Veszedelmes mesebeli lények

Németország: Wolpertinger

Sokáig suttogták, hogy titokzatos teremtmény járja a bajor alpesi erdőket, amely ugyan se nem nagy, se nem veszedelmes, ám első pillantásra igencsak ijesztő. A Wolpertinger ugyanis különböző állatok részeinek összekombinálásából keletkezett, legtöbbször mókustesttel, nyúlfejjel, fácánszárnyakkal és szarvasaganccsal ábrázolják. A helyiek, hogy az eredetét megmagyarázzák, igencsak különleges mesével rukkoltak elő, ami egy nyúl és egy őzbak romantikus kapcsolatát eleveníti fel.

A két faj frigyéből származott utódok lettek a Wolpertingerek, ezek nyúltesttel és szarvakkal születtek. Nem sokkal később egy róka és egy kacsa, valamint egy nyest és egy fácán is szerelembe esett, így népesítve be egyre furcsább hibridekkel a bajor erdőket.

A Wolpertinger népszerűsége a kitömött állatok megjelenésének köszönhető, melyeket az állatpreparátorok készítettek az 1800-as években saját maguk és egymás szórakoztatására. E szobrokat aztán „helyi vadon élő állatokként” adták el a hiszékeny turistáknak. Ma leginkább kocsmák és éttermek díszeiként találkozhatunk velük.

Alpok: Tatzelwurm

Európa egyik legismertebb szörnye a Tatzelwurm, az ember méretű, macskafejű, mellső lábain ugráló kígyó vagy féreg, amely a hiedelem szerint a föld alatt él a keleti Alpokban, így Svájcban, Lichtensteinben, Olaszországban, Bajorországban és Ausztriában is találkozhatunk vele. Az alpesi folklór úgy tartja: egy tóban úszó kakas fekete tojásából született, melyet a nap melege költött ki végül.

A legkorábbi észlelések kígyószerű lényként írják le, aminek mellső, izmos lábain éles karmok nőnek, áldozatait ezekkel ragadja meg. Hossza akár a két métert is elérheti, barlangokban és a sziklák repedéseiben él. Sokszor félénk állatként jelenik meg a történetekben.

Az első megfigyelés Johann Jakob Scheuchzer svájci természettudós nevéhez fűződik, aki 1723-as kiadású Utazások Helvéciában című könyvében leírja a macskafejű, két méter hosszú, szürkésfekete kígyót. Egészen a XX. század elejéig szólnak az ugróféreggel való találkozások, az utolsó észlelés 1924-ben történt, igaz, ekkor már csak feltételezett maradványaira, történetesen egy 150 centiméter hosszú csontvázra bukkant két, igencsak meghökkent hegymászó.

Sokan, sokféle elmélettel magyarázták, vajon mit is láttak a szemtanúk az Alpokban. A leggyakoribb feltételezés, hogy vidrát, szalamandrát vagy valamilyen gyíkfélét hittek szörnynek, bár valódi bizonyítékkal senki nem rukkolt elő.

A Tatzelwurm az évszázadok alatt az alpesi legendák szerves részévé vált, túraútvonalakat, hoteleket, vízesést is elneveztek róla.

Oroszország: Ruszalka

Oroszország misztikus hableányai, a ruszalkák vízben élő szépségek, akik június első hetében a szárazföldön is megjelennek, hogy a fák ágain hintázva, hajladozva elcsábítsák gyanútlan áldozataikat.

Eredetileg a ruszalka azoknak a lényeknek az összefoglaló megnevezése volt, melyeket a pogány szláv népek a termékenységgel kapcsoltak össze. Tavasszal hagyták el a vizeket, hogy életet adó nedvességet juttassanak a mezőkre, s így segítsék a növények gyarapodását. A XIX. századig nem társítottak hozzájuk gonosz tulajdonságokat.

Később jelent meg a hiedelem, amely szerint a ruszalkák olyan fiatal nők, akik szerelmi bánatukban a folyóba ölték magukat, vagy nem kívánt terhességük miatt szeretőik végeztek velük a vízben. Ezeknek a szerencsétlenül járt lelkeknek ruszalkákként kell leélniük az eredetileg a Földön kijelölt idejüket. Az élőhalott leányok csak akkor szabadulhatnak, ha szépségükkel és csilingelő hangjukkal a vizek mélyére csalogatnak egy férfit, hogy aztán hosszú, vörös hajukat ráfonják az áldozatuk lábára, és lehúzzák őket a feketeségbe.

Oroszországban, Fehéroroszországban és Ukrajnában június első hetében, az ún. ruszalka hetén egészen az 1930-as évekig úgy tartották, hogy jobb nem megmerülni a szabad vizekben, nehogy a sellők megtámadják a gyanútlanul úszót. A hét utolsó napján pedig szimbolikusan eltemettek vagy elégettek egy vízi nimfát.

Ruszalka története több művészt is megihletett, köztük Antonin Dvořák cseh zeneszerző leghíresebb operájának, a Ruszalkának is ez adta az alapot. Az opera tragikus története mesebeli helyen és időben játszódik, a folklórnak megfelelően Ruszalka, a vízitündér beleszeret az ifjú Hercegbe, aki az ő tavához jár fürdeni. A tündért kérésére emberré változtatja a Boszorkány, de ennek súlyos feltétele, hogy el kell némulnia, és ha a Herceg méltatlanná válna a szerelmére, a férfi meghal.

A Herceg beleszeret a gyönyörű lányba, és magával viszi a kastélyába, hogy feleségül vegye. Ám szerelme nem tart sokáig, mert ahogyan az udvarában megjelenik az Idegen hercegnő, kiadja néma menyasszonya útját. Ruszalka visszatér a tóba, majd mikor évtizedekkel később a bűnbánó Herceg újra megjelenik, a tündér figyelmeztetése ellenére megcsókolja, s a karjaiban holtan rogyik össze.