A táci karnagy

Fehér József ajánlással került Tácra kántornak, a Debreceni Református Kollégiumot végzett fiatalembert tizennyolc pályázó közül választották ki 1947-ben. Egyszerre négy osztályt tanított; énekeltek, színdarabokat játszottak. Sok művészi tehetséggel megáldott fiatal élt a településen akkoriban. Megszólaltatta az orgonát is, istentiszteleteken, esküvőkön, ünnepélyeken. Jó állás volt, négyszobás lakást és 24 hektár földet kapott hozzá használatra, az utóbbi – mert kiadta – bérleti díja is őt illette. Első jövedelméből egy világvevő rádiót és egy biciklit vásárolt – de a jó időszak rövid idő alatt véget ért, jött az államosítás. 
Hamarosan állás nélkülivé vált, és a felkínált megalázó helyeket nem fogadta el. Végül állást kapott Dégen, a kastélyban, a menekült görög gyerekek otthonában. Az ott eltöltött évekre, a sok küzdelem és nehézség ellenére is, mindig jó szívvel emlékeznek feleségével, a kilencvenedik évét betöltött Takács Máriával. Gyerekkórust, száztagú kórust, nagy vegyeskart is alapított Fehér József. A Székesfehérvár és Vidéke Gorsium Áfész támogatásával működő kórus 1966-tól állandósult, a községi és megyei fellépéseket az 1973-ban megrendezett Vándor Sándor Kórusfesztivál, majd rá egy évre a népdal kategóriában aranykoszorút eredményező minősítő hangverseny követte. A hazai szerepléseken kívül 1971-ben nagy sikerű bemutatókat tartottak Csehszlovákiában, és 1974-ben egy olasz munkáskórus vendégeként – amellyel több évtizedre szóló nagyon jó kapcsolatuk alakult ki – Észak-Olaszországban. Később, 1977-ben az országos szövetkezeti dalostalálkozón a Szövosz nagydíját érdemelte ki a kórus. 
– Felejthetetlen öröm­ünnepek voltak a ha­­zai és a külföldi fellépéseink, Palestrina-, Liszt-, Bartók-, Kodály-, Bárdos-műveket énekeltünk, Olaszországban templomokban, katedrálisokban kétezer ember előtt is daloltunk négy szólamban. Annyira szerették a zenét, a kórusművi feldolgozásokat, hogy szinte még a Mária-szobrokra is felkapaszkodtak – mondja a szép időket felidézve, nevetve. 

„A csendre szükségünk van. / Adj csendességet, Istenem! / Imádkozunk, hogy rend legyen, / Hogy csend legyen a szívünkben” – Csenki Imre Kossuth-díjas zeneszerző, az Állami Népi Együttes megalapítója Táci ünnepi zene című kórusművének kezdő sorai ezek, melyet Fehér József írt. Az orgonára, gyermek- és felnőttvegyeskarra írt művet 1997 nyarán mutatták be a község tornacsarnokában. 
– Mindenki táci volt az énekegyüttesben. Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Halmos László vegyeskari műveket tanítottam falusi embereknek négy szólamra: szopránra, altra, tenorra, basszusra. A preklasszikusokkal kezdtük, majd külföldi zeneszerzőktől énekeltünk, a szünet után a második részben csak magyar népdalfeldolgozásokat, például Ligeti Györgytől. Később más együttessel léptünk fel, még Egerből, Kaposvárról is jártak a próbáinkra kórustagok. Nem egy pacuha társaság volt – állapítja meg a jól öltözött embereket ábrázoló régi fényképeket nézegetve. 
Fehér József büszke arra, hogy egész életében fejből vezényelt, s megmutatja az Olaszországban kiadott bakelitlemezüket is. 
A karnagyok szerepéről is beszél. Képzeljük el, hogyan szólalna meg egy grandiózus és sokszereplős darab, ha nem volna senki, aki irányít, és az énekegyüttesi tagok magukra vagy a társaikra hagyatkozva igyekeznének követni a darabot, megtalálni, hogy éppen hol is tartanak az éneklési folyamatban, és milyen tempóban kellene belépniük. Elengedhetetlen, hogy a zenekar minden tagja a karmester vagy karnagy intésére lépjen be, még belegondolni is rossz, hogy mi történne, ha a hátrább elhelyezkedő szólamokban, vagy azokban, ahol éppen hosszabb szünet volt előírva, csak késve kapnának észbe – vélekedik. A karnagy az énekkar vezetője, aki egy kórust énekszámokra betanítja, és a dalok, kórusművek előadását levezeti. Ügyel az előadás ütemére, a szólamok bekapcsolódására. 

A karnagy kézmozdulatokkal jelzi a dallamíveket, valamint a dinamikai és ritmusváltásokat – magyarázza a nappaliban található zongorához lépve. A tanár úr szabadbattyáni kötődéséről is szívesen mesél. Sokáig a Csíkvár népdalkört irányította, ezért korábban Szabadbattyánért címmel tüntették ki. „Nyugdíjasok látogatása. A szabadbattyáni nyugdíjasklub tagjai Fehér József karnagy úr, a kórus művészeti vezetőjének táci otthonába látogattak el szalonnasütésre" – írja Csakén Lajos fodrászmester Szabadbattyánból 2002-ben, a megyei lap olvasói rovatában. Fehér József karnagy-néptanító 2019-ben, a 92 esztendősen még vállalta, hogy a Lepsény, Polgárdi, Sárosd gyermekkórus-találkozók fővédnöke legyen. 

Fehér József a csendet, a rendet, a békességet az egyik legfontosabbnak tartja az életben. Ugyanúgy, mint az elveinkhez való hűséget és véleményünk nyílt vállalását. A zenei kultúránkról csak az aggódás, a féltés hangján szólhat Kodály országában. Szerinte a zenét, a kultúrát tisztelő emberek száma kevés a pillanateszmék világában. Pedig nem elég, ha csupán testileg egészséges az új nemzedék, nem szabadna megfeledkezni a magunkhoz vehető megfelelő lelki táplálékról sem. 
– Marika tanítványom volt, és azóta is hű társam jóban-rosszban. Nagyon szép lány volt, másképp el se vettem volna – mondja nevetve, ahogy kikísérnek táci házuk elé. Emlékpénzeket rendelt – hamarosan érkezik a futár. Még most is ő vágja, hasítja, pakolja az udvaron a tűzifát. Az idén kénytelenek voltak eladni Fülén a 16 sor szőlőjüket. Öreg ház feküdt a telken, 1871 volt a pinceszárfába írva. Sajnos ennyi idősen már nem bírtak dolgozni, napszámost pedig minden keresésük ellenére sem kaptak. Hiába igyekeztek mindent a legnagyobb rendben tartani, aggódva művelni.