Igény van még a munkámra
Ma is állatorvosként dolgozik dr. Vonza András, aki 2001-ben Torgyán Józsefet váltotta az agrárminiszteri tisztségben. Gyermekkora óta érdeklődik a politika és az állatok gyógyítása iránt. Feleségével szülővárosában él, Nagykálló díszpolgáraként, református presbiterként a város közösségéért is tevékenykedik.
Kép: Nagykállóban református főgondnokként is szolgált, Fotó: Balázs Attila, Forrás: MTI
A Szabad Föld hasábjain a lap 80 éves történetében mindig helyet kaptak az agrárpolitika történései. Így volt ez az ezredforduló idején is. Vonza András a 2002-es kormányváltásig 14 hónapon keresztül állt az agrártárca élén, a Szabad Földben pedig félszáznál is több alkalommal jelent meg a neve hosszabb-rövidebb cikkekben.
Vonalban a kormányfő
Vonza András 2001. március 26-án lett megyei igazgató főállatorvosból földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Akkoriban, a tiszai árvíz idején egyik szombat este csörgött a telefonja. Nagy meglepetésére a miniszterelnök kereste őt. Orbán Viktor azt mondta neki, hogy személyesen szeretne vele beszélni.
– Este tíz órától több mint három órán át beszélgettünk a nagykállói otthonomban. Mielőtt távozott, megszemlélte a könyvtáramat is. Vasárnap este ismételten hívott, felkért a miniszterségre, és én igent mondtam. Másnap a rádióban be is mondták a Déli krónikában, hogy a miniszterelnök engem kért fel arra, legyek Torgyán József utódja. A sajtó egy része már akkor elkezdett engem gyalázni, az volt a legnagyobb sértés, hogy kommunistáztak, pedig MSZMP-tag sem voltam soha. Amikor beindult a munka, úgy tavaszodott ki, hogy én észre sem vettem a környezet kivirulását. Sötétben indultam dolgozni, és sötétben mentem haza a minisztériumból. Egy kihelyezett kormányülésen tűnt fel számomra, hogy milyen szép lett a természet – emlékszik vissza Vonza András.
Az egykori miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykálló város szülötte, ott is érettségizett, majd állatorvosi diplomát szerzett. A végzés évében megkereste őt az egyetemen a nagykállói téesz elnöke, hogy szüksége lenne rá az állatállomány fejlesztése miatt. 1978 novemberében kezdett dolgozni a Virágzó Föld Termelőszövetkezetben. Ettől kezdve a munkának és a családnak szentelte az életét. Felesége a helyi gimnáziumban tanított matematikát és fizikát. Vonza András folyamatosan lépett előre a hivatali ranglétrán: kerületi, majd megyei főállatorvos lett, de sohasem ő kereste a tisztségeket, hanem mindig felkérték ezekre.
A politikába a Független Kisgazdapárt révén került, 1989-ben lett a párt tagja. Néhai nagyapja egykori munkatársai keresték meg azzal, hogy a Vonza név jól hangzik Nagykállóban, és ezért kapcsolódjon be a pártépítésbe. Mint mondja, a városban és környékén folyamatosan jó eredményeket értek el a Kisgazdapárttal. – Mindig nagyon érdekelt a politika. Ötéves koromban kitiltottak az óvodából, mert apám nem akart belépni a téeszbe. Ez engem nagyon mélyen érintett, a szüleim nem hallgatták el előlem, hogy az 1960-as téeszszervezés miatt nem járhattam óvodába. Apám végül a zsarolás miatt belépett a téeszbe. Egyébként nagyapám révén kuláknak tartottak bennünket – fogalmaz Vonza András.
Kaszát fogott
A család mindig tartott állatokat. – Általános iskolás koromban száz anyanyulat gondoztam. A nyulak megbetegedtek, elpusztultak, és ez adott nekem végső lökést ahhoz, hogy állatorvos legyek. Az etetéshez megtanultam lucernát kaszálni. Élveztem a kaszálást, még a fenés is ment. Bármikor szívesen kaszálnék most is – mondja Vonza András, akiről minisztersége idején egy ide kapcsolódó hír is megjelent a Szabad Földben, amely szerint az agrárminiszter is kaszát fogott egy aratási bemutatón.
– Egy körzeti állatorvosnak mindig van segítsége, az úgynevezett fogóember. Engem egy korábbi kéményseprő segített, aki nagyon jól ismerte a várost. Ő az apósommal együtt a második világháború idején fogságban volt a Szovjetunióban, a Pripjet mocsaraknál. A téesz állatorvosának a nyolcvanas években szolgálati gépkocsi és telefon is járt. Az autóban állandóan a Szabad Európa Rádiót hallgattam, így értesültem a politikai eseményekről – emlékszik vissza az egykori miniszter, aki 2002-ben visszatért Nagykállóba, ismét gyógyította a lovakat, a kutyákat, a disznókat, a teheneket. Nagy örömöt szerzett számára szülővárosa is, hiszen a település díszpolgára lett. Később állami kitüntetést is kapott, hiszen hat évvel ezelőtt augusztus 20-a alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta neki.
