Szolgálni és jelen lenni az emberek életében

– Szerencsés vagyok, hívő és nagyon szerető családban nőttem fel – mondja Fülöp atya, aki Kocsis Péter néven született Szegeden. Édesanyja polgári származású, római katolikus családban nevelkedett, édesapja felmenői gazdálkodó parasztok voltak, Észak-Magyarországról elszármazott görög­ka­tolikusok.

– Édesanyám tanárnő volt, egy gyermekkori betegség miatt az egyik lábára sántított, bottal járt. Nekem és a három nővéremnek ő jelentette a melegséget, a biztonságot, az állandó derűt, míg szintén tanár édesapám a kemény következetességet és a szerteágazó tudást. Mindennap kétszer imádkoztunk, időnként görög­ka­tolikus egyházi énekeket énekeltünk, vasárnaponként pedig jobbára római katolikus templomba jártunk.

Az 57 éves Fülöp atya, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája már gyerekkorában is pap akart lenni, mindig vonzotta a parókia egyszerűsége, ugyanakkor méltóságteljes volta, így a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán tanult tovább.

A pap­ságra készülve egy lány is volt az életében, akivel a közös jövőt tervezgethették, hiszen a görög­katolikus papok házasodhatnak. Tanulmányai során azonban egyre inkább a könyvek és az imádságok között érezte a teljességet; kétévnyi vívódás után úgy döntött, nőtlen pap lesz. Az útját keresve Rómába ment a Pápai Szalézi Egyetemre, ott látta először, mit jelent szerzetesnek lenni.

Azzal jött haza, hogy ő is erre az útra tér, de püspöke arra kérte, legalább annyi időt szolgáljon papként, mint amennyit tanult a szemináriumban. A hajdúdorogi görögkatolikus általános iskola hitoktatója lett, majd parókus Tornabarakonyban, és 1995-től Belgiumban készült a szerzetesi életre.

– A chevetogne-i bencés monostorban töltöttem négy évet. Itt volt az egyetlen lehetőség arra, hogy a monasztikus szerzetességet megélhessük a katolikus egyházon belül, de keleti rítusban. A szertartásokat ószláv és görög nyelven énekeltük, a közösségben franciául értekeztünk. Megéreztem, hogy világéletemben erre készültem, a bizánci rítus szépsége és gazdagsága párosult a szerzetesi élet mélységével.

A szerzetesi élet sokkal gazdagabb, a belső út sokkal kalandosabb, mint amit a világi élet kínálni tud. Miután hazatértem, a megyés püspök által alapított dámóci monostorban éltem, egy picike borsodi faluban. Az elhagyott iskola épületét építettük át szerzetesházzá, kápolnává, itt alakítottuk ki a puritán cellákat. Ma, püspökként is rendszeresen visszajárok oda, ott töltődöm föl az állandó szolgálatokra.

A 2001-es népszámláláson 269 ezren vallották magukat görög­katolikusnak, tíz évvel később már csak 179 ezren. A csökkenésnek több oka lehet, például, hogy az ország olyan részeire is költöznek hívek, ahol nincs görögkatolikus templom, ezért jó esetben a római katolikusba mennek, rosszabb esetben sehová. Így nagy a veszély, hogy a következő generáció el is felejti az elődök hitét.

A 2015-ös év fontos dátum az életükben, Ferenc pápa megalapította a bizánci hagyományú Krisztus-hívők számára a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat. A Hajdúdorogit (a két másik egyházmegye Miskolc és Nyíregyháza) főegyházmegyei rangra emelte, és Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspököt kinevezte a főegyházmegye első érsekévé és a saját jogú görög­ka­tolikus egyház metropolitájává.

– Nem könnyű megszólítani a mai embert, ez minden felekezet gondja. Az, hogy valaki az egyházhoz tartozik, nem jelenti automatikusan, hogy fel tudja venni az Isten irgalmas magatartását. A világ eltért az egyház eredeti értékeitől, ezt az irányadó szerepet kell újra megtalálnunk, de szó sincs arról, hogy olyanok legyünk, mint egy múzeum.­ Lehet úgy is haladni a korral, hogy az ősi értékekből egy fikarcnyit sem engedünk, a koronavírus-járvány jó példa erre.

Nyitva hagytuk a hívek előtt templomaink kapuit, de az online térben is megjelentünk. Míg élőben pár tucatnyian jelentek meg a liturgiákon, az interneten keresztül több százan csatlakoztak hozzánk. Buzdítjuk a híveket, hogy gyújtsanak otthon gyertyát, helyezzenek el a lakásuk védett helyén egy ikont, alakítsanak ki imasarkot. A járvány alapvetően arra figyelmeztet, hogy meg kell állnunk, vagy legalábbis lassítanunk kell. Tavasszal még azt gon­doltuk, az emberek megértik, hogy ez a hajszolt élet nem mehet így tovább. Az első hullám elvonultán azonban azt látjuk, nem sok minden változott. Ez nem sok jóra vezet.

A görögkatolikus egyház állandóan azt keresi, hol tud szolgálni, hol tud jelen lenni. Három évvel ezelőtt Fülöp atyáék elutaztak a polgárháború sújtotta Szíriába, ahová 10 millió forintnyi adományt vittek, hogy az ott élők fel tudják építeni lerombolt görög­katolikus templomaikat.

Az is magától értetődő volt, hogy részt vegyenek a Keresztény Roma Szakkollégium Hálózat kiépítésében. Eleinte mindössze négy, mára már nyolc egyházi és három állami fenntartású intézmény alkotja ezt a hálózatot, amelyet 2011-ben hátrányos helyzetű fiataloknak, főleg cigány származásúak megsegítésére hoztak létre.

Az elmúlt években több mint 400 szakkollégista szerzett egyetemi diplomát. Fülöp atya szerint ez nagyon jó szám, sokkal eredményesebb a hálózat működése, mint azt valaha gondolta volna. Egyre több roma és szegény sorsú család szeretné taníttatni a gyerekét, de nem engedheti meg magának, értük is működik a hálózat. Júniusban Fülöp atyát választották a keresztény hálózat elnökévé, s most egy éven keresztül ő tölti be ezt a tisztséget.

A tízéves évforduló az ő elnöksége alatt zajlik majd, egyebek mellett a szakkollégiumi rendszer népszerűsítését tartja kiemelt feladatnak. Igazi hungarikumról van szó, ezért azt is tervezik, hogy jövőre Brüsszelben mutatják be a programot, amely nemcsak a cigány, hanem bármelyik kisebbség integrációjára is alkalmas.

A főegyházmegyének fontos, hogy a fiatalokhoz az ő nyelvükön szóljon, aktívak a Facebookon, és az Instagrammal is kacérkodnak. Fülöp atya „nagyon jó arc”, írták róla a közösségi oldalon, miután elszavalta Tóth Árpád Esti sugárkoszorú című versét. És akkor még nem esett szó arról, hogy szeret focizni, biciklizni, kosárlabdázni, falat mászni, és ha a fővárosban jár, sokszor használja az elektromos rollert, a Lime-ot. Az 50. születésnapján teljesült egyik gyermekkori álma: kapott egy motort.

– Elsősorban nem a magam kedvtelésére motorozok, inkább a barátok miatt. De ne legyek fa­ri­zeus,­ bevallom, magam is szeretem a sebességet. Amikor először kölcsönkaptam egy nagy motort, majdnem 200-zal robogtam vele. Félelmetes volt, mintha repülne az ember. Szeretek repülni. Álmomban is sokszor átélem ezt. Valahogy a hittel van összefüggésben, mert hit nélkül nem lehet repülni.