Támogatás a határon túli gazdálkodóknak

Marosvásárhely legrégibb lakóházában, az 1554-ben épült, majd a XIX. század elején átépített és a kétezres években eredeti szépségében felújított Köpeczi–Teleki-házban székel a magyar kormány által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítója, a Pro Economica Alapítvány. A székely főváros Fő terének közelében, az egykori Kossuth Lajos és a Szentgyörgy utca sarkán álló épületben jelenleg nincs ügyfélfogadás, a koronavírus-járvány átírta a hivatal működését.

A gazdákat az alapítvány már korábban hozzászoktatta az online pályázatíráshoz, most pedig mindenki hasznát veszi az internetes felületeken történő ügyintézésnek. Az alapítvány ügyvezető igazgatója, Kozma Mónika szerint a bezártság ellenére az eltervezett határidők között mozog a munkájuk.

A három székelyföldi – Maros, Hargita és Kovászna – megyében a kis összegű pályázatok 4758 nyertese idejében hozzájutott a 15 ezer eurós támogatáshoz, ami a pályázók 25 százalékos önrészével családonként húszezer eurós beruházást jelent a helyi mezőgazdasági termelésbe. Az egy évvel ezelőtt bejelentett pályázati kiírás keretében a magyar kormány 18,7 milliárd forint gazdasági támogatást folyósított a székelyföldi gazdáknak.

A június 30-i elszámolási határidővel záruló székelyföldi pályázat az ezt megelőző mezőségi pályázatokhoz hasonlóan sikertörténet. Idén májusig még úgy tűnt, az alapítvány csapata ősztől új célterületet vesz górcső alá.

A Partium három – Bihar, Szatmár és Szi­lágy – megyéjében szeptembertől hirdették volna meg a kis összegű pályázatokat, illetve a nagy összegű beruházásokat támogató kiírást. Ebbe szólt bele a zavaros román belpolitikai helyzet. Választási év lévén, a jobboldali kormány is elővette az elmúlt harminc év magyar kártyáját, és elkezdték fúrni az erdélyi gazdaságfejlesztési programot.

– Az a vád, hogy etnikai alapon diszkriminálunk, nem igaz. Nemcsak az Európai Unió illetékesei bólintottak rá a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési pályázataira, hanem az előző román szociáldemokrata kabinet is. A kormányváltás után fogalmazódott meg az elvárás, hogy román–magyar kormányközi megállapodás szükséges, nem elég a korábbi szóbeli egyezség a két külügyminiszter között – tárja szét a kezét Kozma Mónika, aki szerint két uniós tagország között eleve nem volna szükség ilyen egyezségre.

A jogász hölgy vaskos dossziét tesz az íróasztalra olyan iratokkal, amelyekben a román Versenytanácsot tájékoztatták pályázataikról, az elbírálásról és a nyertesekről. Nem folyt itt titokban semmi, ahogyan azt egyes román politikusok állítják. A romániai állami hivatalok részéről semmiféle negatív visszajelzést nem kaptak. Most sem lenne gond, ha nem üt be a koronavírus-járvány, és nem zuhan a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) népszerűsége.

Ősszel helyhatósági, év végén pedig parlamenti választásokat tartanak Romániában. Régi szokás, hogy ilyenkor kell megvédeni a magyaroktól az országot. Vendéglátóm azonban bizakodó: mind a román, mind a magyar fél orvosolni akarja az erdélyi gazdaságfejlesztési program körüli vitákat. Szijjártó Péter külügyminiszter május végi bukaresti látogatásán román kollégájával, Bogdan Aurescuval az új román–magyar vegyesbizottság személyi összetételét is megvitatta, a szakértők már dolgoznak.

A marosvásárhelyi székházban a székelyföldi gazdapályázatok elszámolását végző csapat hamarosan az ősszel meghirdetésre kerülő partiumi pályázatokra készül. – Szerintem pár héten belül a politikusoknak sikerül megegyezniük, és ezzel elgördülnek az akadályok az erdélyi gazdaságfejlesztő program elől – mondja búcsúzóul Kozma Mónika.

Szeretik, mert nincs vele bürokrácia

Kíváncsi voltam, hogyan látják a magyar gazdaságfejlesztési programot Erdélyben a gazdák. Maros megye északi felében, a Marosvásárhelytől 29 kilométerre fekvő Szászrégen környékén nemcsak magyar, hanem román gazdák közül is sokan nyertek pályázatot. Napjainkra a huszonötezres lélekszámú, magyar és szász gyökerű kisvárosban a magyarság részaránya 25 százalékra csökkent. A sikeresen pályázó mezőgazdasági termelők zömmel a város szélén, illetve a környező községekben élnek.

Elsősorban Papp Zoltán agrárvállalkozó gazdamérnök érdeme, hogy a városban és a környékbeli településeken tájékoztatta a gazdákat a pályázati lehetőségről, és sokuknak segített a pályázat megírásában. A Papp család Maros megye egyik legismertebb szarvasmarhatartója, törzskönyvezett tehénállományuk mintegy ötven díjat nyert különböző szakkiállításokon.

Mielőtt letelepednénk a nappaliban, terepszemlét tartunk a hatvan szarvasmarhát tartó gazdánál, aki 170 hektár termőföldet művel. A porta felső felében van a tehénfarm, amely egy 13 hektáros, villanypásztorral elkerített legelőre nyílik. A tehenek télen-nyáron szabadban vannak, de amikor meghallják a gazda hangját, csapatostul jönnek a finom falatokat kínáló etetőkhöz.

Feltűnik, hogy minden be van kamerázva, mint egy belvárosi bankfiókban. Vendéglátóm szerint enélkül nem tudnának élni, mert mindenhol medvék kószálnak. Náluk még nem esett kár a tehénállományban, de a szomszédos gazdaságokban több marhát megölt a nagyvad, sőt emberre is támadt. Papp Zoltán szerencséje, hogy vadász, így veszély esetén vadászpuskájával riasztja el a portára bejövő medvéket. Kilőni nem szabad, de egy-egy durranástól to­vább­állnak.

– Olyan állatvédő civil szervezetek a hang­adók az országban, amelyeknek fogalmuk sincs a vadgazdálkodásról. A felheccelt közvélemény miatt a vadásztársaságok ritkán kapnak kilövési engedélyt medvére a szakminisztériumtól. Azt is csak akkor, ha a medve emberre támadt.

Az évről évre növekvő vadkár miatt egyre nehezebb a növénytermesztés és az állattenyésztés – magyarázza bosszúsan a gazda, akit reggel is egy szomszédos falu polgármesteri hivatalából hívtak, hogy riassza el a nagyvadat egy háztáji kertből.

A felújított gépparkban a gazda új szénabálázó- és szecskázógépet mutat, ezeket sikerült a Pro Economica Alapítvány pályázati pénzéből megvásárolnia. Szerinte a magyar pályázat azért sikeres, mert áttekinthető, az űrlapokat könnyű kitölteni, és a pályázat benyújtásához csupán néhány igazoló irat kell.

– Erdélyben nem ehhez vagyunk szokva. Minden romániai pályázat körül akkora a bürokrácia, hogy sok gazda bele sem fog. Hetekig jártatják mindenféle papírért, és amikor azt gondolná az ember, hogy rendben van, akkor jön az elutasító válasz. A magyar pályázatokon a gazdák 95 százaléka nyert, ami eddig nem fordult elő Erdélyben – magyarázza az agrárszakember. Papp Zoltán arról is beszél, mennyire fel vannak háborodva amiatt, hogy Bukarest meg akarja fúrni a magyar programot. Több román gazda arról biztosította, hogy ha tüntetni kell, ők is jönnek.

A Papp család a rendszerváltás óta gazdálkodik, három fiuk ebbe nőtt bele. Az óvónő feleség felhagyott állásával, hogy együtt dolgozhassanak. A nagyobbik fiú, Botond két éve végezte el a Kolozsvári Agrártudományi Egyetem állattenyésztő mérnöki szakát, szeretné tovább vinni a családi gazdaságot. A fiatalember modern, gépesített istállót tervez, erre keres európai uniós pályázati lehetőségeket.

– Új szintet kell lépni, növelni az állományt, és amit lehet, gépesíteni, mert nincs munkaerő. Évek óta egyre nehezebb munkást találni az állattenyésztésben – magyarázza.