A mai napig vannak olyanok, akik úgy hívják az állatokhoz, hogy közben nem felejtik el a miniszterségét. – Mindig sokan jöttek hozzám, én pedig nagyon szeretem a szakmámat, és fontos, hogy csapatmunkában dolgozzak – hangsúlyozza, hozzátéve, hogy kitűnő oktatást kaptak az egyetemen, és maximálisan felkészítették őket arra, hogy az állatorvos egy vidéki településen a település egyik vezető személyévé válik. Voltak persze olyanok, akik többet vártak tőle, mint egy átlagos állatorvostól. Erről 2006-ban így nyilatkozott lapunknak: „A múltkor felkeres egy gazda, hogy ki kéne herélni a lovát. Rendben, mondom. De ő csak bennem bízik. Ez már nem nagyon tetszett, de végül elvállaltam. Igen ám, de a koma útja a korcsmába vezetett, ahol valami hőzöngő alak nagyon felbosszantotta, mire ő elhúzta a száját. »Te beszélsz!? Hát tudod te, hogy ki fogja herélni az én csődörömet? A miniszter!«”
Minisztersége idején egyebek közt a családi gazdaságok megerősítése, a zsebszerződések elleni küzdelem, az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal megalapítása voltak a legfontosabb ügyek a hazai agráriumban. 2001 az áttörés éve volt a mezőgazdaságban – nyilatkozta akkoriban miniszterként, és ma is úgy látja, hogy különleges volt az az esztendő. – Nagyon jó év volt, berobbant a búza- és a kukoricabomba. Ősszel Moszkvába utaztam, hogy eladjuk a nagy termést. Október 23-án az orosz fővárosban emlékeztünk meg 1956-ról, én voltam az első magyar miniszter, aki ott részt vett ilyen alkalmon. Megható volt, hogy a magyar állam nevében emléklapot adhattam át azoknak az oroszoknak, akik 1956-ban tudósították a moszkvaiakat, hogy nem a Szuezi-csatornánál, hanem Budapesten vannak a szovjet csapatok. A gulágra vitték őket, és sokan meghaltak közülük emiatt. Moszkvában a nagykövet által vezetett díszvacsorán a Kállai kettőssel fogadtak minket. Nagy örömöt jelentett számunkra, hogy egy világhatalom fővárosában elhangozhatott Kodály Zoltán műve – idézi fel az akkori történéseket Vonza András.
Miután miniszteri megbízatása a 2002-es kormányváltással véget ért, tizennyolc éven keresztül volt tagja a Magyarországi Református Egyház zsinatának. – Remélem, hogy a református hitem minden döntésemet meghatározta. Néhány évvel ezelőtt volt egy komoly szívműtétem. Karácsonykor kerültem be a kórházba, és januárban operáltak. A műtősnő azt mondta nekem az altatás előtt, hogy gondoljak valami szépre. Én a nagykállói templom mennyezetére gondoltam. Mindig istenhívő voltam, ma is az vagyok. Huszonnégy évig a nagykállói református gyülekezet főgondnoki tisztségét is betöltöttem, és még most is presbiterként szolgálok – mondja meghatódva.
Biciklivel az újságért
Vonza András a minap töltötte be a hetvenet, de továbbra is vezeti a kisállatrendelést. – A feleségem a Nagykállói Járási Hivatal vezetőjeként ment nyugdíjba, én úgy döntöttem, hogy „előléptetem”, és állatorvosi szaksegéd lett belőle. Ő végzi az adminisztrációt, én pedig járok beteget kezelni, kutyákat oltani. Gyakran a kisállatrendelésen is segédkezik, ha valamelyik munkatársat helyettesíteni kell. Szívesen átadnám a feladatokat a fiataloknak, de kevesen vannak, így igény van még a munkámra. Az Állatorvos-tudományi Egyetemnek felajánlottam a történelmi Magyarország 1885-ös állategészségügyi igazgatási térképet, amit én még miniszterként kaptam a Magyar Nemzeti Múzeumtól egy ott tartott előadásomért. A napokban adták át Nagykállóban a Kállai Kettős Konferencia- és Rendezvényközpontot, ennek az intézménynek is adtam egy másolatot a térképről – mondja az egykori miniszter.
Vonza András miniszterként a Szabad Földről is nyilatkozott lapunknak 2001-ben: „Én gyerekkorom óta olvasója vagyok a Szabad Földnek, a hatvanas évek második felétől. Szüleim és nagymamám mindig járatták. Ismerem az olvasóréteget. Sok olyan lakásban voltam, ahol a Szabad Föld éves naptára ki volt függesztve. Jó dolognak tartom a Szabad Föld Kiskönyvtárában megjelent könyveket.” De nemcsak huszonnégy éve, hanem most is szívesen beszél lapunkról. – Gyermekkorom idején csütörtökön jelent meg, és nagyon vártuk, nagymamám különösen. Ha már nem tudta a család megvárni a postást, hogy hozza az újságot, akkor én mentem elé biciklivel, hogy elkérjem, és mielőbb vigyem haza. Amikor miniszter voltam, az egyik tévériporter élő adásban megkérdezte tőlem, hogy az őszi kukoricavetés hogyan telelt. Ősszel, ugye, sosem vetettünk kukoricát, apámmal általában a május elsejei felvonulás idejére időzítettük a vetést. A kérdező nem tudott megfogni. Azt hiszem, a Szabad Föld munkatársai és olvasói sosem kérdeznének tőlem ilyet – fogalmaz Vonza András, aki úgy látja, a lap a magángazdálkodók számára mindig meghatározó újság volt.
