Decemberben ismét elterjedt a hír: megfejthették a Húsvét-szigeten álló kőszobrok titkát. A Science Alert írt erről, de mielőtt elkezdenénk örülni, érdemes figyelni a nyelvhasználatra: megfejthették. Vagyis vagy igen, vagy nem. S mielőtt megkérdeznék, miért ilyen bizonytalan a múlt titkainak feltárása, érdemes elszámolni tízig.

Több évszázados rejtélyek nyomában

Pontosabban akár sokszor tízig, százig, ezerig. Mígnem eljutunk az időben több ezer évig, visszafelé, és a válasz máris ott van az orrunk előtt. Merthogy az írásbeliség elterjedése, a dokumentációs technika fejlődése nem is olyan régi az emberiség történetében.

Bár maga az írás nem éppen új keletű, a közép-amerikai olmék civilizáció tagjai mintegy 2500 évvel ezelőttről is hagytak írásos emlékeket; két évvel ezelőtt pedig a Novinite bolgár portál írt arról, hogy Nova Zagorában egy 8 ezer éves, írásjeleket rejtő cserépdarabot találtak – de még ha így van is, ezek a maradványok aligha alkalmasak arra, hogy pontos képet adjanak a múltról. Sem arról, milyen volt akkor az élet, mit ettek az emberek, mivel töltötték napjaikat.

S hogy érthetővé váljon, miért nem egyszerű feltárni a múlt titkait, a Húsvét-sziget moainak nevezett szobrai – van belőlük mintegy kilencszáz – ráadásul nem is olyan régiek: a XII. és a XVII. század közötti időkben faraghatták a polinéziai őslakosok.

Ekkor már a világ több országában ismerték és használták a dokumentációt, a reneszánsz óta könyveket is nyomtattak, ám mindez nem sokat segített a kőszobrok titkának megfejtésében.

Az ok egyszerű: amikor bizonyos Jakob Roggeveen holland tengerész 1722-ben, húsvét napján a hajójával kikötött az őslakosok által „A világ köldökének” nevezett óceá­niai szigeten, a szobrok már álltak, és semmiféle leírás nem volt hozzájuk.

A vulkanikus kőzetből faragott többtonnás, olykor tízméteres fejek és törzsek hol a földbe ásva álltak (és állnak ma is), hol pedig kőtalapzaton.

Kövek és kultúrák

Az újkőkorszaki, a megalitikus kultúrának több szimbóluma van szerte a világon. Menhirnek hívják azt, amikor egy gigászi, 10-20 méter magas kőtömb magányosan áll (pl. a grúziai gorodiscse). Másik szimbóluma a dolmen, ami úgy néz ki, mint az óriások kőasztala.

A Poulnabrone dolmen Írországban. Fotó: wikimedia.org

A cromlech pedig kör alakba helyezett kőtömbök sora (ilyen a Stonehenge is), amit többnyire úgy építettek, hogy napéjegyenlőségkor a fény a központi kőoltárra vetül. Ilyen található Máltán, pontosabban Gozo miniszigetén (Ğgantija) és Szardínián (nu­rá­ghok) is, ami azt feltételezi, hogy bár az óriáskövek keletkezése különböző, a kultúrák és a civilizá­ciók hatásukban összeérnek, költöznek és vándorolnak szigeteken, földrészeken keresztül.

Számos elmélet született arra, vajon mit szimbolizálnak: elhunyt törzsfők portréi; termékenység hirdetői; vízlelőhelyeket jelölő kövek – most pedig, legújabban a megművelhető területek védelmezőit láttatják bennük.

Bár a szobrok egyformának látszanak (egykor fehér korallból készített szemük is volt), mégis különböznek, némelyik még kőkoronát is kapott, mintha uralkodó volna.

Kőfejek a Húsvét-szigeten. Egy letűnt korszak emlékei. Fotó: Shutterstock

A legmerészebb elképzelések szerint a kőarcok az érkező és távozó lelkeket bámulják, egy idegen civilizáció képviselőit várják vissza, de valójában még arra sem tudjuk a választ, hogy a kőszobrokat miért ásták a földbe. Erre az egyik legészszerűbb magyarázat, hogy különben eldőltek volna. A mozgatásukhoz külön rönkökön gördülő szánokat használtak, ám talpra állítva – kötelekkel átkötve – és billegtetve is arrébb vihetők.

Ehhez azonban sok emberre volt szükség, ahogyan a szobrok megmunkálásán is százak dolgozhattak egyszerre. A kőarcok titkának megfejtése azért sem egyszerű, mert bár a sziget felfedezésekor mintegy tíz-tizenötezren éltek ott, a nyugati civilizáció hódítói rabszolgáknak, szolgáknak adták el az őslakosokat. A XIX. század végére mintegy százan maradtak csupán.

Vagyis a szobrok eredetéről elegendő lett volna megkérdezni az őslakosokat, hiszen az ottani civilizáció nem rejtélyes módon tűnt el, mint számos másik az évezredek során.

Kőszobrokból, monolitokból amúgy jócskán akad látnivaló szerte a világon. Itt van mindjárt az egyik leghíresebb, az angol Stonehenge. No, erről még kevesebbet lehet tudni, hiszen a formáció mintegy 4,5 ezer éves.

Kőoszlopainak kör alakú elhelyezése nem csupán vallási rítusokra, törzsi szövetségekre enged következtetni, de csillagászati szerepük is egészen pontosan értelmezhető.

Stonehenge. Fotó: Shutterstock

Az ősi építmények tájolásának ténye máshol is tetten érhető, például az angol kőoszlopoknál is jóval idősebb, 10-12 ezer éves Göbekli Tepe (Pocakos Hegy) körtemplománál. A Törökország délkeleti részén található romtemplomról azt is feltételezik, hogy valójában lakóépület is volt, nem csupán szakrális hely.

Hasonlóan keveset tudni a tízezer évesnél is idősebb Nabta Playáról, a Núbiai-sivatag körben álló kőoszlopairól, amikről szintén feltételezik, hogy csillagászati igazodási pontokat jelölnek. Csupán feltételezések vannak arról, mi célt szolgáltathatott a világ egyik legnagyobb (23 méter magas) menhire (lásd: keretes írásunkat), amelyik a feltételezések szerint mintegy 7 ezer évvel ezelőtt még a talpán állhatott a mai francia Bretagne területén.

A Men-en-Grah nevű gránit kőfaragványt számos ma már olvashatatlan véset díszíti, funkcióját tekintve pedig lehetett akár egyfajta jelzőoszlop a tenger hajósainak, vagy éppen egy hatalmas síremlék fő motívuma. De erről sem tudni sokat, ahogyan a Húsvét-sziget szobrairól sem.

Innen nézve pedig a legtöbb magyarázat csupán a tudós elmék szüleménye, valamint kutatói koncepciók eredménye lehet. Mert az ember már csak olyan, hogyha valamit nem ért, valamiről fogalma sincs, akkor vagy hagyja az egészet a csudába, vagy beleáll a csodába, és elméleteket gyárt hozzá.

Logikusnak, hihetőnek, eladhatónak tűnő történeteket – mert a múlt, minél misztikusabb, annál nagyobb üzlet.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.