
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre 3, majd 2011-ben további 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség, miközben már 2009-től a 18 százalékos szja-kulcs sávja évi 5 millió forintra emelkedik a különadó megszüntetése mellett - ismertette a Reformszövetség adó és járulékprogramját Oszkó Péter, a munkacsoport vezetője szombaton a Magyar Tudományos Akadémián.
Az átlagbérre vetítve a magyar adóék jelenleg 54 százalék, a cseh és lengyel 42-43 százalékkal, illetve a szlovák 38 százalékkal szemben, s ez egyúttal jól mutatja Magyarország alapvető versenyképességi hátrányát - vázolta fel a mostani helyzetet Oszkó Péter az MTI Eco szerint.
A munkáltató járulékcsökkentés ellentételeként a program 2010-től ajánlja a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) emelését a jelenlegi 1 950 forintról 5 000 forintra, a 20 százalékos általános forgalmi adót pedig átmeneti jelleggel 24 százalékra növelné - mondta a Deloitte elnök-vezérigazgatója.
A vállalkozások különadójának megszüntetését 2010-től javasolja a Reformszövetség, ám a társasági adó 2 százalékponttal 18 százalékra emelhető. A kkv szektornál azonban maradna a 10 százalékos adókulcs a Reformszövetség ajánlása szerint - mondta az adószakértő.
Az állam működési kiadásainak csökkentése járulhat hozzá legnagyobb mértékben a költségvetési kiadások lefaragásához - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója ugyanezen a rendezvényen.
Palócz Éva elmondta: a Reformszövetség szerint a tárcavezetőket nagyobb szabadsággal, egyúttal nagyobb felelősséggel kellene felruházni az általuk vezetett minisztérium gazdálkodása terén. Meg kell szüntetni a felesleges állami háttérintézményeket, valamint jelentősen meg kell nyirbálni az önkormányzati képviselők juttatásait - fejtette ki.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu