Rózsalakodalom és gyermekáldás

Csézy és rákkutató férje, dr. Szabó László tavaly határozták el, hogy rózsalakodalmuk alkalmából idén újra összeházasodnak. Arra azonban álmukban sem gondoltak, hogy az énekesnő végre kismamaként állhat oltár elé. Igazán meghatóra sikeredett a ceremónia: az énekesnő saját tervezésű ruhában, saját, Gyönyörű című dalával kápráztatta el a násznépet. 

„Tíz évvel ezelőtti esküvőnkön a Szeretlek című dalomat énekeltem, amelynek a szövegét én írtam, ugyanis a zeneszerző, Menyhárt János biztatott, hogy én tudom a legkifejezőbben megfogalmazni, amit érzek. Ami viszont most történik velünk, az tényleg gyönyörű beteljesedés. Amikor elkezdtük a rózsalakodalmunk szervezését, még nem tudhattuk, hogy áldott állapotban leszek. Az, hogy végre megadatott, hogy édesanya legyek, földöntúli boldogsággal tölt el bennünket. Mondtam is a férjemnek, hogy mégsem feledkezett meg rólunk a Jóisten!” 

De ugorjunk vissza egy kicsit az időben Csézy gyermekkoráig. Mezőkövesden született és nőtt fel, ott járt általános iskolába. 14 évesen felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakára. A konzervatóriumi évek alatt iskolatársaival turnézott Spanyolországban, ahol polifon (többszólamú) és folklór (helyi baszk) dalokkal kápráztatták el a közönséget és nyertek világversenyt mindkét kategóriában. Az énekesnő 2006-ban szerzett énekművész-diplomát a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán. 
„Anyukám énektanár. Ő is a miskolci főiskolán tanult. A családi legendárium szerint én hamarabb énekeltem, mint beszéltem. Az öcsém mindig azt mondja: »Könnyű neked, hiszen meg sem fordult más opció a fejedben«. Valóban úgy éreztem, hogy a zene a mindenem, mindegy, hogy éppen hol tartok a pályán vagy éppen mennyire vagyok sikeres. 
Csézy mindössze tízéves volt, amikor meghívást kapott egy helyi zenekarba, amellyel évekig fellépett esküvőkön, partikon, rendezvényeken. 
„Már nagyon fiatalon sok fellépésem volt. Hatalmas rutinra tettem szert, semmin sem lepődöm már meg. Fontosnak tartottam a zenei képzettséget, de mindig is a popzene érdekelt. 2007-ben mutatkoztam be Szívverés című albumommal. 2008-ban a Szívverés című dallal megnyertem az Eurovíziós Dalverseny hazai televíziós döntőjét, így én képviselhettem Magyarországot a belgrádi versenyen, ahol a 19. helyen végeztem.” 
Csézy a híres népművész-famíliából, a matyó Kisjankó-dinasztiából származik. Már egészen kiskorától magába szívta a népművészet szeretetét, és elleste a nagymamája tudományát, nem okoz számára gondot egy népművészeti tárgy elkészítése. 2001-ben meghívást kapott Japánba, a híres Európa Ki­­állításra, melyen Magyarországot és a matyó népművészetet képviselte. 
„Nagyon sokat köszönhetek a nagymamámnak. Rengeteg időt töltöttem vele, tőle tanultam mindent: kötni, horgolni, hímezni, főzni, kertet művelni. Neki köszönhetem, hogy nem riadok vissza a kétkezi munkától. Szívesen gondozom, ápolom a hatalmas kertünket. Úgy vélem, teljesen igaz a mondás, hogy aki kertet épít, az örök boldogságot épít. Azt is tőle tanultam, mit jelent harmonikus házasságban élni, neki ez ötven éven át megadatott.” 
Az énekesnő nagymamájának köszönhető az is, hogy egy évtizede saját ruhakollekciót hozott létre. Először csak magának készítette a ruhákat, de azok letisztult szépsége kelendővé tette a kollekcióját. 

