Válságkrónika, 48. hét: keselyűk köröznek

Az amerikai ingatlanpiac krízise, a fedezet nélkül maradt hitelek, a bedőlő bankok hozták ránk a bajt, indult tehát ingatlanpiaci-, pénzügyi válságként, és most itt van a teljes világgazdasági recesszió, melynek értelmében 2009-ben várhatóan csökken földünk GDP-je. A baj tehát fokozódik, s mit csinálnak a piacok? Emelkednek. A válság pánikkal kezdődött. Olyan rohamosak voltak az eladások, hogy a világ több tőzsdéjét szinte csak órákra lehetett kinyitni. És mostanra mintha megunták volna a befektetők a sok rossz hírt és úgy döntöttek volna, ők innentől kezdve inkább hisznek, bíznak és vásárolni kezdenek. Pedig jó hír végképp nincs a piacokon. Az új építésű ingatlanárak további 5%-ot estek az Egyesült Államokban, ami példátlan, és senki sem csodálkozik ezután, hogy immár feljegyezték a háromezredik csődbe jutott bank nevét is. És a tőzsdék csak emelkednek. Egyik oka, hogy az hedgefound-ok, a kockázati tőke társaságok, a piac igazi cápái novembertől novemberig jegyzik üzleti évüket. Ők már téli álmot alszanak. Fickándozhatnak a halacskák. A másik ok kétségtelenül Barack Obama nevében keresendő. Azért abban mégis van valami mosolyogni való, hogy a megválasztott elnök, ahogy kijelölte leendő pénzügyminiszterét, a New York-i FED főnök személyében, majd 5%-ot ugrott a Dow Jones indexe. Ritka név lehet, ami tízmilliárdokat ér. Mindenki keresi hát a jó híreket, vagy legalábbis a biztató momentumokat, amibe kapaszkodni lehet, ami talán egy-két hétre megállj-t parancsol a zuhanásnak.

Az állampapír piacon mintha tavaszodna. A jéggé fagyott kereskedés olvadni látszik, esnek a hozamok, megjelentek a vevők, nő a bizalom a forint iránt. Régóta nem járt 260 forint alatt az euró jegyzése. Az a giga mentőcsomag, amit az IMF-től kaptunk, sugárzik, mint a stroncium. Bár alacsony a forgalom, de napok óta emelkedik a MOL és az OTP is. Az öt bluechip közül ők ketten jelentik már csak a barométert. És ha csendesen is, de somfordálnak a vevők.
Egymást érik a mentőcsomag ötletek is. Mintegy 200 milliárdos pakkot állított össze az Európai Unió a semmiből. Mert pénzt ugyan nemigen ad, de kötelezni kívánja a tagállamokat, hogy GDP-jük 1,5%-át gazdaság-élénkítésre költsék. A hasonlatok már telitalálatok. Barroso elnök a nagy tanácstalanságot úgy jellemezte: „…kiteszünk egy szerszámkészletet az asztalra, és mindenki azt választ belőle, amit akar”. Hát, ha nem tudjuk, mire van szükség, tényleg mindenki kedvére turkálhat. A magyar pénzügyminisztérium hanyatt-homlok nyilatkozott: ránk ne számítsanak, mi stabilizálunk, stabilizálunk és stabilizálunk. Pici jó hír, hogy végre úgy vágunk neki egy januárnak, hogy nem emelkedik a gáz ára, és csupán 3%-kal lesz drágább az áram is. Keserű öröm azonban, hogy azért ilyen olcsó az energia, mert nem zakatolnak a gazdaságok, amitől nő a munkanélküliség, és ezt az olcsóbbat is egyre kevesebben tudják megfizetni.

Félő, hogy a konok emelkedésnek újabb nagy zuhanás lesz a vége. A „medvepiaci rally” már csak olyan, hogy lassan emelkedik, és gyorsan esik az árfolyam. Lehet, hogy decemberben még örvendezünk a korai tavasznak, de január-februárra biztos a fagy. Egy hónapon belül a 3%-os GDP-növekedési ábrándoktól eljutottunk az 5%-os GDP-csökkenési rémálmokig. Közgazdászok, bankárok vitatkoznak a semmiről, mert igazi kapaszkodója senkinek sincs. Magyarországon egyszerű a képlet. Ha van export Nyugat-Európába, megállj-t lehet parancsolni a gazdaság visszaesésének, ha nincs, nagyot fogunk koppanni.
Kinyitottak a héten az ingatlanalapok, és az első kettő gyorsan be is zárt. Még mindig nagy az eladói nyomás, és a pesszimisták már pánikreakcióról is beszélnek. Az ingatlanpiacnak ma csak egy hőse van: a készpénzes vevő. S ilyet – mint általában a hősöket – alig-alig találni.

Új fogalmat tanulunk: Obama-lufi. Az az óriási várakozás, amely képes volt az amerikai indexeket napon belül 5-6%-kal is feltornászni, alighanem kipukkadás előtt áll. Barack Obamának valóban jelentős személyiségekből áll válságkezelő csapata, ám alig hinném, hogy csodatevőkből. Csupa-csupa „segélycsomag-párti”-t gyűjtött maga köré a megválasztott elnök, új 800 milliárdos segélypakk körvonalazódik, de hogy kik és miből fizetik ennek az árát – senki sem tudja. Pontosabban tudja mindenki. Dolgoznak a nyomdagépek a pénzjegynyomdában, és a világ első számú szuperhatalma nyakló nélkül adósodik el. Félő azonban, hogy nem csak a kis országoknak kell egyszer majd kifizetniük a számlát.
Mintha nem lenne elég baj a világgazdaságban, mint a dögevők újra köröznek a terroristák. A Bombay-i támadás felkiáltójel. Az indulatok, a gyűlölet már csak olyan, hogy ott és akkor kíván ártani, ahol a legjobban fáj. India a világ talán legtöbb szimpátiájával övezett feltörekvője, és annak pénzügyi központja kapott fájdalmas sebet. És félő, ez csak a nyitány.