Európában az elsők

– Idefelé jövet a nagycirkusz hangosbemondója nem csupán a jelenleg futó, A sztyeppe illata című előadást reklámozta, hanem a felsőfokú cirkuszművészeti képzést is. Miért ekkora szenzáció ez?

– Régi álmunk valósult meg a szeptemberi indulással, mert Magyarországon eddig ilyen nem volt. Európa vezető intézménye vagyunk, a világban is az első négy ország között jegyeznek bennünket, mégis a 70 éves hagyománnyal rendelkező Baross Imre Artistaképző Intézet elvégzésével – ahová tízéves kortól az érettségiig járnak a gyerekek –, középfokú szinten befejeződött a szakmai képzés. Aki diplomára vágyott, annak el kellett mennie például a Testnevelési Egyetem edzői szakára – holott a szakembereink képzéséről nekünk magunknak kötelességünk gondoskodni. Ezentúl a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola azzal a céllal folytatja úttörő munkáját, hogy – a hazai artistaképzés hagyományaira építve – olyan cirkuszművészeket képezzen, akiknek a diplomája a világ bármely pontján egyet jelent a korszerű gyakorlati és elméleti tudással, a kreativitással.

– A hároméves, nappali tagozatos évfolyamon milyen szakokon folyik a képzés, és kiket várnak ide?

– Cirkuszművészet és cirkuszi táncos szakok indultak; az előbbin most bohóc és lo­vas­akrobatika választható főzsánerként. Négy irányból jönnek a hallgatóink. Az artistaképzőben érettségizetteken túl érkeztek a hobbisport világából is fiatalok, akik a lovaglást vagy a táncot eddig kedvtelésből űzték, de szeretnének ezen a területen hivatásra lelni. Egy másik irány a tradicionális cirkuszi családok gyerekei, akik fantasztikus szakmai környezetben nőnek fel, az utazócirkuszukban elsajátítják szakmájuk minden csínját-bínját, de eddig kevés esélyük adódott ezt iskolai keretek között tanulni, továbbképezni magukat. És végül: nagyon komoly a külföldi érdeklődés; éppen tegnap nyílt az ajtó, Mexikóból érkezett egy bozontos srác, aki olvasott a képzésről az interneten, és egyszerűen fölült a repülőre, tessék, itt vagyok.

– Említette, hogy a magyar cirkuszművészetet előkelő helyen jegyzik világszerte. Mitől vagyunk ennyire jók?!

– Ennek számos összetevője van. Az első a tradíció: hálásak vagyunk azoknak az elhivatott artistáknak, akik a hatvanas évektől kezdődően a világban jó hírünket keltették, és akik nemcsak szakmai tudásukkal, hanem emberségükkel, alázatukkal, egymásra figyelésükkel is öregbítették ezt. Másodsorban rendkívül jó érzékkel tudunk művészeti ágakat egymással fúzióba hozni, egy cirkuszi előadásban a mozgás, a tánc, a színház, a zene és a hang, a látványvilág integrálódik ugyanazon cél érdekében. Harmadsorban Európában egyedül nekünk van minden egy helyen: a 134 éves múltra visszatekintő állandó kőcirkuszi játszóhelyen túl van iskolánk és tudományos hátterünk, múzeumunk és könyvtárunk. Ezeken kívül pedig a világ odafigyel a cirkuszpedagógiai újításainkra és az esélyegyenlőség jegyében vakoknak kidolgozott audionarrált előadások módszerére. 

A kontinensen nincs még egy ilyen, ahol januártól decemberig telt házzal, elsöprő sikerrel, nemzetközi szinten elismert szakmaisággal futnak az előadások. Ennek egyik elismerése például a nemrég ajándékba kapott Rob Mulder-gyűjtemény.

– Miért jelentős ez a hagyaték?

– Az idén elhunyt holland cirkuszbarát, Rob Mulder szándéka az volt, hogy maradjon egyben a cirkuszi gyűjteménye egy arra méltó helyszínen. Négy gyermeke közösen döntött úgy, hogy a teljes hagyaték a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívumhoz kerüljön. A családtagok beszámolója szerint a magyar intézmény kiválasztásában Eötvös Susy nemzetközi cirkuszi szakértő, a Fővárosi Nagycirkusz munkatársa, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének elnökségi tagja szakmai felkészültségének és megkérdőjelezhetetlen hitelességének is fontos szerepe volt. Gigantikus mennyiségű és felbecsülhetetlen eszmei értékű a gyűjtemény: több mint 1200 könyvből, 1000-nél több plakátból, kivágásból, dokumentumból áll. Nagyon komoly felelősséget jelent gondozni és kutathatóvá tenni, hogy a világ bármely sarkából ideérkező érdeklődőnek a rendelkezésére álljon.

– Milyen a nézők korösszetétele a Fővárosi Nagycirkuszban?

– Sok helyen a cirkusz gyerekműfaj, nálunk viszont családi. A közönség soraiban a gyerekek aránya 30 százalék alatt van. Ennek az oka egyszerű matek: egy gyerek hoz magával akár három-négy felnőttet is, nem ritkán három generáció ül egymás mellett: beugranak a nyugdíjas nagyszülőért, és eljön velük a tinédzser nagytesó is, aki egyébként már különutakat jár, de ide még velük tart, sőt a randevúját ide szervezi... A cirkusz kiszolgálja a teljes családot, itt nincsenek „áldozatok” egymásért. A rendezőnek úgy kell összeraknia a cirkuszi műsorszámokat, hogy a produkció megérintse minden korosztály lelkét.

