Esőt fakaszt a megfont felhő
A táj az alkotótere, inspirációja forrása, együtt dolgozik örökös változásaival. Ahogy jelenségei egymással összeforrva tökéletes egységet alkotnak, csodálattal tölti el a természetművész lelkét. Szentpéteri Zsuzsanna munkájának az is a része, hogy a „szobor” változik, lebomlik; a környezete végül átveszi az uralmat fölötte.
Kép: A művész visszaadja a természetnek, amit kölcsönkap tőle, más formára átalakítva , Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
Esővarázslat a neve a fűzfavesszőkből font fellegnek, ami – „hasonló a hasonlóra hat” elv alapján – az aszályos időszakba enyhülést jelentő csapadékot hivatott hozni. Az alátámasztásként szolgáló bambuszrudak esőt szimbolizálnak. A háttér hegyi tájat idéz, s ebben a kontextusban a felszálló párát úgyszintén jelképezheti a két fa között három méter magasan függő felhő. A Visszfény című alkotása egy benyúló faágról csüng alá. A szél által forgatott mobil szobor tükörfelületei azt a napos időben látható jelenséget erősítik fel, mikor a vízfelület mozgása a parti fák levelein, kérgein fényjátékként csillog. Az alkotó jelenleg egy rövid videó összeállításán is dolgozik, a címe: Fény, víz, élet. Pillanatképeken a kerti élőlények áramló mozgását örökítette meg, mint például az apró rovarok rajzását a felkelő nap fényében.
Idei munkáinak sokszínű egyedisége jól mutatja, hogy a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert mennyire jó közegül szolgál számára az alkotásra. A Magyar Képzőművészeti Egyetem (ahol jelenleg utolsó éves szobrászművész-hallgató) és a kert együttműködése által néhány tanuló a kötelező nyári gyakorlatot itt töltheti. A helyszín eredezteti a természetművészeti munkát: tájba illő műveket formáznak meg, javarészt helyben található, illetve egyéb természetes alapanyagok felhasználásával. Zsuzsanna már jól ismerte ezt a környezetet, lelkesen vett részt a nyitott műhelymunkában már negyedik alkalommal.
– A kert nevelt ki az évek alatt: a tanáraim szerint az itt született műveim jól sikerültek, a portfólióm jelentős részét ezek teszik ki. Szívesen sétálok az ösvényeken, ebből a gyönyörű környezetből szüntelen tudok új ihletet meríteni. Az idekötődő első munkám indította el természetművészeti gyakorlatomat. A barlang nyílásához adaptáltam másfél kilométer hosszú vetülékfonálból a zugpókok bejárható méretű tölcsérhálóját. A szálai idővel meggyengültek, elszakadoztak, de az alkotás lebomlása, a természetes környezetbe való integrálódása hozzátartozik az efemer művészethez, mely így az állandó változás mellett a mulandóságra is utal – mesél Zsuzsanna a vácrátóti „műhelyben” sétálva.
– Ha visszaemlékszem a gyermekkori éveimre, elsősorban a naplementék hangulata, a fák lombozatának változásai, a vízimadarak hangja, a tiszta csillagos égbolt, a hóval borított vidék csendje jut eszembe. Szoros kapcsolatom alakult ki a tájjal, később ösztönösen figyeltem rezdüléseire. A gimnáziumban biológia tagozatos osztályba jártam, kutatónak készültem. Rövid ideig még egy tudományos intézetben is dolgoztam, de közben rájöttem, hogy nem ez az én világom. Majd férjhez mentem, családot alapítottunk. Csak később érkezett el az életemben az ideje annak, hogy művészettel foglalkozzak – idézi fel.
Huszonévesen eljutott Londonba. Megdöbbentő élményként írja le, amikor neves galériákban eredeti formájukban láthatta a híres festészeti, szobrászati alkotásokat. Valósággal vonzotta ez a közeg. Hatásától vezérelve tudatosan a művészet felé fordult. Felnőttképzés keretében jobban elmerült a szobrászatban, eleinte a figuralitás érdekelte. Jelenleg színházi díszletkészítéssel foglalkozik, amellett hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem berkeiben bontogatja természetművész szárnyait.
A botanikus kertben látható több nagy méretű installációja. Beavat bennünket a munka folyamatába az inspirációgyűjtéstől, amely akár hetekig eltarthat, a szintén nagyobb időt igénylő tervezésen át a kivitelezési műveletekig. Előbb koncepcióban gondolkodik, ahhoz keres technológiát, alapanyagot. Méghozzá úgy, hogy minden részlet koherens egésszé álljon össze.
Megállunk a vízparton, és feltör lelkéből egy tiszta vallomás: – Annyira gyönyörűek ezek a kisebb tavak, nem tudok betelni velük, ahogyan művészileg sem elszakadni tőlük. A vízfelület egyfajta átjáró a látható és a láthatatlan között, tükrözi az eget, és mélyen eltakar egy másik világot. A szimbolikája is rendkívül erős, hiszen víz nélkül nincs élet – mondja elmerengve a felszínen lebegő foszforeszkáló anyaggal bevont molnárpoloskák mellett. Lágyvas drótból hegesztette őket. Ahol a vékony fém érintkezik a vízzel, már kezd rozsdásodni, de jól áll neki.
Legközelebb a kert ikonikus lakójának számító szárnyas diófák egyike előtt állunk meg. – Csodálatra méltó, hiszen szinte egyidős a kerttel, ágai egyszerre törnek a víz és az ég felé. Megláttam rajta az odvas csonkot, és hosszabb töprengés után találtam ki az Implantátum című alkotásom koncepcióját. Humán gyógymód adaptációjaként fűzfaágakból visszafontam a letört ágat – magyarázza a munkája lényegét. Majd az eszmeiséget is, mint művészi küldetéstudatát megfogalmazza: – Függünk a természettől, ahogy az is tőlünk. Érdekel, miként lehetséges megteremteni vagy épp visszaállítani a köztünk lévő harmonikus egyensúlyt fizikai és szellemi értelemben egyaránt.
– Foglalkoztat a kert időbeni változásának művészi megjelenítése. Rá akarom irányítani a figyelmet a változékonyságában meglelhető szépségére és értékére. Az itt töltött időben bensőséges kapcsolatot törekszem kialakítani a tájjal. A természettel együttműködve dolgozom, alkotok – mondja, s végre elered az eső. Tényleg záport fakasztott a megfont felhő.
