Miniatűr vonalak művésze

Szakmai munkásságának egyik fő területe a régészeti tárgyrekonstrukciók készítése, amelynek eddigi koronája a geszterédi aranyszablya hiteles rekonstrukciója, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban külön teremben mutattak be 2023-ban. A projektben kutatóként és alkotóként egyaránt oroszlánrészt vállalt. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként a tarcali honfoglalás kori aranyozott ezüstszerelékes szablya újraalkotásán dolgozik. Tevékenysége másik vonulata, hogy honfoglalás kori kincsek ihlette, a 21. századi ember viseletéhez illő ékszereket készít, ekképpen biztosítva a ma is értékkel, jelentéssel bíró mintakincsünk továbbélését. Precíz, aprólékos munkával, úgynevezett mikrocizellálással kikalapált mesterdarabok után készített, harmonikus arányokkal megtervezett ékszerei a 10. századi magyar díszítőművészet mély ismeretéről tanúskodnak. Ádám szerencsésnek mondja magát, mert régészhallgatóként és később felkért szakértőként lehetősége adódott a legjelentősebb honfoglalás kori kincseink többségét kézbe véve is tanulmányozni.

Rajzok és veretek

A honfoglalás kori tárgyi kultúra iránti érdeklődése csíráját a Honfoglalás című filmhez köti, amiben a lovasok, a viseletek, a fegyverek megragadták a figyelmét. Nyolcéves korától versenyszerűen íjászkodott, tízévesen már múzeumokba járt és Szőllősy Gábor régésszel levelezett. 

Édesapja, aki földmérőként dolgozott, de foglalkoztatta a népvándorlás kori régészet, lelkesen támogatta a jó kézügyességgel megáldott fiú ez irányú törekvéseit. Kifogyott, szétvágott gyógyszertári kenőcsös tubusból, tompa ceruzával és golyóstollal nyomkodott tarsolylemezt és vereteket Ádám első honfoglalás kori viseletéhez, e technikával fia is megpróbálkozott. Egyszer arra ért haza, hogy a fia cizellálni próbál: kis kalapáccsal, csavarhúzóval egy mindössze 0,2 milliméter vastag sárgaréz lemezt kalapált, nem kímélve az alatta lévő konyhaasztalt. A férfi ahelyett, hogy leszidta volna, azt mondta: „Fiam, tegyünk alá egy vágódeszkát, és ütheted tovább.” Százas szögből, popszegecsből csinált neki poncolókat, később ónból öntöttek együtt házilag vereteket. 

Ádám általános iskolás korában már azt fogalmazta meg magában, hogy ötvös vagy régész szeretne lenni. Rajzolt, íjászkodott, kézműveskedett, és szoros kapcsolatot ápolt a honfoglalás korát megjelenítő hagyományőrzőkkel. A szekszárdi születésű, érdeklődő ifjút a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület hamar a berkeibe fogadta. Bejárt a helyi múzeumba is. Nemcsak hogy ámulva csodálta a honfoglalás koráról mesélő régészeti tárgyakat, azt is a fejébe vette, hogy megtanulja elkészíteni azok másolatait. Olyan mesterektől szeretett volna tanulni, akik segítik tovább csiszolni a szakma mindaddig autodidakta módon elsajátított fogásait. Kerti Eszter ékszerkészítő népi iparművész, majd Szabó István fegyverkovács mellé szegődve már a gimnáziumi évei alatt sokat fejlődött a cizellálásban. Több veretes szablya és később a már említett geszterédi aranyszablya rekonstruálásában is együttműködött a mesterrel. 

Cizellőr születik 

Több egyetemen is hallgatott régészetet. Karos településen, amely jelentős honfoglalás kori lelőhely, sokat dolgozott a panoptikális kiállítás ötvösmunkáin és egyéb felszerelési tárgyain. Országos régészeti konferenciákra járt rendszeresen előadóként, 2014-ben Türk Attila invitálására részt vett egy oroszországi régészeti expedíción. Komoly anyagismeretre tett szert, beleásta magát a honfoglalás kori ornamentikába, amelynek mintáit idén harminc éve tanulmányozza, rajzolja.

Cizellőr végzettségét a (mai nevén) Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikumban szerezte, mestere Molnár László székesfehérvári ötvösmester volt. Vizsgáztató tanára Zoltán Tamás ötvösművész volt, aki megálmodta a szakma múltjába, módszereibe betekintést engedő, eszközkészletét teljességében bemutató muzeális intézményt, az Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjteményt, ahol Ádámmal beszélgetésünk apropóján találkozunk. Büszkén meséli, hogy a hely megnyitójára őt kérték fel mesterségbemutatót tartani.

Ékszer és szablya 

Táskájából honfoglalás kori leletek ihlette, aranyozott ezüst ékszereket vesz elő. Az egyik szettet a tarcali tegezveret, a másikat a csengelei hajfonatkorong ihlette. Nemesfémmunkáiba gyakran foglal ásványokat, drágaköveket. Az ízléses és harmonikus tervezés, a precíz és finom kivitelezés hozza közel hozzánk az ezer évvel ezelőtti ősök ötvösművészetét. Számára a 10. századi ötvöskincseink ornamentális és készítéstechnikai értékeinek mai ékszerekbe történő átörökítése egyfajta kulturális misszió. Munkásságáért idén a Mesterségek ünnepén átvehette a Tulipán Foundation Innovációs Díjat, ami ismételten megerősítette abban, hogy gyermekkora óta művelt tevékenysége egyaránt bír kulturális és művészi értékkel. 

Mutat egy különleges darabot a munkái közül, amely a múzeumi vitrinekből ismert hangulatot idézi – a geszterédi aranyszablya egyik részlete látható rajta. Bár több tárgyrekonstrukciót, köztük aranyozott ezüstszerelékes öveket, tarsolyokat és vezéri szablyákat is készített, munkássága eddigi ékköve kétségkívül a legjelentősebbként számon tartott tizedik századi fegyverkincsünk rekonstrukciója. 

A vonatkozó szakirodalmat, leleteket kiválóan ismerve és a honfoglalás kori veretes szablyák készítése terén szerzett évtizedes tapasztalatával sikerült meghatároznia a nemesfém szerelékek korábban félreértelmezett vagy feltáratlan funkcióját. A palmettás aranyozott ezüstlemez-töredékekről kimutatta, hogy azok egykor a szablya hüvelyét lezáró díszkupak, az úgynevezett szablyahüvelykoptató maradványai. Kutatómunkája eredményeként alapjaiban értelmezte újra a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű fegyverkincsről korábban alkotott képet. 
Több mint négy évig dolgozott a jelenleg a Jósa András Múzeumban őrzött szablyarekonstrukción, amivel régi vágya vált valóra. Szenvedélyes elköteleződés fűti munkásságát, és pontosan érzi az abból fakadó felelősségét, hogy széles körben elismerik a szaktudását, és nagyon kevesen művelik már ezt a mesterségét hazánkban.