Ma megjárta a 304 forintot az euró

Mikor e sorokat írjuk, nagyjából 297-298 forinton jegyzik az eurót. Nem biztos, hogy amikor a cikk végére pont kerül nem lesz 295, vagy éppen 305 forint az euróhoz viszonyított kurzus. Hektikus a piac, a hétköznapi életben ezt úgy mondják, hogy hisztis a hangulat.

PénzforgatóO. Horváth György2009. 02. 04. szerda2009. 02. 04.
Ma megjárta a 304 forintot az euró

Reggel úgy tűnt, minden marad úgy, mint tegnap, semmi nem indokolt esést, és semmi nem indokolt erősödést a forintpiacon. Gyengült is egészen 304 forintig – történelmi mélypont – az euróhoz képest, aztán ebéd után beindult és délután négy körül 297-298 forintos szinten mozgott.

Nem tudni még mi az oka az erősödésnek - márpedig ez elég nagy erősödés ez a közel 3 százalék napon belül -, sokan azt rebesgetik, hogy beavatkozott a nemzeti bankunk, s forint vásárlásba kezdett, hogy visszahúzza az árfolyamot a 300-as lélektani határ alá.

Lehet, hogy annak bejelentése is elég volt, hogy ismét jön az IMF-küldöttség Budapestre, illetve a hír, miszerint a magyar kormány döntött: hóna alá nyúlnak az állástalan devizahiteleseknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek