Ma hajnalban sem érintette meg a forintot a világ nagyobb tőzsdéit jellemző optimizmus. Sőt, néhány napi kurzusához képest nagyot gyengült: 292-294 forint között mozgott az euró kurzusa.
Nem tudott mit kezdeni a forint a nemzetközi tőzsdék utóbbi időkben tapasztalható jó kedvével. Tegnap és ma is gyengeséget mutatott és a néhány nap alatt összeszedett pozíciójából 3-5 forintot engedve ismét masszívan tartja magát a 292-294 forintos szint között. Holott a múlt hét végén és e hét elején még bízhattunk, hogy tartósabban az euróhoz viszonyított árfolyama inkább a 290-es szint alatt marad.
Nem így történt: már tegnap sokat gyengült és ebből ma reggel sem tudott erősödni. Hét után néhány perccel valamivel többet kellett fizetni egy euróért, mint 292,4 forint.