Vízszintes, zöld és barátságos: Koppenhága

„Vízszintes és zöld” – mondta a dán fővárosról egy idelátogató, amihez mi még annyit tehetnénk hozzá, hogy „emberarcú és fiatal”. Emellett otthonos és barátságos: ez az érzés jelenik meg az emberek közötti kapcsolatokban, hiszen a dán identitásnak elemi része mások tisztelete, a tisztességes bánásmód – „keveseknek van túl sok, de még kevesebbnek túl kevés” – mondják az itt élők. De ugyanez látható a legendás dán formák elegáns és egyszerű letisztultságában is, amibe irodákban, otthonokban és üzletekben egyfolytában belebotlunk.
A helyiek büszkék a városukra, ami nemcsak tiszta és barátságos, de biztonságos és könnyen átlátható. Koppenhága részei mind önálló, homogén részek, amelyek mégis egységesek, és egyedi módon alkotnak egy semmi mással össze nem téveszthető várost; ahogy a puzzle különböző darabjai is végül egyetlen képet adnak. A Stroget, a belváros sétáló utcájának forgataga a boltokkal, éttermekkel és kávézókkal jól kiegészíti a keleti városrész, az Osterbro nyugalmát. Koppenhága lenyűgözően élhető és a koppenhágaiak pont ezt teszik: élik. Nyaranta a Kirkegaard temetőt például elözönlik a helyiek. Mivel a városnak ezen a részén kevesebb a zöld, az itt lakók egyszerűen csak parknak használják a helyet. Piknikeznek, napoznak vagy olvasnak a diszkrét kövekkel jelölt sírok között.
Talán az otthonos, barátságos érzés része az is, ahogy a koppenhágaiak ragaszkodnak ahhoz, amijük van. A város délkeleti részén, Christianshavn városrészben például heves ellenállásba ütközött az a kezdeményezés, hogy a lerobbant, haldokló épületek helyére modern házakat építsenek. A koppenhágaiak jobb szeretik egy kis modernizációs injekcióval újraéleszteni, semmint lerombolni azt, ami a múltjukból maradt. A megújítás egyik látványos jele Koppenhága új büszkesége, a Henning Larsen tervezte Opera extravagáns és büszke épülete, amely óriási pagodaként magaslik a vízparton, Holmen negyedében. Maga a negyed is a megújulás bizonyítéka: Holmen gyönyörű lakóházai és művészeti iskolái egykor katonai barakkok voltak. A konszolidált és nyugodt jólétről árulkodó környék tőszomszédságában pedig ott van Christiania, a „szabad állam”, amit még a 70-es években alapított néhány művész és hippi. A hely még harminc egynéhány év elteltével is sokkol: határánál telegraffitizott kerítés, még az autók is le vannak fújva. Christianiában nincsenek autók és saját törvények uralkodnak. A hippikorszak tipikus jelképei keverednek a XXI. századdal a lepusztult, helyenként kétségbeejtően kinéző telepen, ami valóban állam az államban. Christianiát természetesen nem mindenki nézi jó szemmel. Pedig mióta néhány évvel ezelőtt kisöpörték az „utcákról” a kábítószerárusokat, a hely gyakorlatilag konszolidált turistalátványossággá szelídült, afféle „hippiskanzenné”. Az egyik bejáratnál kis térkép a látnivalókról, ahol az optimistákat és a veteránokat egy-egy csillagocska jelzi, délután 3-tól pedig vezetett túrák mindössze 30 koronáért. A kijáratnál angol nyelvű tábla: „You are now entering the EU” – „Ön most az Európai Unió területére lép be.”
Visszalépünk tehát az Unióba és visszasétálunk a Belvárosba, Nyhavnbe, ami mintha az egész város kvintesszenciája lenne: gyönyörű színes kis házak az utca mindkét oldalán, közöttük tiszta vízű, keskeny csatorna, sok-sok hajóval, a járdákon pedig éttermek, kávézók, pizzázók, teázók, sörözők és kocsmák a legkülönbözőbb színekben, formákban és kínálattal. Már csak egy üres asztal hiányzik, hogy igazán otthonosan és barátságosan érezzük magunkat.