„Maminak nagy kiállításai voltak Japánban, Amerikában, Európa számos országában, de itthon is nagyon szerették a munkáit, előfordult, hogy az asztaláról is megvették a terítőt. A népművészet mestereként szerette volna, ha továbbviszem a matyó hagyományt. Az ő hatása érződik a ruháimon, a kollekcióim majdnem minden darabján megtalálható a matyó hímzés.” 
Karikó Katalin a Nobel-díj átvételekor szintén Csézy által tervezett és készített ruhát viselt. 
„A nővére, Zsuzsa volt az előfutár, ő jött be a budapesti szalonomba, aztán Katalin is eljött, és már több mint húsz ruhát rendelt tőlem. A közös munka végtelen boldogsággal tölt el, hiszen bármelyik világhírű divattervezővel dolgoztathatna, de őt haza húzta a szíve, és engem választott. Az egyik ruhájára olyan hímzéseket varrtunk, mint amilyeneket anno az édesanyja hímzett egy párnára. A születésnapomon hívott fel, hogy a Nobel-díjat is Csézy-ruhában szeretné átvenni. A tervezéskor fontos volt, hogy a ruha kényelmes, egyszerű, ám elegáns legyen. Lényeges volt az is, hogy se a szállításkor, se az eseményen ülve ne gyűrődjön. Nehezítette a dolgomat, hogy személyesen nem tudott próbálni, így készítettem egy testarányos próbababát, de még így is borzalmasan izgultam, hogy tökéletes legyen. Több ruha is készült, és én sem tudtam, hogy melyiket választja a díjátadóra, az nekem is meglepetés volt. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megélhettem, átélhettem, mert szerintem hatalmas dolog." 
Csézy és tizennyolc évvel idősebb rákkutató férje több mint egy évtizede élnek békében és harmóniában. 
„Nekem Laci valóban az életem nagy ajándéka, a másik felem. Hálás vagyok, hogy vele élhetek. Mindig számíthatok rá, mindenben támogat, velem örül a sikereimnek, velem szomorkodik, ha bánatosnak lát.” 
Ami, bizony, előfordult az utóbbi időben, hiszen a házaspár hosszú évek óta szeretett volna gyermeket. Csézy őszintén beszél arról, hogy lombikprogramban vettek részt. Végül egy brnói klinikán jártak sikerrel: már két szív dobog a testében, és hamarosan édesanya lesz. 
„Mindenkinek üzenem, hogy kitartás, nem szabad feladni. Én a szívem mélyén éreztem, hogy előbb-utóbb sikerrel járunk. Nem volt a fejemben olyan kép, hogy gyermektelen vagyok, soha nem veszítettem el a hitemet abban, hogy édesanya leszek. Pedig voltak nagyon nehéz és fájdalmas pillanatok, mélypontok. Amikor a második babát is elveszítettük, mindketten sírtunk. A férjem azzal nyugtatott, hogy gyermek nélkül is örökre család maradunk, és így is kerek lehet az életünk.” 

Csézy azonban nem adta fel, hogy szülővé válhassanak. A hat év küzdelem során rengeteg szeretetet és támogatást kaptak. 
„A leginkább a hasonló cipőben járó, poklok poklát megjárt édesanyák tudtak segíteni tapasztalataikkal, tanácsaikkal. Így kerültünk arra a brnói klinikára is, amely 2000 óta egész Csehországban bevizsgálja az összes embriót, mielőtt behelyezik azokat. Először ott éreztük azt, nekik is fontos, hogy mi onnan családként távozzunk. Mindent megvizsgáltak, megnéztek, és elsőre sikerült a beültetés.” 
A házaspár már azt is tudja, hogy kislányuk lesz, úgyhogy most a névválasztás kellemes gondja van soron. 
„A mi családunkban az ükszülők óta Erzsébetnek hívják a leánygyermekeket. A hagyományt nem megtörve, de egy kicsit megújítva ennek a névnek valamelyik verzióját kapja a kislányunk."