Csapatjátékos vagyok

Zenészcsaládban született. Nagyapja, Fehér Pál Európa-szerte ismert, híres operaénekes volt, édesanyja Bodor Éva zenetanár, zenei szerkesztő, édesapja Fehér András zeneszerző, karvezető, a Magyar Állami Operaház rendezője. Testvérei: Gábor (Cotton Club Singers), Balázs (The Carbonfools) és András. Adrienn nagy szeretettel beszél fivéreiről, akikkel a legnehezebb helyzetekben is számíthatnak egymásra. 
„Kiválasztottnak érzem magam, hogy három gyönyörű férfi mellett én lehetek a királynő. Gáborral szinte egyszerre indult a pályafutásunk, és van egy közös együttesünk is, a négytagú Singer Street, amellyel komoly sikereket értünk el:  Grazban és Tajvanon is elsők lettünk nemzetközi versenyeken.”

Adrienn útja a zenei pálya felé egyértelmű volt, hiszen gyakorlatilag az Erkel Színházban nőtt fel. A színház is vonzotta, de nem az opera színpada. Bár sok műfajban énekel, bevallása szerint  az opera és az operett távol áll tőle.
„Tudtam, hogy zenész leszek, hiszen aki az operaházi kulisszák között nő fel, annak nem nagyon van más választása. A Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdtem el a zenei pályfutásomat, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érett­ségiztem zeneelmélet-karvezetés tanszakon. Az érettségi után kezdett el érdekelni a színház: hazafelé útba esett a Radnóti Színház, gyakran betértem oda. A Színművészeti Főiskolára nem vettek fel. A sors fintora, hogy most ott tanítok. Goór Nagy Mária Színi­ta­no­dá­já­ban diplomáztam. Legendás osztály volt a miénk, többek közt Liptai Claudia, Miller Zoltán, Szabó P. Szilveszter voltak az osztálytársaim, és olyan ikonikus előadásokban játszottunk, mint például a Grease. Nagy hatással volt rám a rendezőnk, Szurdi Miklós, akitől művészileg és emberileg is sokat tanultunk. Alapító tagja lettem a székes­fehérvári Vörösmarty Színház társulatának, itt játszottam 1995–1998 között, majd 2003-tól újra.”

Ide látogatott el annak idején Cserháti Zsuzsa, itt pecsételődött meg a barátságuk. A legendás énekesnő a lányaként szerette és utódjaként emlegette Adriennt.
„1996-ban mutattuk be a Hair című musicalt. Az előadás dalszövegeit Valla Attila írta, aki Cserháti Zsuzsa  »visszatérő« lemezének, a Hamu és gyémántnak a szövegeit is jegyezte. Kihasználva a »sorsszerű egybeesést«, megkértem, hogy hívja el Zsuzsát az egyik előadásra. Az igazat megvallva, nem sok reményt fűztem a találkozáshoz, mert köztudott volt, hogy szorongása miatt nem szívesen megy emberek közé, sokszor még a lemezstúdiónak is csak az ajtajáig jutott, mert oda sem mert belépni. Ám volt néhány ember az életében, akikkel szemben megnyílt, és Attila az egyike volt ezen kiváltságosoknak. Az eltelt majd’ harminc esztendő ellenére tisztán emlékszem az első találkozásunkra. Alig akartam elhinni, hogy Zsuzsa ott ül a kis barna kanapén a színházi büfében. Szóba elegyedtünk, és megkértem, hogy tanítson énekelni, mire ő közölte: te már úgy énekelsz, ahogy kell! Majd ha megtapos az élet, akkor meglesz hozzá az a plusz, az a többlet is, amit most tőlem kérsz, hogy tanítsam meg neked.”

Szoros volt a kapcsolatuk. Hét év jutott nekik, de az intenzív volt.

