Nosztalgikus időutazás az egykori NDK-ban

– A Pest Megyei Hírlapban olvastam 1980-ban arról, hogy magyar fiatalok kimehetnek dolgozni az NDK-ba. Éppen akkor érettségiztem, kerestem az utam, úgyhogy utánajártam a lehetőségnek. Azt mondták, ez lesz az utolsó hároméves transzport, vagyis most vagy soha. Belevágtam, és sosem bántam meg – mondja Márta.

A Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság között 1967 áprilisában jött létre államközi szerződés. A munkaerőcsere-egyezmény a gyakorlatban egyoldalúnak bizonyult: a kettészelt Németország keleti részében a háború utáni iparosítás akkora erőforrásokat igényelt, hogy külföldi munkaerő bevonására volt szükségük a termelés biztosításához. A program keretén belül 1983-ig mehettek dolgozni magyar fiatalok az NDK különböző városaiba, hároméves időtartamra. Mintegy 40 ezer magyar fiatal élt a lehetőséggel; leginkább munkások, kisebb részben mérnökök és ifjúsági vezetők. (Az 1960-as években előbb magyarok és lengyelek, majd kubai, mozambiki, angolai munkások után az NDK végnapjaiig kitartó viet­námiak enyhítették a hiányt.)

– A nyelvet sokan nem beszéltük, ezért, mielőtt kimentünk, pár hetes gyorstalpaló nyelvtanfolyamon, intenzíven tanultunk németül. Én Erfurtba kerültem, ahol mikroelektronikai műszerésznek tanítottak be. Ez a szerződés egyébként nem egyszerű munkavégzésről szólt, az NDK-ban szakmát is tanulhattunk, támogatták továbbtanulásunkat, szabadidős programokat szerveztek részünkre. Akinek nem volt érettségi bizonyítványa, az Drezdában járhatott esti gimná­ziumba; aki úgy érezte, hogy tovább sze­­retne tanulni, az Berlinben a Külkereskedelmi Főiskola kihelyezett tagozatára iratkozhatott be. Többeknek itt volt az első munkahelye, és igyekeznünk kellett megállni helyünket távol a szülői háztól.

Dolgoztak magyar fiatalok a lipcsei nyomdagépeknél és a freibergi higanygőztöltők mellett, marósként a karl-marx-stadti Union­nál meg betanított munkásként a rostocki Neptunban, a coswigi Planetánál, a szászországi Riesában és még számtalan részén az NDK-nak. Barátságok, szerelmek, házasságok születtek a három év alatt. Hazatérve is tartották a kapcsolatot, sokat nosztalgiáztak, és a rendszerváltoztatás után sem akarták eltitkolni, „szemétre vetni” fiatalkori emlékeiket.

– Mi az NDK-ban lettünk felnőttek, és akkor valahogy úgy éltük meg, hogy az itthoni viszonyokhoz képest ez ott „tiszta Amerika”, nekünk a szabadságot jelentette, a nagy lehetőségek hazáját. Olcsó volt a megélhetés, szabadon, gondtalanul éltük az életünket. Sok évvel később, 2008 áprilisában elültettük Erfurtban az első emlékfát a két nép közötti barátság jelképeként, majd szep-temberben Balinkán tartottunk egy országos találkozót, ahová szeretettel vártunk mindenkit, aki az egykori NDK-ban dolgozott. A nagy érdeklődés láttán 2009-ben megalakítottuk az NDK-s Magyarok Közhasznú Egyesületét, azzal a céllal, hogy közös szabadidős programokat, nosztalgiautakat, találkozókat szervezzen az ország minden részéből csatlakozó tagjainak, segítséget nyújtson gyerekeink nyelvtanulásában, valamint a családegyesítésben.

A nagyra nőtt baráti társaság Magyarország minden szegletét bejárta már, remélve, hogy újabb régi kollégára, barátra találnak a programokon. Beszélgetésünk másnapján épp horgászhétvégére indulnak: a Kaposvár melletti Desada-tónál jönnek össze a tagok, ahol a pecázáson és a szokásos kellemes beszélgetéseken túl lesz lecsófőzés is.

Az elmúlt 15 évben sok német városban jártak emléktúrán, a látogatások alkalmával pedig emlékfákat ültetnek, emléktáblákat avatnak. Ezenkívül egykori német kollégákkal és helyi magyarokkal találkoznak, felkeresik a volt munkahelyeket (ha még működnek) és a környék nevezetességeit is.

Augusztus 17-én újabb nosztalgiaútra mennek, ezúttal Szászországba, érintik többek között Bischofswerda, Drezda, Coswig, Oschatz, Riesa és Weißwasser váro­sát is. Ez utóbbi két helyen ezentúl egy-egy új emlékfa őrzi majd nyomukat. Coswigban a nyomdagépgyárat látogatják meg, és a városban többen csatlakoznak majd hozzájuk, köztük Horváth Vince nyugalmazott berlini magyar konzul is.

– Tele vagyunk élményekkel, megható találkozásokkal! Amikor felkeressük a régi emlékfákat és -táblákat, nemegyszer a település vezetői csatlakoznak hozzánk, volt olyan, hogy bográcsvacsorával láttak vendégül bennünket. A Neustadt in Sachsenben élő magyarok abban segítettek, hogy Drezdában Kossuth-domborművet állítsanak; a Németországban egyetlen Kossuth-emléktáblát az államférfi halálának századik évfordulójára avatták fel.

Az egyesület több mint kétszáz állandó tagot számlál, tagdíjakból, 1 százalékokból, adományokból tartja fenn magát. A kirándulásokon kívül hol színházba mennek, hol Mikulás-estet, vetélkedőket és filmklubokat szerveznek maguknak. A találkozókra előadót hívnak: hol a Nyugdíjintézettől, aki elmondja, miként számítanak bele a nyugdíj­ba az NDK-ban töltött évek, hol a rendőrségtől, aki arról tart tájékoztatást, az idős emberek hogyan tudják megvédeni értékeiket.

Német nyelvű gimnáziumok keresik velük a kapcsolatot, meghívják őket tematikus rendezvényeikre, az egyesületi tagok NDK-s tárgyakból kiállítást is rögtönöznek. Nemrég a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotós szakon végzett hallgatója a közösség múltjáról készítette vizsgamunkáját, és könyvek is születtek már az egykori történetekből. Na és persze indulójuk is van!

– Gyorsan elrepültek az évtizedek, az egyesület tagjainak átlagéletkora hatvan év fölött jár, sajnos fogynak a barátaink. Szívesen emlékezünk vissza fiatalságunk NDK-s időszakára és azokra a német kollégákra, akik nemcsak a munkavégzésben, hanem a nyelvtanulásban is segítségünkre voltak. A nosztalgiautak során felkeressük a régen kedvelt helyeket és örömmel mutatjuk meg gyermekeinknek, hol éltünk fiatalkorunkban. A mostani utunkra az egyik társunk hozza a tárogatóját. Azt nem lehet majd könnyek nélkül hallgatni, amikor felcsendül az Elindultam szép hazámból…