Az 1956-os forradalom ikonikus alakjai nemrég mentek el, de előtte létrehoztak egy újságot, amelyben ránk hagyták szellemi örökségüket. A csak néhány évig megjelenő Igazunk ’56 folyóiratból szemezgettünk: Makovecz Imre, Pongrátz Gergely és Rácz Sándor József élményeiből.

Valós történetek mentén

Egy névtelen telefonáló

Makovecz Imre 1956-ban harmadéves műegyetemi hallgató volt, az első pillanattól kezdve tevékeny részese az eseményeknek. Számtalan élménye közül az egyik legizgalmasabb az az eset, amikor kis híján kivégezték. „Megtudtuk, hogy Szolnokon a szovjet hadsereggel szembeszállt a magyar katonaság – repülőgépekkel és tankokkal –, de gyengék voltak, s elterjedt a hír, hogy menni kell segíteni.” Makovecz fiúk és lányok társaságában lelkesen jelentkezett a toborzáson, ám amikor Tápiószecsőn megállt teherautójuk, ávósok vették körbe őket. Beparancsolták mindannyiukat a laktanya tornatermébe, majd másnap hajnalban ötösével vezényelték őket a kivégzésre. Azonban megtagadták a parancsot, nem voltak hajlandóak kimenni, és mikor délután újra ki akarták őket vezényelni, addigra már a tápiószecsői lakosság körbevette a laktanyát, megtudván, hogy ott forradalmárokat tartanak fogva. Az őrök levették sapkájukról a vörös csillagot, a falu népe tejben-vajban fürösztötte a forradalmárokat. Makovecz Imre november 3-án tért vissza Pestre, kevéssel a megszállás előtt.

Miért nem vették elő a megtorlás idején? Erről ezt nyilatkozta Domokos Kázmérnak az Igazunk ’56-ban: „Meg­úsztam a dolgot. Ennek oka csak később derült ki számomra. Emlékeim szerint 1964 után felhívott egy névtelen telefonáló, és annyit mondott: Csak azt akarja, hogy tudjam, ő, amikor az oroszok megjelentek az egyetemen, az aláírásommal megjelenő plakátokat mind letépte a falról és megsemmisítette. Ha ő ezt nem teszi meg, ma én nem élnék.”

Makovecz Imre. Fotó: Szabad Föld archívum

A Surranó egység élén

„Nem rejtem véka alá, hogy az első néhány szám megjelenése után kaptunk olyan »biztatásokat«, hogy ne merészeljük e lapot a továbbiakban megjelentetni. Örüljünk, hogy élünk” – mondta annak idején Rácz Sándor József, az Igazunk ’56 főszerkesztője. A folyóirat 1998 és 2004 között jelent meg havonta, minden hó­nap 23-án, és javarészt egykori szabadságharcosok írták.

Ráczék úgy vélték, hogy kizárólag azok képesek az ’56-os események összefogott megjelenítésére a történelmi előzményekkel és a megtorlásokkal egyetemben, akik e dicsőséges események aktív résztvevői voltak. Szerették volna, hogy az utókor a forradalom és szabadságharc nemzeti függetlenségre, szabadságra vágyó szereplőitől ismerhesse, tanulhassa meg ’56 valós történelmét.

A lap főszerkesztője 1956 októberében Kecskeméten szolgált katonaként, és egy általa vezetett egység élén érkezett 27-én Budapestre. Hamarosan belekeveredtek a harcokba, majd felvették a kapcsolatot több forradalmárcsoport parancsnokával, például Pongrátz Gergellyel.
„Budapesten és környékén, mindig ott jelentünk meg, ahol szükség volt ránk. Talán ezért kaptuk a Surranó egység nevet. November 4-én, hajnalban például Kőbányán voltunk, s az Éles saroknál felvettük a harcot az ellenséggel. Budapesten az utolsó harci cselekményünkre november 16-án a külső Bécsi útnál került sor. Ezt követően az idegen túlerő miatt el kellett hagynunk a fővárost, és a Bakonyban ütöttünk tanyát. Előzetes megbeszélésünk szerint a Lassan György által vezetett egységgel itt kellett volna találkoznunk, de őket Tarjánnál megtámadták a szovjetek, s így az erőink egyesítése elmaradt. Mi a Bakonyban 1957 márciusáig folytattuk a harcot – bízva a Márciusban újrakezdjük jelszóban –, ám a pufajkások, szovjet katonai egységekkel megerősítve, bekerítettek bennünket. Mindenkit letartóztattak, s a veszprémi kapitányságon kötöttünk ki. A megtorlás nem maradt el, súlyos büntetéseket kaptunk.”

Rácz Sándor József. Fotó: Kovács Attila, MTI

Ágyhoz láncolva

A Corvin köziek híres parancsnoka, az erdélyi származású Pongrátz Gergely az Igazunk ’56-nak mesélte, hogy a november 4-i bevonulás után 10-re vált reménytelenné helyzetük. Noha feladták a Corvin közt, a harcot még folytatták a Rákóczi téri vásárcsarnok mögött. November 15-re azonban teljesen elveszett Budapesten a forradalom ügye.
Pongrátz Gergelynek ekkor már két öccse is emigrált, majd 19-én két bátyja is Nyugatra távozott.

„Ernő nagyon gyenge fizikumú fiatalember volt, akinek két gyerekéről, a feleségéről és az anyósáról kell gondoskodnia. Nai­van arra számítottam, hogy ha elvisznek, öt-hat évre is becsukhatnak, s Ernő lesz az egyedüli kenyérkereső, akinek még leánytestvérünkről és édesanyánkról is gondoskodnia kell. Hogy fogja ezt bírni? – tettem fel magamnak a kérdést. Akkor úgy határoztam, hogy édesanyámat és a húgomat is kiviszem, és én visszajövök. Őszintén éreztem, hogy nem azért harcoltam a forradalomban, hogy hazámat akkor hagyjam itt, amikor a legnagyobb bajban van.
Kalandos úton kerültünk ki Bécsbe, ahol az ott működő örmény kolostorban volt pap a sógornőm bátyja. Amikor kiértünk, édesanyám azonnal felhívta a kolostort, ahonnan kocsit küldtek értünk. Úgy volt, hogy másnap reggel jövök haza. Amikor reggel felébredtem, testvéreim – Ödön és Bandi – már az ágyhoz láncoltak. Azt mondták, hogy amíg meg nem esküszöm, hogy nem megyek haza, addig láncaimat viselnem kell. Három napig ágyba hozták az ennivalót, s ezek után kénytelen voltam szent ígéretet tenni, hogy nem jövök haza.”

Pongrátz Gergely egy ideig Bécsben élt ezután, aztán Olaszországban próbálta több mint tizenöt társával újraszervezni a szabadságharcot. Ám a hazai megtorlások láttán feladták terveiket.

Pongrátz Gergely. Fotó: Soós Lajos, MTI

 

Hozzászólások

Friss cikkek

Ázott karton
Nincs megállás
Súlyosan beteg gyerekek üzennek barátaiknak Mikulásra
A gól a labdától is függ?
Mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásolhat az idei népszámlálás
Ha jót adunk, jót kapunk
Cserépedények hazája
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Két és fél évezred csodája: a szőnyeg
2022.12.02.
A hallgatag zseni titkai
Tücskök és hangyák
Aranyhomok Oázissal
Évforduló északon
Beszédes királyi gének
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.