A román gazda panaszai

A 45 éves Todoran Marin egy szomszédos faluban gazdálkodik, 25 tejelő tehenet és 80 borjat nevel. Bejött a portára, hogy beszélgessünk. Ő is Papp Zoltántól hallott a magyar pályázati lehetőségről.

– Ez az első sikeres pályázatom. Próbálkoztam már uniós pályázattal is, de amikor rájöttem, hogy át akarnak verni, abbahagytam. Istállót akartunk korszerűsíteni, de a pályázatot lebonyolító hivatal egy olyan céggel akarta elvégeztetni a munkát, amelyik a piaci ár háromszorosát kérte, így az én önrészem is a háromszorosába került volna, amit nem vállaltam – magyarázza a román férfi, akit kellemesen meglepett, hogy a magyar pályázati kiírás mennyire a gazdák nyelvezetén íródott, minimálisra csökkentve a bürokráciát.

Szomorúnak tartja, hogy Erdélyben nincsenek hasonló román pályázatok. Közben a gazdálkodásról beszélgetünk. Úgy véli, az erdélyi gazdák azért kiszolgáltatottak, mert magukra maradtak, nincsenek szövetkezeteik. Az állattenyésztéssel foglalkozó termelők állatkupeceknek vannak kiszolgáltatva, másként nem tudják értékesíteni a vágóállatokat. Ez azzal jár, hogy sokszor átverik őket: a Kárpátokon túli kereskedők úgy viszik el a „felvásárolt” állatokat, hogy nem fizetnek érte, a tulajdonos pedig bottal ütheti a nyomukat.

Újraélesztett történelmi borvidék

A sok száz sikeres Maros megyei pályázó között számos agrárvállalkozó is akad. Többek között a Marosvásárhelytől 11 kilométerre fekvő Nyárádkarácson zöldség- és gyümölcstermesztője, Fazekas Miklós, aki nem csak a környék első hidrokultúrás, tápoldatos fólia alatti intenzív zöldségtermesztést honosította meg, hanem a család szuperintenzív almaültetvénnyel és szőlőtelepítéssel is próbálkozik.

Nagyobbik fia, Csaba a kolozsvári mezőgazdasági egyetemen tanul: a szőlőtermesztés miatt iratkozott kertészeti szakra, miután eszébe vette, hogy az Alsó-Nyárádmente történelmi borvidékét szeretné újjáéleszteni. Azon a telken, ahol 70 ár (7000 m²) területre magyar állami támogatással szőlőt telepített, egykoron nagyapja szőlőskertje állt, de a kommunizmus idején felszámolták.

A helyszínen mutatja, hogy a négy év múlva szüretre érő telepítés mellett hol fog állni a présház a pincével. A fiatalemberben annyi az elszántság, hogy apja meg sem próbálná tervéről lebeszélni. Pedig a zöldségest is tovább kell majd vinni. Az immár évtizedek óta zöldségtermesztéssel foglalkozó család egy hektár területen termeszt fólia alatt paradicsomot, paprikát, mintegy tíz hektáron pedig szántóföldi káposztát és főleg csemegekukoricát.

A palettát idén bővítették 0,7 hektár szőlővel és 1,1 hektár intenzív almatelepítéssel. A csepegtetős öntözéssel ellátott földeken csak a munkáskéz hiányzik, ez ma a legnagyobb gondja az erdélyi agrárvállalkozóknak.

A Fazekas portára idén két sikeres pályázatra jött pénz: szőlőtelepítésre és egy új belarusz traktorra. Az eddigi beruházásokat mindig önerőből végezték el, sokévi nehéz munka árán, a jövedelmet évről évre visszaforgatták.

– Nagy segítség az erdélyi gazdaságfejlesztési program. Az 1940-es években volt még ilyen, amikor a nagyszüleim fiatalok voltak. Annak örülnék, ha a program nyomán sok gazda meg tudna erősödni, és piacra termelne, mert óriási szükség van helyi termékekre. Az importáru helyett sokan szeretnének végre helyi termékeket vásárolni, de nincs elegendő – magyarázza Fazekas Miklós, aki a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének az elnöke is egyben.