Lázba hoz az aranyrúd

A legbecsesebb nemesfém, melyért háborúkat vívtak, embereket kaszaboltak, mégsem ment ki a divatból. Bár az arany „régimódi” értékőrzőnek számít, mégis a jólét szimbóluma maradt. Sőt, a zuhanó tőzsdei árfolyamok és a devizapiacok mélyrepülése ráébresztette az embereket, hogy mégis a szépen csillogó aranyrúd testesíti meg a biztonságot. Most épp a kínaiak ébredtek fel és váltak a világ ötödik legjelentősebb aranytartalékával bíró országává.

Tavaly október óta ötszörösére emelkedett hazánkban is e nemesfém forgalma, az ára pedig szárnyalni kezdett, és télre elérte a három évvel ezelőtti átlagár háromszorosát. Sokan hisznek a befektetési tanácsadóknak, akik szerint fölös pénzünk 5-7 százalékát ideális aranyban tartani. Egyes elemzők ugyan arról cikkeznek, hogy hamarosan talán kipukkan az „aranylufi”, mások viszont újabb drágulást várnak, így a vásárlási kedv nem lohad.

Az egyik ismert értékesítő cég honlapján (aranypiac.hu) már akár a világhálón is rendelhet a befektetni vágyó hazánkfia. Igaz, „hiánycikkről” lévén szó, legalább háromhetes sorban állás után jut hozzá az osztrák pénzverdében készült aranyrudakhoz vagy a bécsi filharmonikusok képével díszített érmékhez. A bizományi áruház, azaz a BÁV az uniós csatlakozás óta árusítja az aranytömböket, melyek értékesítése 1944-ben szűnt meg. Többek közt a zálogban felejtett ékszerekből készülnek például az 50 és 100 grammos színarany tömbök, méghozzá a két Hunyadi, János és Mátyás képével „magyarosítva”.

Úgy hírlik, már családi ünnepekre, sőt ballagásra se ékszert ajándékoznak a tehetős ősök, hanem nemes egyszerűséggel aranyrudat. Újabban már ilyen hirdetések közt csemegézhet az ember: „Nászajándékba kapott félunciás aranytömb tanúsítványnyal, dobozzal eladó. Építkezünk jeligére.”

A legkedveltebb nemesfém históriája öszszesimul a pénz történetével. Nosztalgiával olvasom, hogy a jó körmöci dukátot, azaz a Károly Róbert pénzverdéjében vert híres forintot úgy tartják számon ma is, mint a legtisztább aranypénzt. A Trianon előtti ország méltán büszkélkedhetett Körmöcbányával és Selmecbányával, a XVI. századig hazánk termelte a legtöbb aranyat a kontinensen. Mária Terézia idején újabb virágkor következett. A két világháború közt viszont Recsk maradt az egyetlen nemesfémbányánk, az ötvenes évektől pedig Gyöngyössolymosról került ki évente néhány tíz kiló arany és néhány mázsa ezüst.

Az aurum (az arany latin neve) lázba hozza a kalandra és jómódra vágyókat. Amikor honfitársaink az 1848-as forradalom hevében égtek, Kaliforniában háromszázezren kerekedtek fel, hogy kimossák a csillámló port a patakok és folyók medréből. Sokan ugyan felsültek, de a megtollasodás „amerikai álma” többször rabul ejtette a szerencsevadászokat. Néhány évvel később Ausztráliában, Új-Zélandon, majd Dél-Afrikában tört ki a láz. A kanadai Klondike-ban olyan veszélyes hágókon meneteltek az aranyásók, hogy a helyet a Halott Lovak Ösvényének nevezték.

Ne higgyük, hogy kortársaink kigyógyultak a lázból! Kaliforniában ismét akad néhány tucat munkanélküli, aki Los Angelesből a környező hegyek felé veszi az irányt a gazdagság reményében. A Dunánál is próbálkoznak az aranymosók, bár 15 tonna üledéket kell átmozgatni egyetlen gramm „leletért”. Oroszországban a válságra való tekintettel azt fontolgatják: a távol-keleti Magadan felhagyott külszíni hányóit átadják az állástalanoknak és a nyugdíjasoknak, hadd próbálkozzanak.

A mítosz része, hogy a jegygyűrűk nehezen oxidálódó anyaga egyesek szerint gyógyerővel bír. Állítólag az aranykolloid, mely vízben úszó, aprócska szemcséket tartalmaz, kortyolgatva eufóriát kelt, feldobja a depresszióban szenvedőt, élesíti az elmét. Mi több, semmivé foszlik tőle a kisebbségi érzés és a bűntudat.

Hát igen, egy jókora aranyrúdnak is hasonló a „gyógyhatása”.