Regényből valósággá vált 

A törzstenyészetként működő állatállomány főként magyar tarka és magyar szürke szarvasmarhákból, hortobágyi és gyimesi rackákból, cikta juhokból, gidrán és hucul lovakból áll. De megtalálható náluk számos olyan fajta, amely egykoron is szervesen hozzátartozott a gazdálkodó élethez. Többnyire extenzív módon, ridegtartásban nevelik jószágaikat, ami azt jelenti, hogy testsúlyuk a rét zöldjétől gyarapodik, álomra a szabad ég alatt hajtják fejüket. A legeltetés gazdaggá, változatossá teszi az ökoszisztémát. Az ember pedig a jószágokkal, a természettel együtt dolgozva válik a harmonikus egész részévé. 

– Hosszú fejlődés eredménye, hogy a gazdaságunk ilyen formában tud ma működni – válaszolja a család feje, dr. Magyar Gábor, amikor a gyökerekről kérdezzük őt. – Gazdálkodó teológusokból, többgenerációs értelmiségi felmenőktől származunk. Édesanyám magyar–történelem szakos pedagógusként dolgozott, akinek jóvoltából folyton a könyveket bújtam. Identitásom, érdeklődésem irányultsága a magyar irodalomból merítkezett. Kialakult bennem egy kép a jó életről, ami hagyományalapú, természet­közeli. Ezek az értékek évtizedek alatt javarészt szertefoszlottak, de a családunk megőrizte ezt a tradíciót. Benne rejlett a viselkedési mintákban, az értékítéletekben és a megnyilvánulásokban. 

– A Jóisten vezetett az utamon. Tizenévesen Mongóliába kerültem úttörőként, ahol láttam mindazt valóságként, amit a könyvekben olvastam. Felébredt bennem, hogy vágyom ilyen életre. Mudi, kuvasz, magyar agár tenyésztésével kezdtem. S ha pásztorkutyákat neveltem, kellettek juhok is. A Debreceni Egyetemre jártam, amikor hazavittem az első 13 egyedet. A karcagi kórházban végzett orvosi munkám mellett tartottam 120 fős juhállományt és mellette már marhákat is. Vittem magammal őket, amikor háziorvosként Taktaszadára kerültem. Családunk 1989-ben átköltözött Tahitótfaluba. Haza­találtunk, mert mint kiderült, az őseink háromszáz éve itt éltek. Torda ennek a településrésznek a neve, ami szakrális minőséget jelöl, s mi is érezzük ennek a „szent helynek” az áldásos adományait mindennap. 

A gazdaságot – mondja az orvos gazda – mint fecske a fészkét építették. Előbb a még működő téesz gyepterületeit bérelték, s fokozatosan sikerült vásárolni saját parcellákat. Így duzzadt fel a birtok mára megközelítőleg kétszáz hektárra, amelyből nyolcvan százalék legelőrész, a fennmaradó pedig szántó­terület, ahol az állatok számára szükséges szemes és szálastakarmányt maguknak termelik meg. Időközben az állatállomány gyarapodott, a feladatok sokasodtak, s Gábor gyermekei is felcseperedtek. Koppány saját bérleményeken termel nagytáblás szántóföldi kultúrákat, Csenge amellett, hogy óvónő, szintén kiveszi részét a közösen végzett munkából. Akárcsak a másik leány, Elektra. Zsombor pedig töretlen szándékkal folytatja tovább, amit édesapja elkezdett. 

– Látni megszületni a borjút, derékig a sárban csúszva, vagy feküdni az elromlott kombájn alatt a perzselő tarló közepén emberpróbáló feladat, de boldogsággal tölt el – kapcsolódik be a fiatal gazda a beszélgetésbe. Számára mindaz, amiről a kor embere ábrándozik: a kaland, a megpróbáltatás, az eredmények, megadatott otthon. Testvérei­vel jelen volt a marhaválogatásnál, s akadt, amikor 20-22 ezer kockabálát hordtak a traktor alá kézzel. A kemény munka által megtanulták más perspektívából szemlélni a természet rendjét. Nem eluralni azt, hanem szervesen a részévé válni. 

Zsombor édesapja nyomdokaiban lépve orvosnak tanult. Napjainkban együtt viszik a háziorvosi praxist, ugyanúgy a gazdaság működését. Felesége, Orsolya egyebek mellett a lovarda működtetését tartja kézben. A lovas oktatást nem profitorientáltan művelik, hanem a természetközeli életmód gyerekekkel való megismertetése céljából, életre oktató műhelyként. A lovasversenyeken pedig a sikereik nem maradnak el a várttól. De több lábon állnak. A tevékenységük része, hogy fogadnak csoportokat gazdaságlátogatásra. Származik bevételük az állatok eladásából, illetve tőkehús, feldolgozott húsáruk, tejtermékek értékesítéséből. Önellátásra törekednek, olajprésük és malmuk is működik. Dobogókő nevű zenekarukat szintén hasonló lelkülettel tartják fenn: a maguk kedve szerint, mindenki örömére muzsikálnak. 
A földjeiket szintén a hagyományok mentén, a természetet kímélve művelik. Igyekeznek mellőzni a vegyszermentes gyomirtást, valamint a műtrágya alkalmazását. A gazdaságuk áramellátását száz százalékban megújuló energiából, napelemrendszer segítségével biztosítják. Az ekkora méretű birtok működtetésében már elkerülhetetlen gépesítés mellett igyekeznek a hagyományos eszközöknek és tudásnak a birtokában maradni. Olykor ökreik hordják a trágyát, lovaik segítségével szántanak, ménesüket a hátukról őrzik.

– Ebbe a földbe elődeink beletápláltak érzést, tudást. Ha valaki fogékony rá, tud vele azonosulni – vallják. – A gyerekek szeretet­alapon szívják ezt magukba. Az anyaföld életteret ad, elülteti lelkükben annak az életszemléletnek a csíráját, amely a legvalóságosabb és legigazabb létezés.