas sarkúra cseréli. A nigériai Okrika törzs tagjai valamiért úgy hiszik, hogy a lányok gyerekkorukban romantikus kapcsolatban élnek a víz szellemével, amit a felnőtté válás küszöbén végérvényesen meg kell szakítaniuk annak érdekében, hogy később férjhez mehessenek. A lányokat több napra a folyóparton hagyják, ahol egészen addig kell különböző dalokat énekelniük, míg egy fiú meg nem menti őket. Ahol a felnőtté válás kibírhatatlan kínokkal jár. Forrás: sateremaweritesofpassage.wordpress.com A brazil Satere-Mawe indián törzs férfivá avatási rituáléjában a világ egyik legfájdalmasabb csípésű hangyafaja is szerepet kap. A Paraponera clavata, avagy a „24 órás hangya” nevét a csípéséről kapta, mely után a fájdalomérzet legalább egy napon át kitart, és átmeneti bénulást is okoz. Az indián törzs beavatási procedúrája abból áll, hogy a fiatal fiúknak 10 percen át kell lapulevelekből készült, hangyákkal teli kesztyűt viselniük. Pápua Új-Guinea északkeleti részén, a Sepik folyó vidékén a férfivá avatási szertartások során évszázadok óta éles pengével krokodilmintásra szabdalják a jelöltek bőrét. Maga a rituálé rendkívül fájdalmas, amelyen a fiatalok csak a többi jelölt segítségével, bátorításával tudnak átjutni. A beavatás nem kötelező, de ha valaki nem veti alá magát, soha nem lesz teljes jogú férfi tagja a közösségnek, úgy kezelik, akár egy ­asszonyt.

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt szalagavatók és ballagások kapcsán szociológusok, pszichológusok és szülők tucatjai aggódtak amiatt, hogy a tinédzserek életéből kiesett egy fontos rítus. A szalagavatón felemelő tánccal ünneplik a felnőtt nővé és férfivá válást, míg a ballagáson fizikai értelemben is maguk mögött hagyják az addigi életüket. Ez annak ellenére így van, hogy az érettségit egyre kevésbé tekinthetjük a felnőttkor küszöbének.

Carl Gustav Jung pszichoanalitikus szerint a beavatási rítus az egyéni életutat segíti kibontakozni, és ez csak a hagyományok, az örökségek beépülésével vezet kialakult személyiséghez. Az életciklusokat krízisek választják el egymástól, ezeken segítenek át a beavatási és egyéb rítusok. Ezt igazolja Péley Bernadette pszichológusprofesszor kutatása, aminek során arra a következtetésre jutott, hogy a modern társadalmakban a beavatási rítusok hiánya a fiatalok jelentős részét megfosztja azoktól a kötődésektől, amelyek átsegíthetnék őket egy-egy nehéz időszakon.

Elhúzódó kamaszkor

Az elmúlt évtizedekben a felnőtté válás folyamata jelentősen átalakult. Azok az életesemények, melyeket jellem­zően a függetlenedéssel szokás azonosítani – mint például a tanulmányok befejezése, a munkába állás, a saját család alapítása –, sokszor jóval későbbi életkorban következnek be. A magyarok kétharmada gondolja úgy, hogy valaki akkor tekinthető felnőttnek, ha anyagilag függetlenedik a szüleitől, képes eltartani magát és önálló döntéseket hozni arról, hogy mire költse a pénzét – derül ki az OTP Bank felméréséből. A 18 éves korhatár betöltését csupán minden negyedik megkérdezett tekinti a felnőttlét kezdetének. A fiatal felnőtt azonban még nem feltétlenül önálló, ezért is nevezik a 19–35 éves kor közötti szakaszt elhúzódó kamaszkornak.

A kutatások azt mutatták, hogy a kábítószer és az ahhoz kapcsolódó társadalmi kapcsolatok, illetve szertartásrendszerek a beavatás­él­ményt pótolják az érintetteknél. Míg a hagyományos, ősi vagy jól működő társadalmakban az évszázadok alatt kialakult működési elvek vezetnek az új azonosságtudat megszerzéséhez, addig a modern korban nincs, ami előremutató megoldást nyújtson. Csak űr támad, amire az építő magatartás helyett bomlasztó viselkedés és önrombolás a válasz.

Ezek is érdekelhetnek