– Nem lehet könnyű napjainkban a tinédzsereket becsábítani a cirkuszba…

– Ennél többet is teszünk! El kell menni hozzájuk és megmutatni nekik azt, hogy a cirkuszművészet nem egy avítt szórakoztatási forma, ahogy esetleg gondolják, hanem egy megújult, fantasztikus művészeti ág, amely megvalósítja a megvalósíthatatlannak tűnő csodát. Ebben a kütyükkel átszőtt világban, ahol a fiatalok többnyire a gépük, telefonjuk előtt ülve nyomkodják a játékaikat, és egy gombnyomással új életet kérve nekiszaladnak a következő virtuális akadálynak, nem is gondolnánk, hogy milyen nyitottak a valós, a kézzelfogható, az emberi akaraton, kitartáson alapuló teljesítményre. Ennek gyönyörű példáját éltük át augusztus végén Zamárdiban, a Strand Fesztiválon. Hatalmas rizikó volt a koncertek között színpadra lépni cirkuszi produkciókkal, hiszen 16 ezer ember nagyon hangosan tud fütyülni és leparancsolni valakit a színpadról, ha nem őrá kíváncsi – de szerencsére 16 ezer ember bra­vózott és tapsolt az artistaművészünknek, Vladimir Erofeevnek.

– Én néha féltem a cirkuszt a felgyorsult világunk nyomásától, ami esetleg a veszélyesség határáig sodorhatja…

– Rendkívülit változott a cirkusz: nem a szenzációt hajhássza, hanem a valós értéket mutatja meg. Amikor a kupolában az egyik oldalon valaki elugrik, és a másikon a társa elkapja, akkor abban benne van az egymásra figyelés, a bizalom, a pontosság. Amikor fehér bőrű artista kap el egy fekete kezet, amikor a mohamedán vállán áll a zsidó, amikor mindegy, hogy az artista Ukrajnából vagy Oroszországból jött, akkor ez közérthető üzenetként mutatja be, hogyan kell, kellene élnünk. A cirkusz észrevétlenül, lágyan mutatja ezt meg nekünk, gyönyörűen, csodába csomagolva, úgy, hogy közben kinyitja a lelkünket. Méghozzá nem kevés lelket, hiszen nálunk nyolc előadás fut egy héten, ami azt jelenti, hogy 10 ezer ember ül bent egy héten, 40 ezer egy hónapban. Micsoda felelősség ez!

– A médiából tudható, hogy a szomszédunkban másfél éve dúló háború alatt a Fővárosi Nagycirkusz az ukrán menekültek támogatásában élen járt. Hol és hogy vannak az ukrán artistaképzősök, artisták?

– Úgy 560 nappal ezelőtt bekopogtak az ajtón, 120 gyerek Ukrajnából, többnyire artistaképzős fiatalok. Néhányuk mellett ott állt az anyukája, a testvére is, mások egyedül jöttek. Befogadtuk őket, matracokat szereztünk, kezdetben az irodámban ágyaztunk meg nekik. Azt gondoltuk, néhány napról lesz szó – ebből eddig másfél év lett. Azóta itt élnek velünk ezek a gyerekek, akik közben felcseperednek, szerelembe esnek, ez lett a második otthonuk. Idővel az ennivalón és szálláson túl értelmet kellett adni az életüknek, legyen miért várni arra, hogy egyszer hazamehetnek. Ezt az életértelmet a gyakorlás és a munka adta meg. Onnantól kezdve, hogy próbatermet, eszközöket, fellépési lehetőséget biztosítottunk nekik, már úgy tudnak itt élni velünk, hogy a háború borzalmait valamilyen szinten feledtetni tudja a napi 2400 boldoggá tett néző tapsa.

FÓKUSZBAN A BOHÓC

A cirkuszművészet szakon, a most induló évben bohóc és lovasakrobatika választható főzsánerként. Magyarország nagyon komoly lovaskultúrával dicsekedhet – de miért éppen a bohóc a másik?

„Hiába a világ egyik legkeresettebb és legjobban fizetett cirkuszi zsánere, annyi rossz bohócot látunk, hogy a felsőfokú képzésünk egyik küldetése, nagyon jó tanárokkal felvértezve, azt bebizonyítani, milyen míves dolog a bohócság – magyarázta Fekete Péter főigazgató. – A bohócmesterséget nem lehet gyerekkorban tanulni, mint az akrobatikát, azt éretten, felnőttfejjel meg kell érteni, meg kell érezni. Ez egy nonverbális színészmesterség, egy jó bohóc nagyon hamar a világ élvonalába tud kerülni.

Azért ez az egyik legjobban fizetett zsáner, mert egyrészt kevesen tudják jól csinálni, másrészt egy produkció során többször is porondra lép a műsorszámok között, vagyis időben mérve a fellépők között ő dolgozik a legtöbbet. A felelőssége is hatalmas: ő köti össze a manézsban és a nézőtéren történteket, az interaktivitás által ő bontja le a láthatatlan falat.

A bohóc különleges helyet foglal el a cirkuszművészetben, fontos dramaturgiai funkciója van a cirkuszi előadásban. Előadásában megmutatja az emberi esendőséget, az ember botladozásait a világban. Ezzel mintegy kontrasztot ad a többi cirkuszi számhoz, amelyekben a bámulatos emberi teljesítményt, az emberi nagyságot helyezik reflektorfénybe az artisták.”