Válságkrónika, 51. hét: mit mond el az olajár?

Még egyszerűbben fogalmazva: az elnök csaknem 14 milliárd dollárt adott a deitroiti autós cégeknek abból a pénzügyi mentőcsomagból, amit a honatyák a bankrendszer védelmére ítéltek oda, és egyáltalán nem gondoltak arra, hogy ebből „autójavítási számlát” kell kiegyenlíteni. Amúgy a jól hangzó mondatnak eddig csupán a fele igaz. Az elnök valóban feladta a szabadpiaci elveket, hiszen közpénzből magánvállalkozásokat segít. Ám azt, hogy ezzel megmentette magát a szabadpiaci rendszert, még erős túlzásnak sem nevezhetjük. Többszázezer ember kétségkívül megmenekült a karácsonyi elbocsátás veszélyétől, ám a neheze csak most kezdődik. Tavaszra tervet kell készítenie a Fordnak, GM-nek, Chrysler-nek, amolyan „életrevalósági teszten” kell átmenniük, hogy valóban képesek mentőöv nélkül is felszínen maradni a szabadpiac árján. Sokakban erősek a kétségek. 14 milliárd dollár sok pénz, ám ahhoz csupán morzsa, amekkora veszteséget produkálnak a detroiti óriások. A Chrysler 75%-át vesztette el 1 év alatt, a GM-nek meg éppen a vesztesége volt 75 milliárd dollár. Ehhez képest mi ez a 14? És az abból rájuk jutó 5-10? És mindebből új modelleket, korszerű, benzintakarékos motorokat kell készíteni, mi több: támogatni is kellene a vásárlókat hitelekkel, akciókkal. Megjósolnám: nem fog menni.

A bajok ugyanis itt kezdődnek. A válság első eleme a pánik. Első ijedtében mindenki eldob mindent, amitől szinte órák alatt összezavarodnak az értékviszonyok. Mikor elmúlik a pánik – és most ilyen időket élünk –, a világ újraértékeli a termékeket. Olyankor már nem elegendő érv a megszokás, a hazai márka és az egyszerű divat. Ennek esik áldozatául az amerikai autóipar. Bár az olajár emlékezet óta nem volt ilyen alacsony, mégis mindenki retteg a benzinfaló monstrumoktól. A „válság” és a „takarékosság” szavak kézen fogva járnak. Ha lehet, nem cserélek autót, ha meg kell, jó az a kis japán. Bizony kezdhetünk hozzászokni, hogy néhány légitársaság –  mint a Swiss Air vagy a Pan American – után a gazdaságtörténeti könyvekbe húzódik vissza a Chrysler vagy a Ford neve is. Persze egy kis bajért nem kell a tengerentúlra utazni: áll már a szomszédban a Dacia autógyár és a Skoda is, és a németek bajairól már annyit írtunk. A válság átrendezi a világot. Az fog csak talpon maradni, aki korszerű, gazdaságosan előállított, érték-ár arányt tekintve olcsó cikket fog kínálni. Nem könnyű megmondani ma, hogy ki lesz ilyen.

A napokban jelent meg az első globális elemzés a világgazdaság jövő évi helyzetéről. A tudósok a jövő évre 0,4%-os gazdasági visszaeséssel számolnak. Csaknem 60 éve nem történt meg ez a szégyen bolygónkkal. Egyedül Kína állja majd a sarat, az ő 6%-os növekedésével. Na, ja! Könnyű úgy, ha valaki majdnem 1,5 milliárdos belső piacra dolgozhat. Ám a kínaiaknak is olyan ez a plusz 6%, mint nekünk a mínusz 1 – csak  a bánat van vele. Nem kell természetesen minden elemzést elhinni, hisz számtalan indikátor mást mutat, ám a gazdaság már csak olyan, hogy a pesszimista jóslatok beteljesülnek. Ha várják a bajt, meg fog az jönni. A válságkrónikás egy egészen egyszerű jelzőszámot ajánl az olvasók figyelmébe: ha Amerikában emelkedni kezdenek az új és a használt lakások árai, onnantól indulunk kifelé az erdőből. Ha ez így lesz, figyeljék meg, megtorpan az olajár zuhanása is. Furcsa ez a mostani helyzet. 144 dollárnál mit megadtunk volna egy kis zuhanásért! Most 38 dollár magasságában remegve nézzük: ugye emelkedik az olaj ára? Mert a fekete aranyból, az energiahordozóból barométer lett. Ha a gazdaság optimistábbá válik, ha növekvő termelésben bíznak, nő a kereslet, emelkedik az ár. Ha mindenki a visszaesést számlálgatja: tovább fog zuhanni. Nincs már nagyon hová. Egyes elemzők azt jósolják, ha átesik a 35 dolláros szinten, úgy fölgyorsul a csődök száma, hogy napok alatt sok millióan veszthetik el állásukat. Igazán összerogyás a tőzsdén ekkor következik majd be.

Itthon időnként úgy tűnik, mégiscsak szót értenek egymással a gazdaság és a politika vezetői. Ameddig reformról, takarékosságról kell beszélni – mindenképpen. Majd amikor kiderül, ki mit ért ezeken a fogalmakon, újra beáll a jégkorszak. Pedig vannak apró, melengető hírek is. A közszférában csak nem lett általános sztrájk, és az egyre nagyobb dühöt és ellenérzést kiváltó vasutassztrájk mellé nemigen csatlakoznak más szakmák. S talán a tőzsdén is megjelennek az első külföldi vevők. Egy omani olajtársaság a napokban gyorsan elköltött 110 milliárdot MOL részvényekre. Így csendben, barátian csaknem akkora tulajdonosa lett az olajtársaságnak, mint a nap-nap után házasodni vágyó OMV. Remélhetően újabb és újabb óriások ismerik föl világszerte: milyen olcsóak is a magyar papírok. Érdemes vásárolni. És akkor mi, a kisbefektetők is végre megnyugodhatunk: van értelme részvényekben tartani a megtakarításokat. Valahogy így kellene kilábalni a válságból.