„Bibliai méretű” éhínség jöhet a koronavírus-járvány után. Az ENSZ Világélelmezési Program becslése szerint újabb 43 millió ember élelmiszer-ellátása vált bizonytalanná. Bár e humanitárius katasztrófa nem szerepel a bibliai tíz csapás között, mégis az emberiség egész történelmét végigkíséri.

Újabb válság – világszinten

Az elmúlt öt évben emberek milliói váltak krónikusan alultáplálttá, friss becslések szerint kilencből egy – azaz világszerte 820 millió – ember éhezik. Bár az ENSZ 2015-ben meghirdette Zero Hunger (Nulla Éhezés) programját, ám ahhoz, hogy a Föld minden lakójának legyen elegendő mennyiségű és minőségű étel az asztalán, még hosszú utat kell megtenni.

Ázsiában éhezik a legtöbb ember, jelenleg mintegy 381 millióan, míg Afrikában 250 millió, további 48 millió pedig Latin-Amerikában és a karibi térségben.

David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Program vezetője szerint a Covid–19 több egy világjárványnál: a megbetegedéseken felül széles körű éhezést is hoz, humanitá­rius és élelmezésügyi katasztrófa közeleg. A világjárvány rávilágított az élelmezési rendszerek sebezhetőségére és gyengeségére.

Mit jelent a fogalom?

Az éhínség egy régió vagy ország lakosságának jelentős részét sújtó elhúzódó, súlyos éhezése, amely alultápláltsághoz, betegségekhez és halálhoz vezet. Lehet aszály, árvíz, földrengés, kártevők és növényi betegségek következménye, de előidézheti az ember is háborúkkal, szándékos növénypusztítással. Az éhínség az élelmiszer-termelés, az éle­lemhez való hozzáférés és az ezeket rosszul kezelő intézkedések hármas hibájából alakul ki.

Bibliai történetek

Ábrahám, Izsák, Jákób az éhínség elől menekültek Egyiptomba. A bírák korában Elimélek éhínség miatt költözött a feleségével és két fiával Móáb földjére. Súlyos éhínség dúlt Dávid, Illés, Elizeus, Nehémiás korában is. Az újszövetségi korban, Claudius császár idején sújtott hatalmas nélkülözés, ami Júdeát Kr. u. 48-ban érte el. Éhínség idején az élelmiszerek ára rendkívül magasra ugrott, az ostromlott városokban előfordult, hogy az anyák megették gyermekeiket. Bár az éhínség természeti csapásokra, háborúk következményeire vezethető vissza, Isten egyik fenyítő eszköze is. Ilyen értelemben szerepel a végső idők jelei között is.

Az ír burgonya­éhínség négy évig (1846–1850) tartott, de himlő- és tífuszjárvánnyal járt karöltve. Az erre az időszakra kizárólagosan krumpliter­mesz­tésre átálló Írországban két rossz termésű év következtében egymillió ember halt vagy betegedett meg, s ennél is többen hagyták el hazájukat.

 

Éhínség a történelemben

– 750 és 1100 között a források 29 összeurópai éhínségről számoltak be, a legmostohább század a XI. volt. Akkorra a földművelés vált meghatározó tevékenységgé, a hús beszerzése a szegényebb rétegek számára egyre nehezebbé vált. Ráadásul az erdőkben egyre inkább csak a hatalmasok vadászhattak, a közös legelők használatát a földesurak korlátozták. A XIV. századi agrártermelés nem tudta előállítani a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 1347–1351 között Európát végigpusztító pestisjárványnak oly sok áldozata lett.

– A XVIII. századot az éhezés századának is szokás nevezni. A XI–XII. és XVI. századi éhínségekhez hasonlóan a demográfiai növekedés idézte elő az élelemhiányt, ám ennek a méretei minden korábbinál nagyobbak voltak. A táplálék hiánya nem tömeges halált, hanem állandóvá váló alultápláltságot jelentett. A válságból való kilábalást némely területeken a technológiai újítások, így a vetésforgó elterjesztése jelentette.

– A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a gabonabeszolgáltatási terhek drasztikus növekedése, valamint az erőltetett gabonaexport következtében 1932–1933-ban több millióan haltak éhen a Szovjetunióban. Az éhínség Kazahsztánban, az Észak-Kaukázusban és a Volga vidékén is szedte áldozatait, de a legtöbben – több mint 3 millióan – Ukrajnában vesztették életüket. A Holodomor idején, 1933 márciusa és júliusa között Ukrajnában annyi ember halt meg, mint a megelőző öt évben összesen. Az éhínség során az ukrán falusi lakosság mintegy ötöde vesztette életét. A kilátástalan helyzetben felütötte fejét a kannibalizmus, amit a szovjet hatóságok „A gyereked meg­evése barbár cselekedet” feliratú plakátokon ítéltek el.

– Kínát a XX. század első évtizedeiben egyesek az „éhínség földjének” nevezték. Az ország északi és középső részét gyakran sújtotta aszály és áradás. Az 1876–1879 közötti aszály becslések szerint 9–13 millió ember halálát okozta, ami az 1959–1961. évit megelőzően a legsúlyosabb éhínség volt az újkori történelemben. A szárazság és éhínség 1892–1894-ben egymillió halottal járt, az 1928–1931 közötti hárommillió, az 1936-os Nyugat-Kínában ötmillió áldozatot szedett.

Az 1959–1961 közötti katasztrófához azonban semmi sem mérhető. A Mao Ce-tung által meghirdetett Nagy Ugrás egyik első lépése a Négy Kártevő névre keresztelt „közegész­ségügyi kampány” volt, melynek hatására ki kellett irtani a verebeket, a patkányokat, a moszkitókat és a legyeket. A mezei veréb azért került feketelistára, mert Mao azt állította, hogy a verebek felcsipegetik a vetőmagot, megfosztva a dolgozó népet munkája gyümölcsétől. Az Ölj meg egy verebet! kampány idején a mezei veréb alig két év alatt szinte kihalt Kínából.

A következmény: elképesztő mértékben elszaporodtak a sáskák és más rovarok a földeken, a rizstermés addig nem látott mértékben esett vissza. A kínai kormány statisztikái szerint három év alatt 15 millióan haltak meg, mert nem jutottak elegendő táplálékhoz. A nem hivatalos statisztikák 20–45 millió áldozatról beszélnek.

Nem csak a harmadik világban

Magyarországon mintegy 900 ezer embernek jelent valamilyen szinten nehézséget, hogy kellő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez jusson, míg 242 ezernek mindennapi gond az alultápláltság a 2018-as adatok szerint.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.