„Gyakran hívott, mert mindig volt türelmem, hogy végighallgassam. Az utolsó években már nagyon nem volt jól, és egyre inkább azt érezte, hogy a színpadra állás akkora stresszt jelent számára, és olyan sok szorongással jár, hogy lelkileg és fizikailag sem bírja ennek a terhét. Nagyon megviselt az elvesztése. Tizenhárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elég erős legyek őt megidézni a színpadon. Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapítójának elképzelése megegyezett az enyémmel, hogy olyan színdarabot hozzunk létre, amely nemcsak az énekesnőről szól, hanem Cserháti Zsuzsát, az embert is közelebb hozza hozzánk. Így született meg a Hamu és gyémánt című előadás Topolcsányi Laura tollából. Nagy biztonságot adott nekem, hogy a rendező Szurdi Miklós lett: végig »fogta a kezem«, sokat segített mellettem állásával, könnyeivel és szavaival.”

Adrienn – bár a Madách Színházban és más társulatokban is játszik, tévésorozatokban is szerepelt – jól érzi magát a Turay Ida Színházban. Itt lett „Rocknagyi” is.
„A Rocknagyi vette át a helyét a Hamu és gyémántnak, és ezt a szerepet is nagyon imádom. Jutalomjátéknak élem meg, hogy Tina Turner bőrébe bújhatok. Bár sokszor megtettem már itt a színházban, mégis remegett a lábam, amikor a no­vember 5-i emlékkoncerten az Erkel Színházban kellett színpadra állnom Tinaként. Az ügyelő, aki látta apukámat itt rendezni, meg is jegyezte, hogy ő is ennyire izgult az előadások előtt. Szerencsére olyan alkat vagyok, hogy engem az izgalom nem gátol, hanem inkább felemel, pluszerőt ad. Igyekszem minden alkalommal, hogy megugorjam magam, és a legjobb teljesítményt nyújtsam. A saját mércém a mérvadó.”

Ez a mérce gyermekei születésekor azt súgta az énekesnőnek, hogy nem a karrier, hanem a család a legfontosabb. Egyébként sem volt karrierista soha, csapatjátékosnak vallja magát. 
„Egyáltalán nem vagyok tudatos karrierépítő, annak idején például teljesen természetes volt számomra, hogy hét évig otthon maradtam a gyerekeimmel, mert úgy éreztem, hogy az életemnek abban a szakaszában a velük töltött idő a legfontosabb. Csak 2012-ben, a válásom után tértem vissza – a  The Voic tehetségkutatóban megmutatva magam – a színpadra. Valahogy úgy alakult a pályám, hogy mindig olyan helyeken dolgoztam, ahol segítőkész, támogató kollégák, barátok vettek körül, akik szakmailag inspiráltak, így szinte mindenhol örömömet leltem abban, amivel éppen foglalkoztam. Bár már harminc éve vagyok a pályán, nem égtem ki, mindegyik feladatomat – színház, éneklés, tanítás – nagy élvezettel csinálom. A ta­­nulást sem hagytam abba, most éppen master karvezetői képzésre járok. Ráadásul az utóbbi időben minden év tartogatott számomra valami izgalmas dolgot. Sokszor nézek fel az égre, hogy hálát adjak.

Az Anyatigrisek című darabban egy elvált anya szerepét játssza.
„Szeretjük ezt a humorral fűszerezett darabot, pedig vannak olyan mondatai, amelyek kést döfnek az elvált anyukák szívébe. Magam is elvált szülők gyermeke vagyok, és én is elváltam. Nagyon egyedül neveltem a gyerekeket, hiszen amerikai apukájuk külföldön él.  A gyerekeim lassan kirepülnek. Myra 19 éves, és bár kiváló zenei érzéke van – az Angelica lánykórusban is énekel –, biológia szakra jelentkezik 17 éves Kristóf fiam – aki szintén zenei általános iskolába járt, és jól gitározik – már az elengedés próbatétele elé állított, jelenleg az édesapjával él Amerikában, ott boldog gimnazista. Most tehát éppen »elengedő anyatigris« vagyok. Szerencsére sokszor hazalátogat: nyáron is sokat voltunk együtt, és a születésnapomra is hazajön.”