A kalandozások kifejezésből arra is következtethetnénk, hogy az ősmagyar férfiak ötletszerűen könnyed társasutazásokat szerveztek, amelyekről temérdek szuvenírrel tértek haza. A valóságnak ez korántsem felel meg. Jól megtervezett és igen hatékony katonai akciókról van szó, ahogyan az alább részletezett brentai csata mutatja, az egyik győzelem következményeként Észak-Itália negyedszázadon keresztül fizetett adót a magyaroknak.

Taktikával és bátorsággal, avagy mit tudtak a kalandozó magyarok?

Az írásos kútfők alapján ­eleink 862-től egészen 970-ig vezettek kalandozó hadjáratokat, vagyis ez a több mint 100 esztendős folyamat már jóval a honfoglalást megelőzően elkezdődött. Ma már egyértelmű, hogy valójában nem könnyed kalandozásokról, laza kis kiruccanásokról beszélhetünk, a kifejezés viszont annyira beleivódott a köznyelvbe, hogy a tudomány most is mint kalandozó hadjáratokat említi a nevezett eseménysort.

Mi volt ez, ha nem könnyed tár­sas­utazás? Jelenleg a leírások alapján mintegy 50 hadjáratról tudunk, amelyek többsége nyugati, illetve délkeleti irányba tartott. Az ősmagyarok eljutottak egészen Bizáncig és a mai Spanyolország területére.

Kik indították a hadjáratokat? Ebben a kérdésben több koncepció felvetődött az elmúlt 100 esztendőben. Egy időben úgy vélték, hogy a törzsek egymástól teljesen függetlenül vezették zsákmányszerző hadjárataikat, mai ismereteink szerint azonban ebben sokkal több lehetett a tudatosság. A Ma­­gyar Nagyfejedelemséget erős központi hatalom irányította, és a kalandozó hadjáratok is központilag jól megszervezett katonai akciók voltak.

Berengár itáliai király. Fotó: Wikipedia.

Milyen cél vezérelte eleinket? Elsődlegesen „hosszú távú befektetést” láttak a „vállalkozásban”, adófizetővé kívánták tenni a környező vagy távolabbi népeket. A kisebb sikert az egyszeri zsákmányszerzés jelentette, emellett nem elhanyagolható, hogy busás fizetségért gyakran a különböző nyugat-európai uralkodóknak szolgáltak egy-egy hadjáratban.

Itália veszte

Kalandozó őseinknek az ellenség háromszoros túlereje sem okozott feltétlenül problémát. Az előző évi felderítést követően, Dursak és Bogát vezérek vezetésével 899-ben többezres magyar sereg zúdult Észak-Itáliára, Berengár király végül fizetett és fizetett, csak tudhassa magát a magyarok barátai között.

A morvák korabeli vádja szerint Arnulf keleti frank uralkodó uszította a magyarokat Itáliára, Arnulf ugyanis Berengár itáliai királlyal küzdött a császári címért. Más vélekedés szerint a magyarok eleve azért szálltak hadba, mert gazdag adófizetőik között szerették volna látni a térség lakóit.

Az akció mindenesetre villámcsapásként érte egymás után az itáliai városokat. „A magyarok pedig bekalandozták Trevisót, Padovát, Bresciát és a többi tartományt, elérték Paviát és Milánót, elpusztítva mindent egészen a Jób hegyéig (Szent Bernát-hágó). Sőt velencei területekre is betörtek lovaikon és bőrből készült hajóikon” – jegyezte fel János velencei pap.

A honfoglalás kori magyarok ábrázolása a Feszty-körképen.

Berengár csak több hónap után tudott föl­eszmélni, mai számításaink szerint Dursak és Bogát hadai már bőven több mint 1000 kilométert megtettek Itália földjén, mire üldözőbe vette őket.

S lőn egy ügyes csel!

A magyarok ekkor a támadás-megfutamodás taktikájával egészen a Brenta folyóig csalták az ellenséget, majd a folyó két partján letáborozott a két sereg. A leírások szerint Berengár mintegy 15 ezer katonával háromszoros túlerőben volt. Ebbéli elbizakodottságának köszönhetően dőlhetett be a magyarok cselvetésének, akik váratlanul alkudozni kezdtek.

Cremona püspöke, Liutprand leírása alapján egyenesen könyörgőre fogták a magyarok: annyira kimerültek, hogy minden foglyot, kincset visszaadnak, odaadják fegyvereiket, fejenként csak egy lovat tartanak meg, amivel hazamehetnek, soha többé nem lépnek Itália földjére, csak Berengár engedje őket szabadon elvonulni…

A csel bevált, az itáliai király és hada már elhitte, hogy a magyarok fölé kerekedett, amikor másnap, 899. szeptember 24-én eleink váratlanul átúsztattak a folyón, és kíméletlenül lecsaptak az ellenségre. Olyan hirtelen érte őket a támadás, hogy „egyeseknek az ételt a torkukban szúrták át”. Ugyan Berengár elmenekült, de serege megsemmisült.

Hajrá, magyarok!

„A keresztények oldalán gyakran hallatszik a szent és csodálatos Kyrie eleison!, »Uram, irgalmazz!« kiáltás, míg amazok oldalán az ocsmány és ördögi Hui, hui!” – olvasható egy 933. évi krónikás feljegyzésben. Maga a csatakiáltás, ami akár farkasüvöltést is imitálhatott, túlélt ezer évet, sőt a XX. századi focimeccseken újra megjelent.

A „haj, előre!” vagy a „hajrá!” kifejezéssel aztán a XIX. században találkozunk legközelebb írott formában, például Arany János verseiben. A sport­életben pedig a XX. század elején biztatták övéiket „Huj, huj, hajrá!” kifejezéssel, majd az évtizedek folyamán ez alakult át „Hajrá, magyarok!”-ká.

A magyar hadak még a következő telet is ott töltötték, időközben Arnulf keleti frank uralkodó is elhunyt. Így a magyarokat semmi sem tartotta vissza attól, hogy a fosztogatások után rendkívül előnyös szövetséget kössenek Berengárral. Az itáliai király egészen a haláláig, majd’ negyedszázadig fizetett adót a magyaroknak, akik cserébe békén hagyták őt, és esetenként egy-egy katonai akcióban segítették.

Az ősmagyarok eljutottak a mai Spanyolország területére is. Forrás: tti.abtk.hu

A következő uralkodó bizonyára fel kívánta mondani az adókötelezettséget. Ennek lehetett következménye, hogy a krónikák 924-ben arról számolnak be, a magyarok a királyi székhely, Pávia felégetésével biztosították az adófizetés „gör­dü­lé­keny­ségét”.

A számok tükrében

A legújabb számítások szerint a 899–900. évi hadjárat folyamán a portyázó magyarok 1600–2000 kilométer utat tettek meg Észak-Itália földjén, átlagosan 32 km/nap menetteljesítménnyel.

A hadjárattal kapcsolatosan fontos kiemelni azt a tényt, hogy a Magyar Nagyfejedelemség honvédelme több mint egy esztendőn át nélkülözni tudott egy kb. 5000 fős hadat, ami akkor igen nagy létszámúnak számított. Vagyis a magyar törzsszövetség ereje teljében volt!

Sőt, Szabados György történész szerint ez is azt igazolja, hogy a honfoglalásnak nem lehetett kiváltó oka egy Etelközben elszenvedett súlyos vereség a besenyőktől. Egy ilyen súlyos csapást ugyanis több szempontból sem tudott volna ilyen hamar kiheverni a magyarság.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.